Boldog Folignói Angéla: „Hol lakott, ha nem a fájdalomban?” – Szentek élete
Boldog Folignói Angéla – özvegy
* Foligno, Umbria, 1248. + Foligno, 1309. január 4.
Folignoban született 1248-ban.
Angéla jelentősége a ferences harmadrendben olyan, mint Sziénai Szent Kataliné a domonkos harmadrendi nővérek között.
Gazdag nemesi családból származott. Csendes, befelé forduló gyermek volt, szívesen imádkozott a felnőttekkel együtt, gyorsan megtanulta imáikat. Sokáig úgy tűnt, hogy az életszentség különleges csúcsai felé tart. Isten azonban megengedte, hogy a fölserdült lány egy időre eltévedjen a világi sikerek útvesztőiben. Nagyon szép volt, sok rajongója akadt. Férjhez ment, és sok gyermekük született egy boldog házasságban. Angélát mindenki csodálta, keresték a társaságát, a férje büszke volt rá és övéire. Egyszóval mindent megkapott az élettől, ami könnyelművé és óvatlanná tehet egy lelket. A hűséges feleség és gondos anya úgynevezett súlyos bűnöket nem követett el – ezt már jólneveltsége és jó híre se tűrte volna. De a szívében az istenszeretet mind langyosabb lett: a környezetétől kapott folyamatos elismerések, olykor hízelgések lassan-lassan elfedték benne Isten Fiának arcát.
1286-ban harminchét éves volt. Látomásban megjelent előtte Assisi Szent Ferenc, és általános szentgyónásra buzdította. Ferenc és csodáinak emléke elevenen élt akkor azon a tájon: Foligno négy-öt óra járásra van Assisitől, melynek szentje mindössze egy emberöltővel korábban járta be a környéket Isten csodálatos műveit dicsérve. Egész Umbria tele volt Ferenc szavaival és tanításával.
A látomás fölrázta Angélát, és megkezdődött a küzdelem a komoly és elmélyült imádság perceiért, óráiért. Megfogadta a tanácsot, fölkészült és elvégezte az életgyónást, ami igazi megtérést hozott számára: a szentgyónásban egész életét az isteni irgalmasság ölébe helyezte, Isten kegyelme pedig elindította, pontosabban visszaállította arra az útra, mely gyermekkorának egyenes folytatása volt az imádságban. Egy ideig súlyos belső küzdelmei voltak, aggályoskodás gyötörte az elpazarolt évek miatt, és nagy csatái voltak az ördöggel. Akik addig csodálták, elfordultak tőle, gúny és nevetség tárgya kezdett lenni.
Hamarosan elveszítette a férjét, majd sorra a gyermekeit is. Ettől kezdve mindinkább a Megfeszített felé fordult, lelki élete elmélyült az Úr szenvedéseivel való azonosulásban. Vagyonát szétosztotta a szegények között, és belépett a ferences harmadrendbe, 1291-ben tett fogadalmat. Ápolta a betegeket, önfeláldozóan gondozta a leprásokat. Assisiben tett zarándokútja után igen gyakoriak lettek életében a rendkívüli, misztikus kegyelmek, főként a Szentháromság jelenlétéről szóló tanítások. Ezeket a gyóntatója, Fra Arnaldo írásba foglalta és kivizsgáltatta; nyolc minorita teológus hagyta jóvá az előterjesztett tanítást. Idővel ezek a rendkívüli kegyelmek ritkábbak lettek. Miközben a megnemértés valamilyen formában végigkísérte életét, Szent Ferenc ígérete szerint kisebb lelki család kezdett köréje gyűlni: hallgatták tanácsát, s próbálták követni szavainak és életének példáját. A teológusok „magistra theologorum” (‘a teológusok tanítónője’) címmel tisztelték meg.
Jézusról mondott szavai – „Hol lakott, ha nem a fájdalomban?” – a klauzúrás, cellában élő szerzetesek, főként kármeliták szállóigéje lett.
Angéla mindig oltalma lesz azoknak, akik a különböző emberi gyengeségekkel és bűnökkel folytatott, reménytelennek tűnő harcaikban segítségét kérik. Egy lelki gyermekének mondta: „Tedd le bűnbánattal, de szelíd nyugalommal nyomorúságodat Jézus lábaihoz, mint Magdolna tette, és kérjed Őt, hogy Magdolnaként fogadjon el téged… és Ő meg fogja ezt tenni. Mert Isten jósága mindig nagyra becsüli, amikor egy lélek megvallja gyarlóságát és tehetetlenségét: akkor örvény az örvényt hívja, a teremtmény gyarlóságának és semmiségének örvénye szólítja a végtelen irgalmasság örvényét, Isten pedig kedvét találja abban, hogy ezt a lelket magához emelje a mélységből.”
Lelki végrendeletében ezt mondta övéinek: „Rátok hagyom Jézusért viselt szenvedéseimet, a szegénységet és a megvetettséget, a megfeszített életet… Akik ezt az örökséget elfogadják és megbecsülik, azok az én gyermekeim, és Istené is – az örök életben.”
