Bakhita Szent Jozefina: „Itt lettem Istennek leányává!” – Szentek élete
Bakhita Szent Jozefina – apáca
* Szudán, 1869. + Schio, Vicenza mellett, Észak-Itália, 1947. február 8.
Szudánban született 1869-ben.
Néger szülőktől származott. Születési helyét, dátumát, családi nevét nem ismerjük. Kisgyermekként elrabolták és Kartum rabszolgapiacán többször is eladták. Elrablói adták neki a Bakhita nevet, ami azt jelenti: „szerencsés”. A rabságban elszenvedett fizikai és erkölcsi gyötrelmek közepette azt is elfelejtette, hogy szülei milyen néven szólították.
A kartumi rabszolgapiacon az olasz konzul, Callisto Legnani vette meg. Az ő házában Bakhita először tapasztalt emberséges bánásmódot. Elcsodálkozott azon, hogy a parancsot nem kísérik korbácsütések. Amikor Legnani konzult hamarosan visszahívták Itáliába, Bakhita kérte, hogy vigye magával. Legnani kíséretéhez tartozott Augusto Michieli úr, aki szintén visszatért Itáliába, s a konzul hozzájárult, hogy Bakhita a Michieli családhoz csatlakozzék.
Új családjával Észak-Itáliaba költözött, s amikor megszületett Michieliék kislánya, a kis Mimmina, Bakhita a dajkája lett. Michieli úr a Vöröstenger partján, Suakinban megvett egy nagy hotelt, s a felesége vele együtt útra kelt, de előbb Bakhitát és a kislányt, Mimminát a schiói kanossziána nővérekre bízta.
Bakhita nem volt megkeresztelve, ezért a nővéreknél 1890. januárjában megkeresztelték, megbérmálták és elsőáldozó lett. Ekkor kapta a Jozefina nevet.
Később elmondta: „Gyermekkoromban látván a Napot, a Holdat és a csillagokat, mondogattam magamban: ki lehet a gazdája ezeknek a szép dolgoknak? Nagyon szerettem volna Őt látni, megismerni és valami ajándékot adni neki.” A keresztség után többször látták, hogy megcsókolja a keresztkutat, és mondja:
„Itt lettem Istennek leányává!” Amikor úrnője visszatért, Jozefina engedélyt kért tőle, hogy a kanossziána nővéreknél maradjon és csak Istennek szolgáljon.
1896. decemberében tette le szerzetesi fogadalmát a schiói zárdában. Ötven éven át szolgálta itt az Urat, szakácsnő, ruhatáros, varrónő és kapus, a nővérek iskolájában portás volt. Akik ismerték, csak így szólították őt: „A mi fekete anyánk.”
Utolsó éveiben súlyosan beteg volt. Amikor kérdezték, hogy van, mosolyogva válaszolta: „Ahogyan az Úr akarja”. Halálküzdelmében visszatértek rabszolgaságának rémképei. Ápolóját kérlelte: „Vedd le a láncaimat, nagyon nehezek.”
Utolsó szavai – „A Madonna! A Madonna!” – arról tanúskodnak, hogy a Szűzanya eljött érte és megszabadította minden terhétől.
Jozefina, 1947. február 8-án Észak-Itáliában elhunyt.
