Author: Sebestyén Péter

  • A Mennyei királyság…

    A 2005-ben készült amerikai-angol-spanyol történelmi kalandfilmet – Mennyei királyság – talán már sokan látták. A kritikusok Ridley Scott rendezését nem fogadták kitörő örömmel. Habár nagyszerű szereplőgárdát vonultat fel, elmarad a Rettenthetetlen vagy a Gladiátor című alkotások értékétől. A film a 12. század keresztes hadjáratainak fénykorában játszódik, főhőse Balian, aki nemcsak egyszerű kovács, hanem szakmájának mestere, azonfelül ötvös, és már a csatákban…

  • Végünk van!

    Évekkel ezelőtt az átlagember kíváncsiságának és az ismeretlentől való félelmének köszönhetően nálunk is felütötte fejét és sok lelki kárt, zavart okozott a hívők körében az ún. nagy figyelmeztetés. Odáig fajult, hogy volt, akik Ferenc pápát is Antikrisztusnak kiáltották ki, és nem mentek olyan paphoz gyónni, aki nem hisz ebben az álpróféciában… Mostanság meg a 3….

  • Örök élet, de máshogyan…

    A szomszéd falu egyik tanárnője szigorú, következetes pedagógus volt. Osztálya rajongott érte. Három szép gyermeknek adott életet és nevelték őket, pedagógus férjével együtt. Nyugdíjazása után halálos kór támadta meg szervezetét. Évekig irtózatos fájdalmak gyötörték, az utolsó évben már ágyhoz kötve, és a fájdalomcsillapítók sem nagyon használtak. Családtagjai a szerető gondoskodás határán túl tehetetlenek voltak. A…

  • Elszántan, rámenős hittel…

    Habár a mai bibliai textus címe az igazságtalan bírót nevezi meg főszereplőként, valójában Szent Lukács az állandó imádság lelkületéről ír. Jézus konkrét emberi karaktereket használ fel, hogy rámutasson: a korrupcióval terhelt emberi igazságszolgáltatás ilyen. Ez nem lesz más egyhamar. Ő nem is akarja tökéletesíteni, mert az az emberi bűnösség miatt lehetetlen. Az ember megkísérthető, akár…

  • Köszönet és hála

    Évekkel ezelőtt a templomépítés sodrában tíz pályázatomra csak egy segélyszervezet jelezte vissza, hogy tud és akar támogatni. De az is elvárta, hogy rendszeresen tájékoztassam a pénzek felhasználásáról, elszámoljak az utolsó fillérig, és köszönőlevelet is írjak nekik. A bérmálkozási ünnepség után a 26 bérmálkozóból alig hárman-négyen járnak rendszeresen templomba. Ifjú házasoknál még kisebb az arány, egy…

  • Mint a mustármag, csak akkora…

    Márai Sándor írja naplójában: „Egy író jelentőségét és eredetiségét nemcsak az bizonyítja, amit ír, hanem az is, mennyire lehet utánozni. Az igazán nagy írókat – Homérosz, Dante, Shakespeare, Stendhal vagy Proust – nem lehet „utánozni.” Ha megkísérli valaki, az első mondatnál kiderül a kölcsönbe felöltött álruha. A nagy, eredeti alkotókat nem lehet megközelíteni, sem meglesni,…

  • Szent Mihály harca

    „A sátán nem mindenható, Krisztus viszont legyőzte a gonoszt” – hangsúlyozta Sebestyén Péter Csíkszenttamás plébánosa a csíkszentmihályi búcsún. A szentbeszédben emlékeztetett: a lelki élet állandó küzdelem, amelyben nem a félelemnek, hanem a reménynek kell vezérelnie bennünket. Szent Mihály arkangyal közbenjárását kérve képesek vagyunk nemet mondani a kísértésre, és Isten erejével legyőzni a gonoszt, hogy szeretettel…

  • A szakadék két széle…

    Mustó Péter jezsuita mielőtt novíciusaival megízleltette volna a kolduslétet, 2006 augusztusában, a müncheni Öreg Péter templom lépcsőjénél egy héten keresztül maga is koldusruhába bújt, hogy megsejtse, mit jelent, amikor ki vagy téve mások kényének-kedvének, jó vagy rossz indulatának. A Koldultál-e már című írásában összefoglalja tapasztalatait, és megrendítő vallomást tesz arról, mit jelent úgy érezni magunkat, mint Jézus…

  • Szeretve gyűlölni…

    A biblikusok többsége mára már egyetért abban, hogy Lukács evangélistánál a gyűlölet szó nem a szeretettel áll szemben. Egyszerű hebraizmusról, szemita kifejezésről van szó, amit úgy lehet magyarosan visszaadni: nem szereti annyira, háttérbe szorítja, kevésbé szereti. A héber nyelvben nincsenek árnyalatok. Máté evangélista ezért nem is használja ezt a radikális, túlzó, már-már érthetetlen kifejezést, hanem tompítja…

  • Megtaláltuk a helyünket?

    Az antik gondolkodók Szünpozionban, lakomákkal, némi iddogálással egybekötött, magasröptű és színvonalas beszélgetéseken tárgyalták meg az élet fontos dolgait. Az asztali beszélgetések (szünpozion) során, nagyon mély és bölcs gondolatokat mondtak ki és örökítettek ránk. Ma már csak szűk körű, tudományos tanácskozást értünk a szón. A biblikusok szerint a mai igerészben Szent Lukács is ilyen „szimpóziumba” foglalta…