Árpád-házi Boldog Erzsébet – Az utolsó Árpád-házi királylány szent élete

Nagynénjei között találjuk Szent Erzsébetet, Szent Margitot, Szent Kingát és Boldog Jolánt. Édesanyja fiatalon, második gyermeke szülése közben halt meg. III. András egy év múlva újra házasodott, és a Habsburg-házban keresve szövetséget, Habsburg Albert leányát, Ágnest vette feleségül. Gyermekük nem született, így kézenfekvő volt, hogy a királyné a magyar trón egyetlen örökösét, a kis Erzsébetet vegye anyai gondjaiba.

A kislányt Bécsben neveltette, hogy a Habsburg érdekeket szolgálja. 1301. január 11-én gyászba borult az ország. Meghalt András, az utolsó Árpád-házi király. A temetésen Erzsébet is ott volt. A hagyomány szerint, amikor a király koporsóján lefelé fordították az Árpádok címerét annak jeleként, hogy kihalt az ősi ház, a kislány ájultan esett össze. Megsejtette, hogy Európában ő lett most az egyik legfontosabb személy.
Aki őt megnyeri, joggal nyúlhat a magyar Szent Koronáért. Az özvegy Ágnes királyné kincsekkel megrakodva elhagyta az országot, és magával vitte Erzsébetet, aki a Habsburgok politikai terveinek legfontosabb eszköze lett. Erzsébet ekkor már maga akarta kezébe venni sorsát. Két nagynénje, Szent Erzsébet és Szent Margit nyomdokait akarta követni.

Az evangéliumi szegénység, tisztaság, engedelmesség, a közösségben élt testvéri szeretet, valamint a rejtett ima és áldozat útját választotta. Ettől kezdve nem hagyta magát érzéketlen bábuként kezelni. Isten – akárcsak Szent Margitnak – neki is megadta az alkalmat, hogy mostoha nagybátyja, Habsburg Henrik házassági ostromait visszautasítva ország-világ előtt bizonyítsa, önként, saját akaratából választotta jegyeséül a Királyok Királyát.

Döntése minden következményét vállalta, semmit sem tartott meg magának, haláláig nem találkozott többé rokonaival, honfitársaival. A svájci Töss domonkos kolostora lett lelki otthona, ő maga választotta a szigorú, vezeklő életmódot. A kolostorban töltött 28 év alatt szinte állandóan beteg volt, élete utolsó négy évében pedig fokozatosan teljesen megbénult.

Kiszolgáltatottságában, fájdalmai közepette hasonlóvá lett a keresztet hordozó Krisztushoz. Halálos ágyán, az égi haza küszöbén földi hazája felé sóhajtott, végül 1336. november 1-jén meghalt. A tössi kolostor lakói nagyon szerették és tisztelték őt. Szent élete és közbenjárására történt csodák miatt biztosak voltak abban, hogy Isten gazdagon megjutalmazta, azaz megadta neki az élet koronáját, melyet egy látomásban megígért hű szolgálóleányának.

Halálhíre hosszú hónapok múlva jutott el Magyarországra, ahol már évtizedek óta az Anjou-házi Károly Róbert uralkodott. Boldog Erzsébetet a templom kórusa közelében temették el. Amikor 37 év múlva áthelyezték a királyi méltóságához és szentségéhez illő új sírba, testét teljes épségben találták. Sírját a virágzó kolostorral együtt a protestánsok elpusztították.

Erzsébet sírjának fedőlapját ma a zürichi Landesmuseumban őrzik. A domonkos rendben boldogként tisztelik május 6-án. A tössi apácák Árpád-házi Boldog Erzsébetről följegyezték krónikájukban: „Isten kegyelme megőrizte nekünk ezt a tiszteletreméltó kincset, amiért állandóan dicsérnünk kell őt és hálát adnunk a mindenható Istennek.”

Ő ugyanis világosan megmutatta csodájával, hogy Erzsébetet a maga dicsőségére, és nem a világ örömeiért teremtette. Most tehát az Ő dicsőségére és tiszteletére beszéljük el életét, aki a földön az erények tanítója volt, az égben pedig a megjutalmazója, hogy így mindenki, aki csak hall róla, jobbá legyen.

Ahogy az Úr Magyarország földjét, különösen pedig a prédikáló rendet a szent és tiszteletreméltó Szent Margit asszony által díszítette, ugyanúgy megtisztelte ezzel a nemes fejedelemnővel is ezt a földet és ugyanezt a rendet, különösképpen a tössi kolostort. Dicsérjük ezért szüntelenül Isten végtelen jóságát, aki a királyi személy értékes ajándékát nekünk adta, és elvezette őt e kolostor lelki közösségébe.

A nemes hercegnő 13 éves korában lépett be a kolostorba, ahol alázatosan magára vette az engedelmesség igáját. Ő volt az első leány, akit az új alapítás szent oltára előtt fogadtak a rendbe. Élete végéig példát mutatott a tisztaság, alázatosság, szegénység és türelem gyakorlásában, amelyeket hősiesen viselt egészen haláláig.