271. nap: Izrael idegen feleségei

Korszak: Visszatérés

Ima

Mennyei Atyánk, dicsérünk és magasztalunk téged. Hálát adunk neked ezért a napért és minden egyes napért. Istenünk, még megtörtségeink közepette, a szenvedések közepette, sőt még a halállal szembenézve is mindig van valami, amiért hálát adhatunk neked. Bárcsak lenne fülünk a hallásra és szemünk a látásra. Akkor tudnánk, hogy te folyamatosan kiárasztod ránk kegyelmed, szereteted, és hogy soha nem feledkezel meg rólunk. Segíts, hogy mi se feledkezzünk meg rólad! Segíts, hogy ne legyünk vakok elhívásodra! Segíts, hogy ne csak a fülünket és a szemünket nyissuk meg, hogy halljunk és lássunk, hanem a szánkat is megnyissuk a te dicséretedre! Segíts, hogy épülésére legyünk a körülöttünk lévőknek! Jézus nevében kérünk, add, hogy ma olyan emberek legyünk, akik bátorítják a hozzájuk legközelebb állókat! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Mai olvasmányaink jól megdolgoznak minket, mind Ezdrás könyvéből, mind Zakariáséból. Ezdrás pap, aki a második hullámmal tért vissza az Ígéret földjére, azt látja, hogy sok vezető – nemcsak az egyszerű nép, hanem még a papok és a leviták is – ahelyett, hogy elkülönítették volna magukat a környező népektől, még be is házasodtak közéjük. Fontos megérteni, hogy ez nem faji kérdés. Itt kimondottan hitbéli kérdésről van szó. A zsidó nép a szövetség népe, míg a többi nép – a kánaániták, hettiták, periziták, jebuziták, ammoniták, moábiták, egyiptomiak, amoriták – nem a szövetség népei. Amikor Isten bevezette a zsidó népet az Ígéret földjére, megparancsolta, hogy űzzék ki ezeket, és kifejezetten figyelmeztette őket, hogy ne kössenek velük házasságot.

Miért? Ha visszaemlékszünk 100-150 nappal korábbi olvasmányainkra, felidézhetjük, mi történt, amikor a zsidó nép nem tartotta magát elkülönítve. A „szent” szó azt jelenti: „elkülönített”. Van a profán, a közönséges, a hétköznapi, az egyszerű, és vannak azok a dolgok, amelyek el vannak különítve, amelyek mások, különlegesek, egyediek, megszenteltek, szentek. Isten azt mondta: „ti az én szent népem lesztek a közönséges népek között. Olyan népek között laktok, amelyek nincsenek számomra elkülönítve. Ezért másként kell élnetek”.

Ezdrás pedig hazatér, és ráébred, hogy a korábban visszatértek nem tartották meg ezt az elkülönített állapotot, hanem házasságokat kötöttek az ott lakókkal. A vegyesházasság problémája az, hogy meggyengíti a családot, meggyengíti a szövetség kötelékét. Mert ahogyan láttuk, gyakorlatilag valahányszor a zsidó nép vegyesházasságot kötött, elveszítették a hitüket. Elveszítették hitüket az Úristenben. Ezdrás ezt tapasztalja, és ez összetöri őt. El tudjuk képzelni, hogy nem csupán haragszik. Nem csak azt kérdezi: „Miért tettétek ezt”? Hanem azt mondja: „Istenem, a szégyentől és pironkodástól nem merem tekintetemet feléd emelni… Mert vétkeink úgy elszaporodtak, hogy teljesen elborítottak, és bűneink egészen az égig érnek” (Ezd 9,6). Gondoljunk csak bele: vétkeink elborítanak. Tulajdonképpen azt mondja: fuldoklunk. Fuldoklunk a törékenységünkben, megfulladunk a saját bűneinkben. Mi magunk tettük ezt magunkkal. Ebben a pillanatban Ezdrás nem olyan próféta, aki mindent szét akar zúzni. 

Ő az a próféta, aki ezt látva teljesen elcsügged. Annyira összetörik ettől, hogy azt mondja: fuldoklom. Fuldoklunk. 

Néha én is így érzem magam, amikor párokkal foglalkozom, párokkal beszélgetek, és látom, milyen sokan élnek együtt házasság előtt minden elkötelezettség nélkül. Ez annyira el tud szomorítani. És azt kérdezem: „Uram, Istenem, mi megy itt?” Ezdrás pontosan ugyanezt éli át. Ami ezután történik, az kihívást jelent. Felszínesen nézve visszásnak tűnik. Aztán végül megértjük, miről is van szó. Ezdrás azt mondja: „Mit tegyünk? Ha vegyesházasságban éltek, hagyjátok el a családotokat, a feleségeteket és a gyermekeiteket!” Az érdekes az, hogy az emberek ezt el is fogadják, és mindenki, akinek idegen felesége és attól származó gyermekei vannak, elhatározza, hogy elválik asszonyától…

Ezután következik, ami a 10. fejezetben olvasható, Ezdrás könyvének végéhez közeledve. Figyelemre méltó, hogy ez nem egy általános rendelet vagy valamilyen mindenkire vonatkozó szabály: „ha Jani összeházasodott Julival, akkor szét kell válniuk, bumm, ennyi”. Valójában nem így történt. Minden esetet külön kivizsgáltak. Ezt olvassuk: „A fogságból hazatértek tehát a határozathoz tartották magukat. Ezdrás pap nemzetségeik szerint családfőket választott magának segítségül, mind név szerint számba véve. A tizedik hónap első napján kezdték meg az ülést, hogy az ügyet kivizsgálják, és az első hónap első napjáig minden férfi dolgával végeztek, aki idegen asszonyt vett feleségül” (Ezd 10,16-17). Lényegében tehát esetről esetre vizsgálódtak, mert nem arról volt szó, hogy „automatikusan el kell válnotok”. Sokkal inkább arról, hogy lehet, hogy a feleség már zsidóvá lett. Lehet, hogy a gyerekeket zsidó hitben nevelik. Lehet, hogy a család be lett emelve a szövetségbe, és nem a választott nép fia szakadt ki a szövetségből. Lehet, hogy a család már úgy nevelődik, hogy kapcsolatban legyenek az Úristennel.

Emlékezzünk csak: volt egy moábita asszony, Rut. A Jordán folyó túloldalán élt. Aztán az anyósa, Noémi, áthozta őt a folyón. Rut követte őt, majd feleségül ment Boázhoz, és Dávid király dédanyja lett. Itt van a felismerés: nem az idegen származással van a probléma. Rut esetében az a jó, hogy ezt mondta anyósának, Noéminak: „ahova te mész, megyek én is. Ahol te letelepszel, letelepszem én is. A te néped az én népem, a te Istened az én Istenem” (Rut 1,16). Vagyis létezik az a történet, hogy valaki megtér Izrael Istenéhez, és Isten csodálatos dolgokat tud tenni egy ilyen megtérésen keresztül, ahogyan Dávid király származása esetében is láthatjuk.

Ebben az esetben is meg kell értenünk, hogy amit Ezdrás és a többi családfő tesz, az nem egy általános, mindenkire érvényes parancs. Minden esetet külön vizsgálnak: milyen ez a kapcsolat? Olyan házasság, amelyben az egész család szövetségbe kerül Istennel? Vagy pedig olyan házasság, ahol – éppen a szövetség megőrzése érdekében – el kell szakítani a házasság kötelékét? Jó ez? Tökéletes, ideális megoldás? Abszolút nem. De egy megtört és bűnös világ közepén vagyunk, ahol néha még a megoldások sem tökéletesek.

Hallottam, hogy egyesek azt állítják: Ezdrás egyszerűen csak eldöntötte, hogy így tesz. Ami érdekes, hogy a szövegben nem az áll, hogy „az Úr szava szólt hozzám: válaszd el a férjeket a feleségektől”. Ez nagyon fontos pont, mert számos biblikus tudós azt állítja, hogy Ezdrás ezt pusztán a saját gyászában tette. A vegyes házasságok láttán érzett szomorúságában egyszerűen kimondta, hogy el kell válniuk. 

Ez egy fontos észrevétel, mert lehet, hogy ez a gondolat nem az Úrtól jött. Sőt, hamarosan eljutunk Malakiás próféta könyvéhez, ahol ezt olvassuk: „Mert gyűlölöm a válást – mondja az Úr, Izrael Istene” (Mal 2,16). Az Újszövetségben pedig Jézus mondja: „Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör” (Mt 19,9). Szóval, ahogy mondtam, egy megtört világban élünk, tele töréssel. Néha még a megoldások sem igazán jók. Persze, felmerül a kérdés, hogy mi mást tehettek volna. Főleg úgy, hogy minden esetet külön kivizsgáltak…

Így jutunk el Zakariáshoz. Zakariás próféciája részben Júda és Izrael helyreállításáról szól, és annyi, de annyi jó dolog van benne. Emlékezzünk csak: korábban a próféták mind a közelgő pusztulásról, romlásról, az eljövendő száműzetésről és halálról beszéltek – most Zakariás a helyreállításról szól. Júda és Izrael helyreállításáról, hogy együtt olyanok lesznek, „mint a hősök, akik az utcák sarát tiporják a harcban. Harcolni fognak, mert velük lesz az Úr, s a lóháton érkezők szégyent vallanak. Júda házát erőssé teszem, József házát diadalmassá. Megújítom őket, mert megkönyörültem rajtuk” (Zak 10,5-6). Olyan jó, olyan ígéretes, olyan bátorító!

Ugyanakkor felismerjük, hogy továbbra is kétféle pásztor van. Ez a mai olvasmány utolsó fejezete, ahol Zakariás kétféle pásztorról beszél: azokról, akik gondját viselik a nyájnak, és azokról, akik csak önmagukat gondozzák. Ez annyira fontos üzenet mindannyiunk számára!

És persze, Zakariás könyve tele van Jézusról, a Messiásról szóló próféciákkal. Ott van például a 9. fejezet próféciája: „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján” (Zak 9,9). Emlékezzünk Jézus bevonulására Jeruzsálembe virágvasárnap. Ez is beteljesült. A 11. fejezetben ott van a harminc ezüst is, az ár, amelyért Júdás elárulta Jézus Krisztust, és az is, hogy a pénzt a templomba dobják: „…kimérték béremet: harminc sékel ezüstöt. Az Úr ekkor azt mondta nekem: »Dobd be a kincstárba azt a szép bért, amennyit érek nekik!«” (Zak 11,12-13). Egy szószerintibb fordítás így hangzik: „Dobd oda a fazekasnak azt a nagy értéket, amelyre engem becsültek! Erre fogtam a harminc ezüstöt, és odadobtam az Úr házában a fazekasnak”. Ez utal a fazekas szántóföldjére, amelyet azon a harminc ezüstön vásároltak meg, ami Jézus vérének ára volt Máté evangéliuma 27. fejezetében – ha így érthetőbb.

Visszatérve ahhoz, amit mondani akartam a rossz pásztorokról és a jó pásztorokról: Zakariás rámutat, ahogy annyi más próféta is, hogy vannak pásztorok, akik törődnek a nyájjal, és vannak pásztorok, akik csak önmagukkal foglalkoznak. Bárki, aki vezetésre van meghívva – legyen az édesanya, édesapa, nagyszülő, pap, vagy akár egyedülálló ember, aki felelősséget visel másokért –, fel kell, hogy tegye magának a kérdést: „nos, ebben a helyzetben, ezek között az emberek között hogyan tudok jó pásztor lenni?”

Ismerem a kísértést: a kísértés az, hogy magaddal törődj. A jó pásztor a nyájat gondozza. A rossz pásztor önmagát gondozza. Van egy mondás: „A jó vezetők esznek utolsónak”. (Ez Simon Sinek könyvének is a címe, mely a vezetésről és szervezetépítésről szól.) Mindannyiunk számára felhívás ez, hogy megkérdezzük: „szóval, akkor kit táplálok először, kivel törődök először?” Mert íme, a Messiás, maga Jézus Krisztus azt mondja magáról: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért” (Jn 10,11).

Szóval fel van adva a lecke, de jó olykor a Szentírás tükrébe nézni. Imádkozom értetek, hogy legyen bátorságotok ezt időről időre megtenni. Kérlek, imádkozzatok ti is értem! Hosszú volt ez a rész, ezért elnézést kérek, de nagyon jó volt. Sokat lehetett tanulni belőle.