Napi evangélium – 2026. november 6., 31. évközi hét péntek

Napi evangelium facebook

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből

A feltámadáskor Krisztus átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.
Testvéreim!
Kövessétek a példámat mindnyájan! Figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok. Hiszen – mint már többször mondtam, most meg könnyek közt mondom – sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, és az eszüket földi dolgokon járatják.
A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.
Ezért, szívből szeretett testvéreim, örömöm és koronám: Így álljatok helyt az Úrban, szeretteim!
Ez az Isten igéje.
Fil 3,17-4,1

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Okosan használjuk fel a ránk bízott javakat!
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:
„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: »Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.«
Az intéző így gondolkodott magában: »Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből.« Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: »Mennyivel tartozol uramnak?« Azt felelte: »Száz korsó olajjal.« Erre azt mondta neki; »Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet.« Aztán megkérdezett egy másikat: »Te mennyivel tartozol?« »Száz véka búzával« – hangzott a válasz. »Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.«
Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el.
Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 16,1-8