Napi evangélium – 2026. április 12., Húsvét 2. vasárnapja, az isteni Irgalmasság vasárnapja

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből

A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük.

A jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában
és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Szent félelem
töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok
jel adatott. A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük.
Birtokaikat eladták, és az árát szétosztották azok között, akik
szükséget szenvedtek. Mindennap összegyűltek a templomban egy szívvel-
lélekkel. A kenyeret házaknál törték meg. Örömmel és tiszta szívvel
vették magukhoz az ételt. Dicsőítették Istent, és az egész nép szerette
őket. Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták,
hogy megmentsék őket.

Ez az Isten igéje.

ApCsel 2,42-47

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből

Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása élő reményre teremtett
újjá bennünket.


Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja,
aki nagy irgalmasságával, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása
által, élő reményre teremtett újjá bennünket, hogy a mennyben
romolhatatlan, szeplőtelen és el nem hervadó örökség várjon rátok.
Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely
készen áll, hogy az utolsó időben megnyilvánuljon.
Örüljetek tehát, akkor is ha most egy kicsit szomorkodnotok kell,
mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy kipróbált hitetek,
mely értékesebb a tűzpróbát kiállott veszendő aranynál, Jézus Krisztus
megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a
tiszteletre. Mivel szeretitek Krisztust, bár nem láttátok, és hisztek
benne, noha nem találkoztatok vele, amikor eléritek hitetek célját,
lelketek üdvösségét, – a megdicsőültek kimondhatatlan örömével fogtok
ujjongani.

Ez az Isten igéje.

Mondható a Szekvencia is, lásd 180.

1Pét 1,3-9

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Nyolc nap múlva eljött Jézus.

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus
megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól
való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt
hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a
kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya,
úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt és így
folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az
bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer
bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt
velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták
neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a
szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem
tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt
velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és
köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta:
„Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és
érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így
válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már
hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis
hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de
azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy
higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek
legyen benne.

Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,19-31