Csak Isten olthatja belső szomjúságunkat – Leó pápa Úrangyala imája
Nagyböjt ötödik vasárnapján XIV. Leó pápa Lázár feltámasztásának evangéliumi szakaszához fűzve elmélkedését arra buzdított, hogy a közelgő szent napok során Krisztus kegyelmétől megújulva kövessük az Ő végtelen szeretetének példáját.
A Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket, közöttük a római Maraton résztvevőit. Katekézisében arra biztatott, hogy a Szentlélek erejével szabadítsuk meg szívünket az önzéstől, az anyagelvűségtől, az erőszaktól. Mindannyian vágyunk a végtelenre, amelyet nem elégíthetünk ki múlandó dolgokkal, mint a hírnév, az anyagi javak, hanem a keresztség kegyelme által csak Istenben, a bennünk élő feltámadt Krisztusban találhatjuk meg lelkünk békéjét.
A nagyböjti úton Lázár feltámasztása egy jel, amely Krisztus halál feletti győzelméről és az örök élet ajándékáról szól, amelyet a keresztség által kapunk meg (vö. A katolikus egyház katekizmusa, 1265) – utalt a pápa a katolikus egyház katekizmusának tanítására, rámutatva, hogy Jézus ma nekünk is azt mondja, mint Mártának, Lázár nővérének: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre” (Jn 11,25-26).
A vasárnapi liturgia arra szólít minket, hogy a közelgő Nagyhéten ennek a fényében éljük át újra Urunk szenvedésének eseményeit, a bevonulást Jeruzsálembe, az utolsó vacsorát, a pert, a keresztre feszítést, a temetést, hogy megértsük azok legmélyebb értelmét, és megnyíljunk a bennük rejlő kegyelem ajándékának – mondta a pápa. Tanításában kifejtette, hogy ezek az események a feltámadt Krisztusban, a halál legyőzőjében teljesednek be, aki a keresztség kegyelme által bennünk él, üdvösségünk és életünk teljessége érdekében.
„Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk.”
Krisztus kegyelme beragyogja a világot, amely úgy tűnik, szüntelenül újdonságokat és változásokat keres, még olyan fontos dolgok kockáztatása árán is, mint az idő, az energia, az értékek és az érzelmek, mintha a hírnév, az anyagi javak, a szórakozás és a múlandó kapcsolatok képesek lennének megtölteni a szívünket, vagy halhatatlanná tenni minket. Leó pápa megállapította, hogy ez annak a végtelen iránti vágyakozásnak a tünete, amelyet mindannyian magunkban hordozunk, és amelyre a választ nem bízhatjuk múlandó dolgokra. Semmi véges nem olthatja ki belső szomjúságunkat, mert Isten számára lettünk teremtve, és nem találunk addig békét, amíg meg nem nyugszunk Őbenne (vö. Confessiones, I, 1.1) – utalt a Szentatya Szent Ágoston tanítására. („Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk” – Szent Ágoston vallomásai).
A Lázár feltámasztásáról szóló elbeszélés tehát arra szólít minket, hogy figyeljünk erre a mély elvárásra, és a Szentlélek erejével szabadítsuk meg szívünket azoktól a szokásoktól, beidegződésektől és gondolkodásmódoktól, amelyek, mint hatalmas sziklatömbök, bezárnak bennünket az önzés, az anyagelvűség, az erőszak és a felszínesség sírboltjaiba. Ezeken a helyeken nincs élet, csak eltévelyedés, elégedetlenség és magány – hangsúlyozta Leó pápa. Jézus nekünk is azt kiáltja: „Jöjj ki!” (Jn 11,43), arra ösztönözve bennünket, hogy kegyelmétől megújulva lépjünk ki ezekből a szűk helyekből, hogy a szeretet fényében járjunk megújulva, mint olyan nők és férfiak, akik képesek remélni és szeretni az Ő végtelen szeretetének példáját követve, számítás és mérték nélkül.
Beszéde végén XIV. Leó pápa azért kérte Szűz Mária segítségét, hogy ezeket a szent napokat a Szűzanya hitével, bizalmával és hűségével éljük meg, hogy számunkra is megújuljon minden nap a feltámadt Fiával való találkozás ragyogó élménye.
Forrás: Vatican News
