64. nap: A bűn következményei – Biblia egy év alatt podcast

Korszak: Pusztai vándorlás

Ima

Mennyei Atya, köszönjük a te igédet, köszönjük, hogy bölcsességet adsz nekünk a Szentírás megértéséhez. Urunk, kérünk téged, hogy segíts rajtunk, amikor tanácstalanok és aggodalmaskodók vagyunk. Kérünk, hogy vedd el a szkepticizmus, a kétkedés és a cinikusság lelkét, és add nekünk a nyitottság, az őszinteség és az igazság lelkét! Adj nekünk bizalmat, hogy akkor is, amikor nem értjük a dolgokat, merjünk továbbra is kérdezni és kérni tőled. Egyszülött Fiad, Jézus Krisztus nevében kérünk, add, hogy nyitottak legyünk a te akaratodra a mai napon, és minden egyes nap az életünkben! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A Számok könyve 15. fejezetében egyfajta ismétlésen megyünk keresztül, ahogy az izraeliták elkezdik új életszakaszukat, a pusztai vándorlást. Mózes újra és újra emlékezteti Izrael népét, hogy ne feledkezzenek meg az áldozati adományokról a pusztában sem, amelyeket a Leviták könyvében már részletesen megismertünk. Ezeknek a törvényeknek a legbelső üzenete ez: Isten azt mondja, hogy ti vagytok az én népem, én pedig kiárasztom rátok szeretetemet. 

Számunkra nagyon megdöbbentő a törvények megszegésének a következménye. Gondoljunk csak a szombat megszegésére (Szám 15,32), amikor rajtakaptak egy embert rőzseszedésen, és felmerült a kérdés, hogy mihez kezdjenek ezzel. És hát az ítélet a táboron kívüli halálra kövezés lett. Nézhetünk erre úgy, hogy ez egy őrültség, legalábbis nem erre a végkifejletre számítanánk, főleg nem Isten törvénye alapján, attól az Istentől, aki maga a kegyelem és a szeretet. Szóval, hogyan értelmezzük mindezt?

Van egy pár dolog, amit meg kell értenünk előtte. Az első az, hogy Isten külön rendelkezést készített azokra, akik akaratlanul vétkeznek, és azokra, akik ezt nyíltan, szántszándékkal teszik. Ha valaki véletlen vétkezett és kéri az Urat, hogy bocsásson meg neki, az elnyeri a bocsánatát és az Úr visszahívja őt magához, de jelen esetben a Számok könyve 15. fejezetében a szándékosság esetét látjuk, ahol valaki tisztában van döntésének következményeivel, és szabad akaratából fordul el Istentől és az ő népétől. De akkor is nagyon nehéz ezt megértenünk: ha egy ember megszegi a szombatot, akkor ennek a büntetése halál. Én már biztosan halott lennék, ha a vasárnapi munkát így büntetnék… De gondoljunk arra, hogy volt egy szabályozás, egy isteni rendelkezés, miszerint, ha valaki ezt akaratlanul cselekedte volna meg, és nem nyílt lázadó szándékkal, akkor a következmény is más lett volna.

A másik része ennek Izrael népéhez kapcsolódik, hiszen az ő fő küldetésük az, hogy rajtuk keresztül Isten megáldja az egész világot. Ebből következik, hogy nekik másnak kell lenniük, mint a világ többi részének. Ez az oka például a tized kötelezettségének is, amiről a Második Törvénykönyvben olvashatunk. A tizedet nem csak azért kéri Isten, mert azt akarja, hogy imádják őt, bár számunkra ez is rendkívül fontos, de a tized a levitáknak is egyfajta biztosíték volt, hiszen a tized egy része hozzájuk került. De miért? Mert nem volt örökségük Izrael földjéből, nem kaptak földet, hanem a tized által kaptak ellátást a néptől. A tized másik fontos része a háromévenként járó tized, amelyről a Második Törvénykönyv 14,28-ban olvashatunk, amit az idegenek, árvák és özvegyek javára szedtek be. Csak halkan jegyzem meg, hogy ezt a második tizedet a szegények javára a babiloni fogság után már folyamatosan befizették, nem csak háromévente. A tized befizetése maga az együttérzés megnyilvánulása, Isten törődése az ő népével, azok közül is a legelesettebbekkel. Szóval gondoljunk erre, amikor azt olvassuk, hogy Isten azt parancsolta, hogy azt az embert, aki szombaton rőzsét szedett, végezzék ki. Ő ugyanaz az Isten, aki azt mondja, hogy törődjetek az árvákkal, özvegyekkel, a köztetek lakó idegenekkel, mutassátok meg nekik az én kegyelmemet és az én szeretetemet!

A felszínen számunkra ez még mindig kettősnek tűnhet, paradoxnak, amit nem tudunk összeegyeztetni önmagunkban. De a magyarázat erre a kettőségre ez: „Másnak kell lenned! Külön kell válnod, különbbé kell válnod!” Ez megnyilvánul abban, hogyan imádjuk Istent, hogyan élünk, hogyan eszünk, hogyan gyászolunk. Példának okáért, azt írja a törvény, hogy ne borotváld le a fejedet, amikor gyászolsz. Mert azon a területen, ahol az izraeliták éltek, Kánaánban, az emberek leborotválták a fejüket, amikor gyászoltak, hogy így állítsanak emléket az áldozatnak, amit egy hamis istennek ajánlottak fel. Azért olyan fontos ez, mert Isten Izraelt akarta felhasználni, hogy megáldja általa a Földet, így Izrael nem lehetett olyan, mint a világ többi része, amely hamis isteneknek hódolt. Főleg azon a területen nem lehetett megingás, hogy milyen istentisztelettel fordulnak az Úrhoz, hogyan esznek, öltöznek. Ezek a törvények életbevágóak. A tartalmuk miatt is, de főleg azért, mert megmutatják Isten arcát: Ő az, aki kimondja a halálbüntetést a szombat megszegéséért, és Ő az, aki biztosítja a legelesettebeknek a törődést és biztonságot. Mert ez az egész többről szól, a világ megáldásáról… Isten törvényei összekapcsolódnak, kerek egészet alkotva fedik fel Isten szentségét és szolgálják a nép megszentelődését is, amely csak szentté válva töltheti be hivatását: a világ üdvözítését a Messiás által. Minden törvényszegéssel a megváltás hatalmas terve kerül veszélybe. Hatalmas a tét, a lázadás még egyéni szinten sem fér bele.

Szeretnék még egy utolsó pontra kitérni, mégpedig a Számok könyve 15. fejezetének végére, ahol a ruhára erősített bojtokról van szó. Azt mondja az Írás, hogy minden bojton legyen egy kék fonál (a Szent István Társulat fordításában bíbor lila szerepel, más fordításokban kék), és ez a bojt arra szolgál, hogy amikor ránéztek, jusson eszetekbe az Úr minden parancsa, és tartsátok is meg azokat. Ne a saját szívetek és a saját szemetek után járjatok, amire hajlamosak vagytok, hanem emlékezzetek, és teljesítsétek minden parancsomat, amikor erre a bojtra néztek.

Na de mi a helyzet ezzel a kék fonállal? Miért éppen kék? Emlékezzünk arra, hogy a papok ruhái, amelyekről szó van, kék szálakkal voltak átszőve. Arra is emlékezhetünk, hogy több alkalommal Isten kifejezetten mondja: a templomban használt színek nemcsak a skarlátvörös, hanem a kék is. Ez mind arra emlékeztet, hogy amikor ezt a bojtot viseled, jusson eszedbe Isten szentsége — mert látjuk ezt a kéket a szent sátorban, látjuk a találkozás sátrában, látjuk a templomban is.

Így tehát, kis héber nyelvlecke a végére: az Írás az ajtófélfán a mezúza, az Írás a homlokon vagy a karon a tefillin, és az Írásra emlékeztető fonalak a vállkendőn a cicesz (óhéberül tzitzit). Ezt csak arra az esetre mondom, ha valamelyikőtök egyszer egy vetélkedőben vagy kvízműsorban szerepelne, és erre kellene válaszolnia.

Továbbra is imádkozunk egymásért, miközben haladunk előre. Ma a 64. napnál tartunk, ezért továbbra is az Úrra emeljük tekintetünket, és segítségül hívjuk az ő nevét — egymásért, és önmagunkért is. Kegyelemre van szükségünk.