594050593 1446423387491765 7614650401649779522 n

Leó pápa Szent Charbel sírjánál: Egységet az egyháznak, békét a világnak

XIV. Leó pápa libanoni látogatásának második napján, hétfőn reggel 9.45-kor Annayába, a zarándokok által igen nagy tiszteletnek örvendő Szent Charbel Makhlouf kolostorba látogatott, ahol imádkozott a maronita szent sírjánál és köszöntötte az egybegyűlteket. Szent Charbelt VI. Pál pápa avatta szentté, a libanoni atya közbenjárásának több, mint 29 ezer csodás gyógyulást tulajdonítanak. Leó pápa előzőleg szálláshelyén, a bejrúti apostoli nunciatúrán mutatott be szentmisét.

Annaya szír kifejezés, annyit tesz mint kórus, hívek vagy remeték kórusa. A maronita kolostor Libanon egyik legszebb pontján, 1200 méter magasan fekszik. 1828-ban készült el, abban az évben, amikor Szent Charbel született, aki ezt választotta remetesége lakhelyéül. Itt temették el Szent Charbel Makhloufot, akinek sírját évről évre zarándokok ezrei keresnek föl. Egy múzeumban őrzik személyes tárgyait, ezeket is megtekintette Leó pápa.

Esős időben, a hívek ezreinek hosszú sorfalán a libanoni és a vatikáni zászlók mentén végighaladva pápamobilon érkezett a Szentatya a Bejrúttól mintegy negyven kilométerre található kolostorhoz. Francia nyelvű beszédében megköszönte a legfőbb elöljáró szavait, majd hálát adott Istennek, hogy elzarándokolhatott erre a csodálatos természeti szépségű helyre Szent Charbel sírjához. Elődei – különösen Szent VI. Pál, aki boldoggá, majd szentté avatta – nagyon szeretett volna eljönni ide.

593472087 1446423687491735 9002564148675536027 n
Fotó: Vatican Media

Mit tanít ma nekünk Szent Charbel? Milyen örökséget hagyott ránk ez az ember, aki nem írt semmit, rejtve, hallgatagon élt, de híre elterjedt az egész világon? – tette fel a kérdéseket XIV. Leó pápa, majd így válaszolt: a Szentlélek alakította, hogy aki Isten nélkül él, azt megtanítsa imádkozni; aki zajban él, azt csöndre tanítsa; aki a feltűnésért él, azt szerénységre tanítsa; aki gazdagságot keres, azt szegénységre tanítsa. Ezek mind árral szembeni magatartások, és éppen ezért vonz minket, mint a friss és tiszta víz a sivatagban gyalogló embert. A püspököket és papokat Szent Charbel hivatásuk evangéliumi elvárásaira emlékezteti. Következetessége pedig, mely radikális és alázatos volt, minden kereszténynek üzen.

Leó pápa egy másik döntő szempontra is rámutatott: Szent Charbel soha nem szűnt meg közbenjárni értünk a Mennyei Atyánál, minden jó és kegyelem forrásánál. Már földi életében sokan elmentek hozzá, hogy vigaszt, megbocsátást, tanácsot kapjanak az Úrtól. Halála után mindez megsokszorozódott és az irgalmasság folyamává vált. Minden hónap 22. napján ezért is érkezik ide sok ezer zarándok különböző országokból, hogy imával töltse a napot, testben és lélekben felüdülést nyerjen.

593522775 1446423347491769 3621130708594007588 n
Fotó: Vatican Media

XIV. Leó pápa Szent Charbel közbenjárására bízta mindazt, amire az egyháznak, Libanonnak és a világnak szüksége van. Az egyház számára közösséget, egységet kérünk: a családoktól kezdve a plébániai és egyházmegyei közösségekig, egészen az egyetemes egyházig. A világ számára békét kérünk, különösen Libanon és az egész Kelet számára. De jól tudjuk – és a szentek emlékeztetnek rá minket -, hogy nincs béke a szívek megtérése nélkül. Szent Charbel segítsen minket Istenhez fordulni és kérni valamennyiünk számára a megtérés ajándékát – fohászkodott a pápa, majd egy lámpást gyújtott, ami Isten fényét jelképezi Szent Charbel által. Ezt a lámpást felajánlva védőszentje oltalmára bízta Libanont és népét, hogy mindig Krisztus világosságában haladjon.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.