Jézus hangja az egyetlen, amely a jövőből érkezik – Leó pápa Úrangyala imája
Halottak napján, vasárnap délben XIV. Leó pápa a vatikáni Apostoli Palota ablakából imádkozta el az Úrangyala imát. Arra emlékeztette a Szent Péter teret megtöltő híveket, hogy Isten egyetlen gyermekét sem akarja elveszíteni. Jézus életének, halálának és feltámadásának emlékezete nélkül minden élet hatalmas kincse feledésre van ítélve. Jézus élő emlékezetében azonban még azok is, akikre senki sem emlékezik, megjelennek végtelen méltóságukban – emelte ki a Szentatya.
Az örök élet nem egy vég nélküli időfolyam, hanem az élet és az öröm teljessége, a végtelen szeretet óceánja, amelyben az idő már nem létezik. Húsvét üzentének hirdetéséből születik a remény, hogy senki nem vész el – fejtette ki tanításában XIV. Leó pápa.
Ezekben a november eleji napokban a Keresztre feszített Jézus feltámadása a halottak közül mindannyiunk sorsát megvilágítja – kezdte beszédét XIV. Leó pápa, idézve a vasárnapi evangéliumi szakasz szavait. Jézus maga mondta nekünk: „Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem föltámasszam az utolsó napon” (Jn 6,39). Ez világossá teszi, hogy mi áll Isten törődéseinek középpontjában: azt akarja, hogy senki se vesszen el örökre, hogy mindenkinek meglegyen a saját helye, és saját egyediségében ragyoghasson.
A pápa utalt rá, hogy a misztérium, amelyet szombaton, Mindenszentek napján ünnepeltünk, a különbözőségek olyan közössége, amely kiterjeszti Isten életét minden gyermekére, akik részt kívánnak venni benne. Ez a vágy be van írva minden ember szívébe, amely kérve kér felismerést, figyelmet és örömet. Leó pápa emlékeztetett XVI. Benedek pápa Spe salvi k. enciklikájának szavaira, miszerint az „örök élet” kifejezés ennek az elpusztíthatatlan várakozásnak szeretne nevet adni. Az örök élet nem egy vég nélküli időfolyam, hanem elmerülés a végtelen szeretet óceánjában, amelyben az idő, az előtte és az utána többé már nem létezik. Az élet és az öröm teljessége: ezt reméljük és várjuk Krisztussal való együttlétünktől (vö. Spe salvi enciklika, 12) – mutatott rá Leó pápa.
Halottak napja, amikor minden elhunyt hívőről megemlékezünk, még közelebb hozza hozzánk ezt a misztériumot. Isten aggodalmát, hogy senkit se veszítsen el, valójában belülről megismerjük minden alkalommal, amikor a halál úgy tűnik, örökre elvesz tőlünk egy hangot, egy arcot, egy egész világot. Minden ember ugyanis egy egész világ. Tehát ez a nap, Halottak napja, kihívást jelent a nagyon értékes és törékeny emberi emlékezet számára. Jézus életének, halálának és feltámadásának emlékezete nélkül minden élet hatalmas kincse feledésre van ítélve – fejtette ki beszédében Leó pápa. Jézus élő emlékezetében azonban még azok is, akikre senki sem emlékezik, még azok is, akiket a történelem látszólag kitörölt volna, megjelennek végtelen méltóságukban. Jézus, a kő, amelyet az építők elvetettek, most sarokkővé lett (vö. ApCsel 4,11). Ez Húsvét üzenete – állapította meg a Szentatya. Ezért a keresztények kezdettől fogva az Eucharisztia minden ünneplésekor megemlékeznek az elhunytakról, és mindmáig kérik, hogy szeretteiket említsék meg az eucharisztikus imában. Ennek az üzenetnek a hirdetéséből születik a remény, hogy senki sem vész el.
A temetőben tett látogatásunk, amelyben a csend megszakítja a nyüzsgő tevékenységet, legyen mindannyiunk számára meghívás az emlékezésre és a várakozásra. „Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet” – idézte a Hitvallás szavait Leó pápa. Emlékezzünk tehát a jövőre, mert nem vagyunk bezárva a múltba, a nosztalgia könnyeibe. A jelenben sem vagyunk bezárva, mint egy sírboltban. Jézus ismerős hangja jusson el hozzánk és mindenkihez, mert ez az egyetlen, amely a jövőből érkezik. Nevünkön szólít minket, helyet készít számunkra, felszabadít a tehetetlenség érzéséből, amellyel azt kockáztatjuk, hogy lemondunk az életről.
Beszéde végén Leó pápa Máriához fohászkodott: Nagyszombat asszonya tanítson meg bennünket újra remélni.
Forrás: Vatican News
