Szent Mihály harca

„A sátán nem mindenható, Krisztus viszont legyőzte a gonoszt” – hangsúlyozta Sebestyén Péter Csíkszenttamás plébánosa a csíkszentmihályi búcsún. A szentbeszédben emlékeztetett: a lelki élet állandó küzdelem, amelyben nem a félelemnek, hanem a reménynek kell vezérelnie bennünket. Szent Mihály arkangyal közbenjárását kérve képesek vagyunk nemet mondani a kísértésre, és Isten erejével legyőzni a gonoszt, hogy szeretettel és hittel építsük a jövőt családban, egyházban és nemzetben. A továbbiakban a prédikációt közöljük teljes terjedelmében.

A sátán, a gonoszság létezik,

• a világban mindenki fegyverkezik és háborúra készül, pedig a békét szeretnénk és a jólétet. A lelki élet is folytonos küzdelem. Naponta szembesülünk gyönge, esendő emberi természetünkkel, akaratunk tompaságával, kívánságaink, vágyaink sokszor egymásnak ellentmondanak. A legtöbbször engedünk, sodródunk, megalkuszunk. Isten kegyelme nélkül nem vagyunk képesek sem az ellenállásra, sem a jóban kitartani.
• a bűnbeesés miatti kettősségünk, meghasonlott természetünk botrány, de mégis emberi.
• a gonoszság, a rossz témája misztérium az ember számára
• léteznek szellemi teremtmények is, akik alapvetően jók és tiszták, erősek és szentek. Ezek az angyalok. Az angyalok közt hierarchia van. Isten alatt és az ember fölött állnak. Engedelmességgel szolgálják Istent. A tekintély lefelé árad-Istentől-, az engedelmesség fölfelé. Ahogy alattunk az állatok, a növények és ásványok léteznek. Isten az angyalokat is fölhasználja a mi üdvösségünkre.
• a sátán teremtmény, a lázadó, gonosz angyal, akit Isten kitaszított az üdvösségből. Irigységből kísérti az embert, a bűnt is a boldogsághoz vezető útként tálalja, jó buliként mutatja be, ezért vétkezünk. Nem kell mindenütt csak a rosszat látnunk, de észre kell vennünk, hogy erkölcsi-lelki-társadalmi életünket is képes behálózni, mint a hínár, mint a polip. Látjuk ezt a politikában, közéletben, médiában egyaránt.

Teológiai alapvetés

A szabadelvű, globalista, nyitott társadalom rendszerében a család szitokszó, gyűlölt kifejezés, mert a NEMZET alapja. Ők nem nemzetet, hanem irányítható államot akarnak, amely az Európai Egyesült Államok része. Aljas, sunyi módon cserkészik be a közgondolkodásba – a védett állat lelegeli a védett növényt – s az igazságot elmaszatolják.

„A Sátán nem ostoba ellenség; ravaszsága abban áll, hogy a jót is képes gonosszá torzítani, és a hazugságot igazságként tálalni.”

– mondja Jozeph Ratzinger.

A terv az, hogy minden téren össze kell gyúrni az embert és egymásnak ugrasztani. A sátán nem szereti a közösséget- sem a családot, sem az egyházat, sem a nemzetet-inkább atomjaira bontja közössége tagjait, hogy egymás ellen uszíthassa.

Egy ember által kifaragott, tét nélküli, hibrid vallást akar kikavarni, ahol Buddha, Mózes, Jézus, Mohamed, Siva egyenrangú, felcserélhető, és felvizezett, zanzásított, mindent tetszőlegesen megengedő erkölcsű „értékrenddel” bír, mindegy miben hiszel, csak jó ember légy, mert a bűn viszonylagos, sőt nincs is. Az ateizmust ülteti el a tudatban, hogy nincs Isten, te csinálod magadnak az istent. Ami igaz is, csak bálvány. Ez a sátán hazugsága. Féltékenységet ültet el a lélekben Isten kizárólagossága és követelményei miatt, hogy inkább őt imádja az ember— mindezt neked adom, ha leborulsz és imádsz engem… Jézusnak is ezt súgja…
Perszer kell egy katonaság hozzá, hogy aki kilép a sorból, azzal leszámoljanak.

Ez a jövő olyan, mint egy sci-fi film. Mert áthatja a szellemi-kulturális életet, a művészeteket – mindezt a szabadság, a művészi szabadság címén. Filmek, színdarabok, zenék vannak tele a semmi, a gonosz dicsőítésével- leöntve egy kis romantikus mázzal, zsigerekre ható hang- és fényeffektusokkal, vérrel és pénzzel. Tele van melodrámákkal a filmipar is, ahol jórészt nincs megtisztulás, lelki béke, hitre jutás, megtérés, mélység és kegyelmi megvilágosodás, csupán érzelgősség, szirupos színpadi trükkök, erős érzelmi hatások sokszor egymással ellentétesen is felerősítve, szemünket törölgetjük a könnytől és ájuldozunk, de közben értéktelen, tömény giccs az egész, amit szájtátva bámulunk, s a pénzt sem sajnáljuk kidobni rá. Sokszor még dicsérjük is, hogy íme, a sátán is segít, hogy a jó győzzön a gonosz felett. Kifacsart, meghasonlott emberi logika és gondolkodásmód. Ezt éri el a Sátán, ha együttműködünk vele.

A sátán befolyására „megváltozunk”, de a kegyelem hatására is. Ég és föld. Az egyik a romlás, a leépülés, a másik a megtérés, megújulás. Jó példa erre az Édes november c. filmdráma- limonádés mozifilm is. Nelson Moss munkamániás üzletember, aki a karrierjének szenteli egész életét. A sors összehozza Sarával, aki miatta bukik meg autóvezetői vizsgáján. Sara egészen más, mint azok a nők, akikkel Nelsonnak eddig dolga volt. A lány csipkelődő stílusa egyszerre vonzza és taszítja a férfit. Sara felkínálja neki, hogy töltsön vele egy hónapot és megváltozik az élete. A férfi először nemet mond, de miután kirúgják állásából és a barátnője is dobja, meggondolja magát. A novemberből pár napot együtt töltve mindketten szerelembe esnek. Nelson megkéri Sara kezét, de visszautasítást kap. Később kiderül, az egyetlen ok, amiért Sara segít másokon az, hogy halálos beteg és már nincs sok ideje hátra. De az is kiderül, hogy ez a csinos ifjú hölgy az év eddigi minden hónapjában új partnert választott és nem kötelezte el magát egyikükkel sem. Játszott velük. Arra gondolt így változtatja meg a kiszemelt áldozatok életét. Most meg, amikor a fiú tényleg szerelmes belé, s ő is, kiderül csak teljesült a vágya, mert a férfi élete tényleg megváltozott, hiszen gyászol. Elvesztette azt, akibe beleszeretett. Ez is változás ugye?… Az ember lerongyolódik, erkölcsileg leépül, legyengül a lelki immunrendszere, élete pokol lesz.

A sátán is játszadozik velünk: ígérget, csábít, hízeleg, behálóz, elkábít, aztán magunkra hagy fájdalmunkkal, bűntudatunkkal.

Szent Mihályt kérve képesek vagyunk legyőzni a sátánt. Csak ne játsszunk vele. És ne sakkozzunk istennel, mert nagyot fogunk esni s azt is Isten nyakába varrnánk.

Az Istennel sakkozás kockázata. Dr. Popper Péter pszichiáter írt egy könyvet ezzel a címmel. Ebben elmeséli, hogy amikor a 90-es évek elején visszajött Izraelből, eljött hozzá egy magyar származású haszid zsidó rabbi. Civilben, mert ott a környéken nem laktak ultravallásos népek. Azért jött, mert elvesztette a hitét. Már nem hitt Istenben, és egyáltalán semmiben. Kétségbeesésében elhatározta, hogy mindennap kettőt megszeg a 613 parancs közül, amivel az Úr a zsidók igáját megterhelte. Meg is szegte szorgalmasan, de utána mindig kapott egy szívrohamot. Akkor meg szopogatja a nitroglicerint. A pszichiáter azt mondta neki: A világ minden pszichoanalitikusa azt mondaná, hogy maga bűntudatból, önbüntetésként kap szívrohamot. De én mást gondolok. Akár van Isten, akár nincs, ne játsszon semmiféle játékot. Ne sakkozzon Istennel. Mert semmi esélye nincs. Biztos, hogy az Úristen nyeri meg a játszmát, maga pedig az egyik szívrohamnál feldobja a talpát, s kész. Hagyja abba! És abbahagyta, s a szívrohamok is elmaradtak… A riporter az orvos-írót is kérdezte erről a sakkozásról s az író így felelt:

„Nem merek sakkozni. Csak ugrándozok a tábla előtt, magyarázom, hogy mindjárt nekikezdek, hencegek és hetvenkedek, felgyűröm az ingujjamat, de valahogy sohasem teszem meg az első lépést. Ő meg csak néz, mosolyog és vár. Addig vár, míg meg nem halok…”

Testvéreim, nem sakkozni kell Istennel, hanem együttműködni vele. Felismerni Jézus Krisztusban a megváltást, és bízni abban, hogy együtt van erőnk legyűrni a sátánt.

A harc a gondolkodással kezdődik. A szellemi harcban is kell tudni ki az ellenség. És kik a szövetségeseink. Ezért fontos Isten szentjeit és angyalait is segítségül hívni.

1. Mi onnan induljunk ki, hogy a sátán teremtmény, Krisztus legyőzte a gonoszt, vagyis mi Krisztussal végképp erősebbek vagyunk az ördögnél. Tehát úgy féljünk tőle, hogy ne bízzunk túlságosan önmagunkban, csak a saját erőnkben. Mert sérülékenyek és gyöngék vagyunk magunkra. Ezért van szükség Isten kegyelmére. Ezért nem szabad adni a sátán ígéretére. Vigyázat, mert elképesztő a sátán teológiai tudása.

A sátánnak nincs isteni hatalma. Nem mindenható. Krisztus titkát sem tudja kiismerni. De minket, embereket igenis, tud gyengíteni, mert erősebb nálunk és tudja, hogy mi könnyen vesszük a lapot. Főleg a lelkünkben, agyunkban elülteti a kételyt, a bizonytalanságot: hátha nincs is úgy, hátha nem is igaz, hátha egy nagy becsapás áldozata vagyok?

Ha Isten fia vagy…-mondja.

Sokszor kapzsiságunk, akaratos voltunk feltételeket szabna Istennek is. Nézzük a megkísértés történetét. Még alkut is akar kötni, hazug módon úgy tálalja, mintha a világ az övé volna: mindezt neked adom, ha leborulsz és imádsz… Mennyi minden előtt leborulunk, és hódolunk: technika, életszínvonal, csúcstechnológia, közösségi média, világháló, pénz, siker, hatalom. Nem is gondolunk ilyenkor arra, hogy nekünk még nagyobb hatalmunk van, mint a sátánnak. hatalmunkban áll Istent segítségül hívni és legyőzni a gonoszt. Hatalmunkban áll szabadon szolgálni és szeretni Istent és nem rabszolga módon, a sátán rabláncára fűzve behódolnunk neki. A sátán orgazda, hamis portékát árul. A piacon is feltűnő, ha valaki egy értékes darabot kínál nyomott áron, az gyanús. Márpedig itt lelkünk üdvösségéről van szó.

2. A sátán onnan indul ki, hogy szabadok vagyunk s neki nagyobb az ereje a miénknél. Ő birtokolja a gonosz tudást is, amellyel Isten trónjára pályázhatnánk -szerinte. Hergel, uszít, a szabadságunkra apellál, hisz megtehetjük…

3. A küzdelem további lépése a megkülönböztetés: milyen sugallat, kísértés származik a sátántól: követelőzés, zsarolás, álszentség, alakoskodás, helyezkedés, hízelgés, élvezkedés (hedonizmus) és a kényelem istenítése, a könnyebbik, az olcsóbbnak vélt rész választása, a megalkuvás, az erkölcstelen kompromisszumkeresés, melyek mögött felfuvalkodottság, beképzeltség, a szemtelen követelőzés, számítás, haszonlesés, mindenáron való megúszni akarás, uram-bátyám elintézés, a pénzzel való elsimítása a dolgoknak, ügyeknek, helyzeteknek…

A sátán pöffeszkedik, mindenkinek dirigálni akar. De mindig leleplezi magát, elszólja magát,  ravaszságán épp a szeretet és az igazság fog ki. A sátán mindig ott árulja el magát, hogy gőgös, elbizakodott, öntelt és lenézi a másikat, alulértékeli az embert. A sátán ravasz, de ostoba. Benne nincs jóhiszeműség. A miénkkel él vissza, mert hazudik. Ellentétben Jézussal, aki a Szentlélek által köztünk van. Ezt tapasztaljuk meg az örömben, a leleményességben, a jól végzett munka elégtételében, a szeretet meglepetéseiben, a lelkünk békéjében, a szív jóságában. Ez ég és föld különbség ahhoz képest, amit a sátán tud nyújtani nekünk…

 Mert Isten sosem veri át az embert, de a sátán mindig.

Ugyanakkor meg kell tanulnunk eltávolítani, megkülönböztetni, szétválasztani a bűnt a bűnöstől. Bűnbánat és megbocsátás úgy dolgoznak együtt, mint a fordított epoxigyanta. Krisztus megváltó érdeméből nekünk is tudnunk kell élni. Meg kell tanulnunk különbséget tenni a rossz között, amit okozunk, s amit elszenvedünk, a között a rossz között, amiért közvetlenül felelősök vagyunk, és aközött, amiért nem vagyunk felelősek.

Van, aki akkor is a bűnéhez tapad, amikor már megbánta és meggyónta azokat. Ez beteggé teszi az embert. Hozzáragadt a bűnhöz. Az ilyesmiért már a szabad akaratú ember a felelős, nem a sátán. Mert voltaképpen nem bánta meg teljesen. Ezért nem szabad incselkednünk a kísértővel. Amikor az ő üzleti ajánlatát elfogadtuk, akkor már hatása alá kerültünk. Minden súlyos bűnnel egy kicsit már a sátánnal kollaborálunk.

Egy nap az Ördög és Jézus beszélgettek.

Az Ördög éppen a Földről jött, és büszkén, dölyfösen pöffeszkedett: „Igen, Uram, megszereztem az összes embert ott lent. Felállítottam egy csapdát. Olyan csalit használtam, aminek tudtam, hogy lehetetlen ellenállni. És Uram! Az összeset megfogtam!”

„És? Most mit fogsz velük csinálni?” – kérdezte Jézus. Az Ördög így válaszolt: „Megtanítom nekik, hogyan kívánják meg egymás javait, hogyan hallgassák le egymást okos telefonjaikkal, hogyan zsarolják és jelentsék fel egymást egy-egy kép- és hangfelvétellel. Megtanítottam már nekik hogyan vásároljanak meg mindent a pénzért, hogyan lehetnek telhetetlenek, s közben hogyan tegyék lassan zálogba lelküket. Ígértem nekik tudást, fejlődést, olcsó békességet, kacatokat, gyógyszereket, műtéteket a hosszú életre, lefoglaltam őket mindenféle gonddal, tennivalóval a klíma tekintetében, a szexuális kisebbségek simogatásával bíztam meg őket, beléjük csöpögtettem a kényelmes élet illúzióját, testi-szellemi táplálékukat megtöltöttem adalékanyagokkal, ízfokozókkal. Ötleteket adtam nekik, hogyan éreztessék hatalmukat a másikkal. Kifinomult módszerekkel tanítgattam őket, hogyan állíthatnak elő mérgeket és ellenmérgeket, anélkül, hogy fogalmuk lenne, milyen káros és milyen öngyilkos vállalkozás ez. Mintha tőled ellopnák, s mégis neked köszönnék meg, mekkora tehetséget adtál nekik.

Megtanítottam hogyan házasodjanak össze könnyen, és hogyan váljanak el egymástól, hogyan gyűlöljék és bántsák egymást, hogyan átkozódjanak, hogyan csaljanak és hazudjanak. Megsúgtam nekik az új üzleti modellt, ahol a portfólióban már nemcsak a leszbikus kvótanők szerepelnek, hanem az átoperált transzgenderek is, mint emberi jog, hiszen az nem egyéb egy többkomponensű védőoltásnál.

Megtanítottam nekik, a szavak, a fogalmak jelentésének kiforgatását, megváltoztatását, hogy az abszurditás is normálisnak tűnjön. Megtanítom közben számukra azt is, hogy hogyan kell fegyvereket, vírusokat és bombákat gyártani, és hogyan kell ölni. Megmutattam már nekik az erőszak rafinált, törvényes formáit, hogy tudják igazolni magukat elrettentés vagy önvédelem címén, ha másokat uralni vagy elpusztítani akarnának.

 Megmutattam nekik, hogyan kell használni a közösségi médiát, hogy egyoldalú képet alkossanak a világodról és manipulálni tudják egymást. Így aztán lepereg róluk a tanításod, már nem is vágyódnak utánad. Már annyira elkábítottam őket, hogy a mesterséges intelligenciától is meg vannak hatódva. Itt a földön annyira jól berendezkednek, hogy már szabad akaratuk sincs, azt is én irányítom. Hidd el, nagyon jól fogok szórakozni.”

„És mit csinálsz majd velük, ha már készen vannak?” – kérdezte Jézus. „Ó, hát ezt nem nehéz kitalálni: megölöm őket.  Sőt, már annyira elkábultak, ők maguk megölik egymást.” – mondta büszkén az Ördög. „Mennyit kérsz, mit akarsz értük?” – kérdezte Jézus. „Ó, Jézus, hidd el, neked nem kellenek ezek az emberek. Teljesen értéktelenek. Még annyit sem érnek, mint pincsikutyáik, amelyeket lakásukban tartanak. Ha megveszed is őket, gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és elítélnek majd.”

„Mennyi?” – kérdezte, hajthatatlanul. Az Ördög gúnyosan Jézusra mosolygott és így szólt: „A véred, az összes könnyed és az egész életed.” Jézus így válaszolt: „Megegyeztünk”. Aztán kifizette az árát. 

…

Húsvétvasárnap az ördög későn ébredt. Karikásak voltak a szemei. Csak hunyorgott. Egész éjjel nem aludt, biztatta az őröket, nehogy odaengedjék a tanítványokat. El sem mozdult a sír bejáratától. Még horkantott is hajnaltájt, úgy érezte, enyhe szellő legyinti meg szakállát. Hirtelen nagy fényesség pásztázott végig raja.  Nagy nyikorgást hallott, mintha egy óriási követ hengerítettek volna el a sír torkából. Egy fehér ruhás alak vakította el, valósággal hátra lökve őt a sötét sarokba. A kőpadkán összefogott kendő, arrébb leplek, otthagyva, akár egy pongyola.

A fehér alak mennydörgő hangja, mint egy villám csapódott bele az ördög fejébe, ami csak úgy zúgott, és már szédült is tőle: „Vesztettél, gonosz! A lelkem az enyém. S az övéiket is megváltottam. Megszabadultak tőled! Most már őket sem tudod megölni! Takarodj a pénzeddel a pokolba, sátánfajzat!” A fákon egyszerre madarak jelentek meg, felsorakoztak az ágakra színük/fajtájuk szerint, s mint egy nagykórus spontán dalra fakadtak. Ez a tavaszi koncert betöltötte az egész természetet, akár a mennyország angyalai, dicső hallelujájuk a temető sírjait is megmozgatták.

A sátán megszégyenülve, eliszkolni igyekezett a sírok között, de az üres kalitka, ami a nyakában lógott, nagy lánccal odacsatolva, folyton a szarvának koppant és olyan volt, mint egy kolomp. Mint egy nyomkövető: jelzett, hol sunyít a gazdája.

 A felkelő napsugár szomjasan szippantotta fel a mező gyöngyharmatát.

A közdelem a kegyelem hátterével megtett cselekedetekkel, kitartással folytatódik, hiszen ezek hozzák meg számunkra a szeretet gyümölcseit.

A magam életében, erkölcsiségében, életvitelemben ott vannak-e ezek?…

Egy egyházmegyében a püspök nevezi ki adott esetre az ördögűző pap személyét. Általában egy erős hitű, buzgó, szentéletű személyt szokott felkérni erre. De valamilyen szinten mindannyiunknak azoknak kell lennünk. Kérjük Szent Mihály égi közbenjárását, hogy kikergethessük a sátánt életünkből, hogy a hit pajzsával védekezzünk ellene, hogy imából és jócselekedetből, becsületes munkából, tiszta gondolatokból és szavakból ostort fonjunk, és azzal kergessük ki őt életünk szentélyéből, hogy ott lábatlankodjon, ahová való.

Mert akkor bármilyen lehet körülöttünk a világ, Krisztus szeretete megtart, egybetart, fenntart minket és nem az ördögé lesz az utolsó szó. Ezért van szükség Szent Mihály közbenjárására.

Kedves testvérek, szoktuk mondani, hogy akinek kalapács van a kezében, mindenütt szeget lát. Mi ne legyünk ilyenek. Ne lássuk bele mindenüvé a sátánt, a rosszat. Legyünk ugyan éberek, de reménnyel telve, örömmel szeressünk, és élő hittel, Isten kegyelmének erejével, az evangélium jóhírével. Szent Mihály védőpajzsával mögöttünk tegyük a jót, szeressünk, javítsunk a beteg világ kedélyállapotán. Akkor biztos, hogy körülöttünk is megváltozik, új életre kel a gonosznak látott világ. Legyünk nagylelkűek a megbocsátásban, a kezdeményező szeretetben s akkor unokáinknak is lesz boldog jövője.

A kétezres évek elején történt: két héttel a missziós vasárnap előtt ötven év körüli ébenfekete benini püspök látogatta a bajor egyházmegyéket. Egyik vasárnap este meghívást kapott az Eichstätt-i szemináriumi templomba, hogy prédikáljon. Nagy volt a várakozás. A püspök méltóságteljesen vonult be a két szemináriumi elöljáró német pappal és egy koreai diakónussal. Lassan, érthetően olvasta a miseszöveget. A koreai az evangélium felolvasása előtt szépen meghajolt, mint otthon, és áldást kért, majd elhangzott az evangélium. A diakónus a helyére ment, és következett a papír nélkül, szinte mosolygós hangon elmondott prédikáció, amit a néger püspök mondott.

Röviden így foglalhatnánk össze: „Kedves német testvérek! Az imént is láthattátok, milyen színes az egyház. Isten ilyen színesen szereti az egyházat. Testvérek vagyunk, az egyik öröme a másiknak is öröm, az egyik gondja a másiknak is az. Nálunk Beninben sok boldog keresztény él, sokan 8-10 kilométert is gyalogolnak vasárnap a templomig, és közben énekelnek. Négyszáz papnövendékünk készül a szemináriumokban a másfél millió katolikusból hivatását beteljesíteni.

Tőletek azt halljuk, hogy egyre inkább kiürülnek a templomok. Nálunk, Afrikában még csak százötven éve jelent meg a kereszténység, és azon fáradozunk, hogy gyökeret is verjen. Köszönjük, hogy megkaptuk tőletek Jézus tanítását, és egyre többen hisznek az evangéliumban a természeti jelenségek és szellemek istenítése helyett. Ti vagytok a mi példaképeink. A gondunk csak az, hogy nem tudjuk, mit válaszoljunk az országunkban nem élő nem keresztény embertársainknak, akik azt mondják: Ti csak addig vagytok keresztények, amíg szegények vagytok. Ha majd jobban éltek, ti is el fogjátok hagyni vallásotokat, ugyanúgy, mint a fehérek… A templomban döbbent csönd lett. De én hiszek a közös szép jövőben -folytatta a fekete püspök, mert ti itt vagytok. Ámen!

Valóban, most kell elkezdenünk, itt a földön Krisztust követni, és nem a sátánra hallgatni, hogy Ő majd a végítéletkor véglegesen megszüntesse a sátán hatalmát, hogy eljuthassunk oda, ahol nem lesz bánat, csak öröm, nem lesz szenvedés, csak boldogság, nem lesz halál, csak élet, nem lesz tudatlanság, hiány, baj- csak szeretet. Örökké.

Ámen.