Szent Eusztochium: Krisztus jegyese a Szentírás igéjében – Szentek élete
Szent Eusztochium – szűz
* Róma, 367/68. +Betlehem, 420. szeptember 28.
Rómában született 367 körül.
A régi római patríciusok, a Scipiók és Gracchusok nemzetségéből Eusztochium volt az első, aki az Úr kedvéért lemondott a házasságról és fátyolt öltött. Eusztochiumot a szent özvegy, Marcella házában avatták be a szűzi életmódba. Lányával csaknem egyidőben Paula is csatlakozott e szent római asszonyhoz. Eusztochium akkor tizenkét éves volt.
Marcella házában ismerte meg Szent Jeromost, aki oktatta az özvegyeket és hajadonokat a szerzetesi és lelki életre. Mindenekelőtt bevezette őket a Szentírás ismeretébe, és ösztökélte hallgatóit a szent könyvek buzgó tanulmányozására.
Eusztochium volt a legtanulékonyabb és legbuzgóbb tanítványa, és csakhamar szívbeli barátság szövődött tanítvány és tanítója között, amint Jeromosnak Eusztochiumhoz írt levelei tanúsítják. Lányának és úrnőjének nevezi; társa és nővére ő a hitben, Krisztus szeretete kapcsolja egymáshoz őket.
Aki ismeri Szent Jeromos gyakran szigorú buzgóságát, meglepődik, ha beleolvas az Eusztochiumhoz intézett levelekbe, ahogyan például megköszöni levelét és azt a kosárkát, melyet Eusztochium „tele pompás,
szűzies pírban mosolygó cseresznyével” küldött Jeromosnak.
Jeromos arra tanította Eusztochiumot, hogy Krisztus iránti szeretetét a Szentírás igéivel táplálja. Isten szava az „a gyöngy” lett számára, „amely mindenhol megtalálható”, és annak, aki körbejárja és szemléli teljességét, feltárja teljes misztériumát. „Könyvvel kezedben – írta neki Jeromos – kell hogy meglepjen az álom, és a Szentírás lapjainak kell felfogniuk lehanyatló fejedet.”
Eusztochium egyre jobban csüggött a szent igén, s mivel szíve az Úrhoz és igéjéhez tapadt, megszabadult minden földi kötődéstől. Az írás szaván egyre nagyobb lángra lobbant vágya Krisztus iránt; a szívnek követnie kell a hajlamait, ha az ember értelmes életet akar élni.
Eusztochium számára a Szentírás tanulmányozása lett az a vágy, mely mind nagyobb buzgósággal foglalta le szívét, s adottságait – okosság, tanulékonyság – a szent szövegek memorizálására használta föl.
Nem akart más lenni, csak az Úr menyasszonya.
Eusztochium mindebben atyai barátja útmutatását követte, aki ezt írta neki: „A szentek számára még az álomnak is imádsággá kell lennie. Ki kell jelölnünk mégis bizonyos órákat az ima számára. Az imádságnak ezen időpontjait mindenki úgy ismeri, mint a harmadik, hatodik és kilencedik, a reggeli és az esti órát. Az asztaltól se távozz el addig, amíg köszönetet nem mondtál Teremtődnek! Éjszaka pedig kétszer-háromszor föl kell kelnünk, s eközben ismételgetnünk kell, amit kívülről megtanultunk az írásból. Minden cselekvés, minden új foglalatosság, minden kezdet előtt vess keresztet!”
385-ben Jeromos elhagyta Rómát, és Betlehemben telepedett le. Barátságuk Betlehemben még szorosabbá vált. Eusztochium ugyanis szent anyjával, Paulával együtt elhagyta szülővárosát és rokonait, s követte tanítóját az Úr születésének helyére. Ott azután támogatta anyját az összegyűlt hajadonok vezetésében.
Jeromos Paulával és Eusztochiummal együtt folytatta a Szentírás tanulmányozását. Mindketten szent figyelemmel hallgatták, amikor Jeromos feltárta a szent szövegeket, mégpedig nem csupán saját szavaival, hanem más kiváló tanítók szavaival is. Hogy még mélyebben megragadják Isten igéjének értelmét, a latin és görög nyelv mellé megtanulták a hébert is, és mindezeken a nyelveken együtt énekelték a zsoltárokat.
Jeromos mégsem csupán adakozó és ajándékozó, hanem elfogadó és megajándékozott is volt. A különféle támadásokban, amelyeket Jeromosnak is el kellett viselnie, az imádság pajzsát, amely mögé elrejtőzött, „Krisztus barátnői” – így nevezi Paulát és Eusztochiumot – biztosították számára.
Az egyes szent könyvekhez készített művei alig képzelhetők el e szent nők segítsége nélkül. Eusztochiumnak ajánlotta Izaiáshoz készült nagy kommentárját, melyben „a nagy prófétáról szóló hatalmas, sodró erejű oldalakon vízjelként maradt meg az érzékeny női lélek hatása”. Ezekielhez írt magyarázatait, öregkorának művét, csak Eusztochium bátorítására készítette el: „Megmondtam neked, Eusztochium, jobb lenne semmit sem szólni, ha csak kevés a mondanivalónk. Te viszont úgy gondoltad, inkább mondjuk ki azt a keveset is, mint hogy semmit se szóljunk. Engedtem neked. Kifeszítem vitorláimat, hogy a Szentlélek szélhez hasonlóan lendítse előre. Hogy azután mely partra jutok, nem tudom. Ezekiellel együtt kiáltom mégis: Jöjj, négy szél Lelke!”
Eusztochium élete a legszorosabban kapcsolódott össze édesanyjáéval, Paula elhunyta tehát megkínozta a szívét, de át kellett vennie a rámaradt örökséget.
„Nagy örökséghez jutottál. Az Úr az osztályrészed!” – mondta neki Jeromos.
Ennek az örökségnek volt mégis egy földi, megfogható oldala is: magára kellett vállalnia a kolostori közösség vezetését.
Az Úrban való rendíthetetlen bizalommal vette birtokába „örökségét”.
Eusztochium anyja halála utáni életéről keveset tudunk. Az az öröm érte, hogy Paula nevű unokahúgát, testvérének leányát fölvehette a vezetése alatt álló szüzek közé.
420. év vége felé hirtelen megbetegedett, és néhány napon belül meghalt. Jeromost – aki immár a saját halálával is szembenézett – megrendítette távozása, és képtelen volt nekrológjának összeállítására. Egy Riparius nevű papnak megvallotta: „A szent és tiszteletre méltó szűz, Eusztochium hirtelen elhunyta mélyen érintett. Teljesen megváltoztatta az életemet, mert sok eltervezett dolgot nem tudok már megvalósítani, és az öregség gyengesége megbénítja a szellem minden lendületét.”
Eusztochium 420 szeptember 28-án meghalt.
