Pietrelcinai Szent Pater Pio: Ötven év a stigmák fényében – Szentek élete

Pietrelcinai Szent Pater Pio – kapucinus áldozópap

* Pietrelcina, Itália, 1887. május 25. + San Giovanni Rotondo, Itália, 1968. szeptember 23.

Pio atya 1887. május 25-én született Itáliában, Nápolytól kissé északkeletre, Pietrelcina nevű faluban. Szülei, Grazio Maria Forgione (1860-1949) és Giuseppa de Nunzio (1859-1929) kisbirtokosok voltak. Hét gyermekük született, köztük Ferenc volt a negyedik, utána még három kislány született.

Már kisgyermekként részt vett a ház körüli munkában: a bárányokat és egyetlen kecskéjüket legeltette. Amikor édesanyja, játszani küldte, Ferenc azt mondta: „Nem megyek, mert káromkodnak.” Szívesen időzött az Angyalok Királynéja-templomban, itt tanult hittant is. Amikor egyedül volt, a rózsafüzért imádkozta.

Ötéves volt, amikor egy nyári délután, ott hagyva játszótársait, bement a Szent Anna-templomba. Megjelent neki „Jézus Szentséges Szíve”. Ettől kezdve voltak látomásai, őrangyalát is látta.

Mielőtt otthonát elhagyta, a tizenötéves Ferencnek három látomása volt: 1902 decemberében az Úr megmutatta neki, hogy egész élete folyamatos és kemény harc lesz a sátánnal. Másnap reggel Ferenc elindult és bekopogott Morcone kapucinus konventjébe.

Január 22-én beöltözött, és a Pietrelcinai Pius szerzetesi nevet kapta. A cellája szemöldökfáján ezt a föliratot olvashatta: „Meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal Istenben”.

Örömmel viselte a noviciátius kemény fegyelmét.

A szigorú élet (fűtetlen szobák, mezítláb viselt saru) és az önkéntes vezeklések azonban megrendítették egészségét, ezért elöljárói hazaküldték Pietrelcinába gyógyulni és megerősödni. 1910-ben a beneventói székesegyházban pappá szentelték.

Ebben az időben az ördög gyakran és olyan gorombán támadta, hogy ahhoz hasonlót csak Vianney Szent János életéből ismerünk.

Pio atya azonban megkapta a fölismerés és a kitartó harc kegyelmét.

Egészségi állapota miatt ismét arra kényszerültek, hogy hazaküldjék, és Pio atya 1916-ig Pietrelcinában is maradt. Elöljárója, Benedek atya ugyan többször türelmetlenül hívta vissza a konventbe, de valahányszor visszament, rövid idő alatt visszaesett a betegségbe, ezért Pio atya úgy érezte, hogy csak terhére van társainak.

Elöljárója, Benedek atya a következő jelentést küldte a generálisnak: „Tanúsítom, hogy Pio Atya immár három éve beteg, a gyomrában nem marad meg semmi, csak ha otthon van.”

1915-ben behívták katonának, de az első vizsgálat után elküldték a katonai kórházba. Elöljárói 1916-ban San Giovanni Rotondo konventbe küldték. Itt töltötte élete hátralévő részét, több mint 50 évet.

Sok misztikus kegyelemben részesült. Egy levele szerint 1910 óta viselte a láthatatlan stigmákat.

1912. április 18-án átélte a szívcsere kegyelmét. Ágoston atyának írta: „Jézus Szíve és az enyém, bocsánat a kifejezésért, egymásba olvadt. Már nem két szív dobogott, hanem csak egy, s az én szívem eltűnt, mint vízcsepp a tengerben.” A könnyek adományát is megkapta: sokat siratta a maga és a mások bűneit.

Idegen nyelvekre az őrangyala tanította. Lelki atyjának olykor – hogy belső, személyes titkai ne kerüljenek avatatlan szemek elé – francia és görög nyelven írt, s amikor az megkérdezte, hogy hol és mikor tanulta e nyelveket, Pio atya ezt mondta: „Az égiek gyakran meglátogatnak’’.

1918 augusztusában átélte a megnyitott szív kegyelmét, szeptember 20-án megjelentek testén Krisztus látható, vérző sebei, a stigmák. Az Úr Jézus egyszer azt mondta Pio atyának: „Ötven évig viseled sebeimet, azután hozzám jössz.” és így is lett. Pio atya pontosan ötven év múlva halt meg, s halála pillanatában a sebek behegedtek.

Az emberek keresni kezdték, egyre többen mentek el S. Giovanni Rotondo konventjébe, hogy találkozzanak vele. Ezzel együtt megkezdődtek a vizsgálatok stigmáinak hitelessége felől. A kiküldött orvosok többsége kételkedett a hitelességükben, de egyikük, Festa doktor nyilvánvalóan természetfölötti jelenségnek minősítette a sebeket. Egy hivatalos vizsgálatot végző egyházi személy ezt a jelentést küldte Rómába: „Pio atya ördögtől megszállott, s a konvent tagjai csalók gyülekezete”. Ellenségei még a konventből is el akarták távolíttatni, hogy a zarándoklatoknak véget vessenek. 1924. június 24-én megtiltotta neki, hogy hívőket fogadjon, gyóntasson, s bármi módon kapcsolatot tartson velük. Ezért Pio atya évekig remetei elszigeteltségben élt és teljesen egyedül misézett. Végül azonban e rendelkezéseket XI. Pius pápa egy újabb vizsgálat után, 1933-ban visszavonta.

Pio atya július 16-án misézett először újra a templomban nyilvánosan, a hívők részvételével. Egy év múlva kezdte újra a gyóntatást. Ettől kezdve élete a reggeli szentmise után végnélküli gyóntatásokból állt. 1954 nyarán a sokaság miatt a templom előtti téren kezdett misézni.

Már 1925 januárjában megnyitott Pio atya egy húsz ágyas kis kórházat, majd 1932-ben fölvetette egy nagyobb kórház építésének a gondolatát a szegény betegek szenvedésének enyhítésére. A gyűjtés 1940-ben azzal kezdődött, hogy maga Pio atya – aki szegénységi fogadalma szerint pénzzel nem foglalkozott – egy öreg nénitől alamizsnaként kapott arany tízfrankossal megkezdte az adakozást. Az adományokat a magyar származású Kisvárday Károly patikus kezelte. Amint híre ment a kezdeményezésnek, Itáliából és az egész világból áradni kezdtek az adományok, olykor több milliós tételekben. Bajocchi grófnő – miután Pio atya egy csodájával meggyógyította – egész jövedelmét rendelkezésére bocsátotta.

Az építkezést 1947-ben kezdték, s a Casa sollievo della Sofferenzát (Szenvedés Enyhítésének Házát) 1956-ban szentelték föl. Pio atya ekkor a következőket mondta: „Uraim és testvéreim Krisztusban, a Casa sollievo della Sofferenza készen van. Köszönetet mondok mindazoknak, akik a világ minden részéről hozzájárultak építéséhez. Olyan alkotás ez, amit a Gondviselés a ti segítségetekkel teremtett. Csodáljátok és áldjátok velem együtt az Úr Istent. Mi elvetettünk egy magot, Ő pedig szeretetének napsugarával életre fogja kelteni. A szeretet új serege kezdi meg tevékenységét Isten dicsőségére s a betegek testének és lelkének erősítésére. Segítsetek továbbra is! Működjünk együtt az emberi szenvedés enyhítésének ezen apostoli munkájában, és az isteni szeretet, amely határtalan, és Isten és az örök élet fényessége halmozzon el mindnyájatokat a kegyelem gazdagságával, amit Krisztus a kereszten szerzett.”

1959 augusztusában a Fatimái Szűzanya vándorszobra két napig S. Giovanni Rotondóban volt, s ezalatt Pio atya csodálatosan meggyógyult a betegség egy újabb nagy rohamából.

1964. május 11-én a Szentszéket tette meg általános örökösévé.

1968. szeptember 22-én Pio atya tolószékben mondta el utolsó szentmiséjét. Testvérei és a hívők imádsága közben 23-án meghalt.

A LELKI GYERMEKEINEK ÍRT LEVELEIBŐL

-Jézushoz a szíveddel is szólnod kell inkább, mint a száddal; sőt, bizonyos pillanatokban csak a szíveddel szabad szólni.

– Csak akkor szolgálunk Istennek, ha úgy szolgáljuk, ahogyan azt Ő akarja.

– A könyvek olvasásával az ember keresi Istent, az elmélkedéssel megtalálja Őt.

– A mi nyomorúságaink Isten irgalmasságának trónusai.

– Bele ne kezdjél semmibe, a legkisebb dologba sem, míg nem ajánlottad azt Istennek.

– Az imádságnak állhatatosnak kell lennie, hiszen az állhatatosság a hit lényegéhez tartozik.

– Minden imádság jó, ha helyes szándék és jóakarat kíséri.

– Semmi miatt ne gyötörd magad annyira, hogy elveszítsd lelked belső békéjét. Állhatatosan, bizalommal, nyugodt és derűs lélekkel imádkozzál.

-A lelkünknek szüksége van a szenvedésre; hogy a keresztnek mindennapi kenyerünknek kell lennie. Amint a testnek szüksége van a napi táplálékra, úgy szükséges a léleknek a kereszt, napról napra, hogy megtisztítsa és elvonja a teremtményektől.

Nem cserbenhagyás ez részéről, hanem szeretet. Ez az állapot nem büntetés, hanem szeretet, a leggyöngédebb szeretet. Áldjad érte az Urat, és megadással igyál a Getszemáni kert kelyhéből.

– Aki szeretni kezd, annak késznek kell lennie a szenvedésre.

– Az ördögnek egyetlen bejárata van a lelkünkben: az akarat; egyéb rejtett kapuk nincsenek. Nincs olyan bűn, amit nem akarattal követtek el. Ha az akarat nem egyezik bele, nem bűn történt, hanem emberi gyengeség. -A szív öröme a lélek élete, az életszentség kimeríthetetlen kincstára. A szomorúság viszont a lélek lassú halála, és nem jó semmire.

– Az ördög erős azzal szemben, aki fél tőle, de igen gyönge azzal szemben, aki semmibe veszi.