Tébai Szent Mór és társai: A thébai légió vértanúsága – Szentek élete
Tébai Szent Mór és társai – vértanúk
+ Agaunum, Raetia, 293 előtt
Már a 2. századból maradtak fenn tudósítások arról, hogy keresztények csoportosan is lettek vértanúk, különösen a császári hadseregben, mivel az üldöző rendeletek a katonákra fokozott szigorral voltak érvényesek. A keleti egyház a negyven szebasztei vértanút ünnepli, míg a latin egyház a thébai légióról emlékezik meg.
Mór, és társai a thébai légió katonáiként szolgáltak. A légió onnan kapta a nevét, hogy tagjai az alsó-egyiptomi Théba környékéről származtak. Ezen a vidéken nagyon korán befogadták az evangéliumot, ezért semmi lehetetlenség nincs abban, hogy ezek a katonák mind keresztények voltak.
A hagyomány szerint vértanúságuk helye a mai Svájc területén, a Genfi-tótól keletre lévő Agaunum (ma Saint-Maurice). 293 előtt kellett meghalniuk Krisztusért, mert Nagy Konstantin atyja, Constantius Chlorus ezen a területen végezte el keresztények üldözését. Vértanúságukat Szent Eucherius lyoni püspök (+450 körül) régi hagyomány alapján így beszéli el:
„Maximianus Diocletianus társcsászára volt, és a keresztények üldözésében sem maradt le mögötte. Aki meg merte vallani Krisztust, azt megkínoztatta vagy megölette. Ha éppen nem kellett hadat viselnie, katonáit is a keresztények ellen vetette be. Volt a hadseregében egy légió, melynek katonái Thébából valók voltak, járatosak a hadviselésben, erényekben nemesek, de még nemesebbek a hitükben.
Amikor megérkezett a császári parancs, hogy a sereg induljon a keresztények ellen, ez a légió megtagadta az engedelmességet. Maximianus megparancsolta, hogy tizedeljék meg őket, és akire a sors esik, karddal öljék meg. Így akarta megfélemlíteni őket, hogy engedelmességre kényszerítse a többieket.
Amikor az első tizedelés megtörtént, megismételte a parancsot, ami együtt járt az indulás előtti áldozatbemutatással is. A thébaiak tábora nyíltan megtagadta mind az áldozatbemutatást, mind az indulást. A császár tehetetlen dühében ismét tizedelést rendelt el.
Ekkor Mór volt a többiek lelkesítője, és így beszélt a császárhoz: „A katonáid vagyunk ugyan, császár, de szabadon megvalljuk, hogy Isten szolgái is vagyunk. Neked katonai szolgálattal, neki ártatlansággal tartozunk; tőled zsoldot kapunk, Tőle az élet kezdetét kaptuk. Parancsaidnak nem engedelmeskedhetünk, mert nem tagadhatjuk meg a teremtő Istent, aki a mi Teremtőnk, de akár akarod, akár nem, neked is Urad és Teremtőd. Ha nem olyasmit parancsolsz, amivel őt megbántanánk, engedelmeskedünk, de ha másként van, akkor inkább engedelmeskedünk Neki, mint neked.
Felajánlottuk neked, hogy ellenségeid ellen harcolunk, de gonoszságnak tartjuk, ha ártatlanokra emelünk kezet. A gonoszok és ellenségek ellen jobbunk fegyvert ragad, de képtelen ártatlan polgárokat megsebezni. Nem felejtettük el, hogy a polgárokért és nem a polgárok ellen álltunk fegyverbe. Mindig az igazságosságért, a jóságért, az ártatlanok megvédéséért harcoltunk, eddig ezekért vállaltuk a veszélyt. Harcoltunk hűségből, de hogyan lehetnénk hűek hozzád, ha most hűtlenek lennénk Istenhez? Először Istenre, utána a császárra esküdtünk; ha megszegjük az elsőt, ki kötelezhet a második megtartására?
Azt parancsoltad, hogy induljunk és kutassuk föl a keresztényeket. Ne keress másutt keresztényeket, előtted állnak, akik vallják mindenek teremtő Atyaistenét és hiszik az ő Fiát, Jézus Krisztust mint Istent. Láttuk, hogyan öletted meg társainkat, vérükből ránk is hullott, mégsem siratjuk szent bajtársaink halálát és nem temetjük őket jajgatással. Inkább hálát adunk értük és örömmel állunk holttestük mellett, mert méltónak találtattak arra, hogy Istenért szenvedjenek.
És most, lássad, az életveszély nem indít zendülésre, nem ragadunk fegyvert ellened, jóllehet nincs reményünk az életre. Kezünkben a fegyver, és íme, lásd, nem állunk ellen: mert inkább akarunk ártatlanul meghalni, mint gonoszul életben maradni. Bármit parancsolsz – megégessenek, megkínozzanak, karddal megöljenek –, elfogadjuk. Keresztények vagyunk, nem lehetünk katonáid a keresztények üldözésében.”
A császár parancsot adott, hogy a légió minden tagját karddal öljék meg. Ők pedig letették fegyverüket, és mint a bárány, szelíden várták a halált.
A vértanúk sírja fölé hamarosan templom épült, melyet az idők folyamán átépítettek és kibővítettek, majd kolostor is épült melléje. A Szent Mórról elnevezett apátságban mindmáig őrzik a vértanú katonák tiszteletét. Mórt afrikai származása miatt a késő középkorban sötétbőrű lovag vagy katona képében szokták ábrázolni. A középkori lovagrendek és katonák őt tekintették védőszentjüknek.
