Testvéri barátság a füvön: Sinner, Alcaraz – Wimbledon 2025

A jó rivalizálásban van valami időtlen. Amikor pedig ez a rivalizálás valódi barátságba, kölcsönös tiszteletbe és egy jó adag játékos ugratásba burkolózik, akkor követendő példává válik: hogyan fejlődhetünk – nem egymás ellenére, hanem egymás által.

Ez Jannik Sinner és Carlos Alcaraz, a tenisz két legragyogóbb fiatal sztárjának története, akik mindketten még csak a húszas éveik elején járnak. A pályán vívott mérkőzéseik az akarat és az ügyesség ádáz csatái. A pályán kívül azonban barátok. Ahogy Sinner egy Fox Sportnak adott interjúban fogalmazott:

„A pályán kívül a kapcsolatunk csodálatos… a pályán csak építeni, fejleszteni próbáljuk egymást.”

Alcaraz ezt a nemes gesztust viszonozta, amikor azt mondta: „nagyon boldog vagyok, hogy a pályán kívül is jóban vagyunk, a pályán pedig a nagyszerű rivalizálás által minden nap fejlődőm”.

A július 13-i wimbledoni döntő egy újabb lenyűgöző fejezete volt kettejük pályafutásának és párharcának. A centerpályán (Centre Court), a királyi család tagjai és a szurkolók figyelő szemei előtt Sinner négy szettben 4-6, 6-4, 6-4, 6-4-re győzte le Alcaraz-t. Ezzel megszerezte első wimbledoni bajnoki címét, és egyúttal történelmet is írt, hiszen ő az első olasz férfi, aki győzni tudott a rangos dél-nyugat londoni tenisz stadionban.

Azonban az eredményen túl a mérkőzés szelleme volt igazán említésre méltó. Az utolsó pont után a két játékos megölelte egymást, mosolyuk és szavaik olyan barátságról tanúskodtak, amely többet jelent minden bajnoki címnél, amelyekért versenyeznek. Ez a jelenet a sport legnemesebb lényegét tükrözte: olyan testvériséget, amely túlmutat a kettejük közti rivalizáláson.

Ez a testvéri barátság nemcsak a kölcsönös tiszteletre, de a humorra, valamint a családi kötelékekre is épül. Sinner bátyja, Marc nagy rajongója a Forma-1-nek, így a testvéri ugratásaik közismertek. Jannik a győzelmi beszédében szellemesen megjegyezte: „Külön köszönet a bátyámnak … ezen a hétvégén nincs Forma-1-es futam. Ezért van itt.” Szavai nevetést váltottak ki a közönségből, hiszen megmutatta könnyed, laza stílusát a győzelem pillanatában is.

Hagyományok iránti tisztelet

Mindketten mély tiszteletet tanúsítottak a wimbledoni hagyományoknak és a brit királyi család jelenlétének. Katalin walesi hercegné – aki az All England Club védnöke -, adta át a trófeát. Sinner ezt „csodálatosnak” nevezte.

Később megjegyezte: „Olyan jó, hogy néznek minket, mert ettől ez az egész még különlegesebb. Látszik, hogy mennyire törődnek a sportággal… ez nagyon-nagyon nagy presztízs.”

És ahogy arról a The Independent beszámolt, Alcaraz hasonló gondolatainak adott hangot annak kapcsán, hogy VI. Fülöp spanyol király eljött, hogy szurkoljon honfitársának:

„Számomra óriási megtiszteltetés, hogy itt szurkolt a lelátón, hogy iderepült a döntőre, úgyhogy nagyon hálás vagyok, és köszönöm, hogy itt volt.”

Ezek a pillanatok kiemelték, hogy mindketten milyen alázatosan viszonyulnak a reflektorfényhez, tisztelegve a mérkőzést megtekintő méltóságok és a játék hagyománya előtt.

Jobb emberré válni

A katolikusok számára Sinner győzelme mellett külön érdekes, hogy a teniszező az év elején kivételes audienciát kapott Leó pápától – sőt, ő volt az egyik első élsportoló, aki találkozott az újonnan megválasztott pápával.

Ebből az alkalomból Sinner a Szentatyának adta az egyik ütőjét, és a pápa, aki szeret „poénkodni”, Sinner (jelentése = bűnös) vezetéknevének jelentésével élcelődött. Majd azzal viccelődött, hogy azért öltött fehér reverendát, hogy Wimbledonban játsszon. (Wimbledon az egyetlen verseny, ahol a hagyományokat tiszteletben tartva csak színtiszta fehérben játszhatnak a sportolók. – ford. megj.) Sinner később hálásan emlékezett a találkozóra, és megjegyezte, hogy milyen felemelő volt találkozni egy olyan pápával, aki értékeli a sport szépségét és az élsporthoz szükséges fegyelmet.

Ez a fegyelem vezetett oda, hogy az olasz vasárnap a magasba emelte a wimbledoni trófeát. A fiatal bajnok eredeti Sinner-stílusban, alázatosan nyilatkozott:

„Csodálatos, ami most történik velem… valósággá váltom az álmomat.” De, ami még sokatmondóbb, hozzátette, hogy nem csak játékosként szeretne fejlődni, hanem szeretne „leginkább jobb emberré válni”.

És veresége ellenére ugyanezt az alázatot mutatta Alcaraz, aki azt mondta barátjának: „Csak így tovább. Nagyon örülök a sikerednek.”

Egy olyan korban, amikor a versengés gyakran ellenségeskedésbe torkollik, e két fiatal bajnok közötti kötelék üdítő alternatívát kínál: egy olyan világot, ahol a riválisok jobbá teszik egymást, a győzelmeket hálával osztják meg, és a jellem ugyanannyit számít, mint a tehetség.

Nekünk, akik mindezt nézzük, ez egy szelíd emlékeztető a világ evangéliumi erényeire – ahol a barátság még a verseny közepette is virágozhat, az alázat fényesebben ragyog, mint a büszkeség, és a kölcsönös tisztelet viszi a prímet.

Végül mind Sinner, mind Alcaraz nem csak bajnokként és döntősként hagyta el a Centre Court-ot, hanem olyan fiatalemberekként is, akik példát mutattak arról, hogy mit jelent alázattal törekedni a győzelemre.

A mérkőzés utáni nyilatkozatokat az alábbi videókban tekinthetik meg:

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia