XIV. Leó levele a francia püspökökhöz

Xavier Patier francia író az Aleteia oldalain osztotta meg véleményét és afelett érzett örömét, hogy XIV. Leó pápa bátorító és megerősítő levelet intézett Franciaország püspökeihez és papjaihoz, akik a sok kigúnyolás, megalázás és gyanúsítás után végre megkapták az Egyház fejétől a régóta várt vigasztaló szavakat.

„Csak maguk a papjaink tudják a szívük legmélyén, hogy mit szenvedtek el tizenöt év óta. Milyen megpróbáltatásokon mentek át? Mennyi megalázáson? Miféle keresztre feszítésen! Nem, nem túlzok” – kezdi cikkét az író. – „Papjaink fiatalabb nemzedékének magánya sokuk számára mártírium volt és még ma is az. Alig beszélnek róla, mivel el vannak foglalva az evangélium örömének hirdetésével. De amikor megszólalnak, néha kimondhatatlan szenvedésről hallunk. Valódi Passiót élnek meg.”

Patier úgy látja, a világ már nem elégszik meg azzal, hogy kigúnyolja a papokat: aktívan gyűlöli őket. Azért, mert néhány klerikus bűnös módon, báránybőrbe bújt farkasként viselkedett, minden papot szexuális ragadozóként kezelnek. Az Egyház hiába nézett szembe a botránnyal és ítélte el a visszaéléseket, ez nem ért semmit: a papok gyanúsak maradtak az emberek szemében. Ráadásul anyagilag szegények, egy olyan világban, ahol a szegénység kiátkozottabb, mint valaha.

Panaszkodni pedig nincs joguk: ők szentelték magukat a názáreti ács igéjének hirdetésének, olyan örömmel, amely néha emberfeletti erőfeszítést igényel tőlük. Az elmúlt években egyetlen vigaszuk Krisztus szelídsége volt, aki kétségbeesett estéiken néha titokban odasúgta nekik: „Ne féljetek, itt vagyok, veletek együtt szenvedek”.

És most, húsvétot követően, váratlan, hallatlan öröm érte őket. A francia papok végre megkapták a vigasztaló szavakat, amelyekre vártak. XIV. Leó pápa a püspökökhöz írt levelében nem akarta kioktatni a francia papokat. Nem korholta őket. Nem bírálta papi indíttatásukat. A lényegre törően, egyszerűen csak azt mondta nekik, hogy szereti őket. És szívből köszönetet mondott elkötelezettségükért és kitartásukért. Megáldotta őket. És az egész francia egyház vigasztalást nyert.

Az alábbiakban közöljük XIV. Leó pápa francia püspökökhöz írt levelének teljes szövegét. A levelet a Szentszék sajtóirodája hozta nyilvánosságra május 31-én.

Örömmel szólok most először hozzátok, a francia Egyház papjaihoz, és rajtatok keresztül minden hívetekhez, most, amikor 2025 májusában három szent kanonizációjának 100. évfordulóját ünnepeljük. Ezt a három szentet: Szent Jean-Eudes-öt (1601-1680), Vianney Szent Jánost (1786-1859) és a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Terézt (1873-1897) Isten kegyelméből a ti országotok ajándékozta az egyetemes egyháznak. Elődöm, XI. Piusz, az oltár dicsőségére emelve őket azt kívánta, hogy Isten népe hallgasson rájuk, kövesse példájukat, és imáikban és fohászaikban rájuk támaszkodjon. Most, egy évszázaddal később, a francia egyház előtt olyan nagy kihívások állnak, és e három szent alakja a mai napig is olyan aktuális jelentőséggel bír, hogy különös figyelmet kell szentelnem ennek az évfordulónak.

Ebben a rövid üzenetben csak egy olyan lelki vonást emelnék ki, amely közös volt e három szentben, és amely nagyon beszédes és vonzó módon szól a ma emberéhez: feltétel nélkül, egyszerűen, erőteljesen és hitelesen szerették Jézust; jóságát és gyengédségét különös közelségben tapasztalták meg mindennapi életükben, és erről csodálatos misszionáriusi lelkesedéssel tettek tanúságot.

Egyfajta végrendeletként, a sajnálatosan elhunyt Ferenc pápa reánk hagyott egy gyönyörű enciklikát a Szent Szívről, amelyben leszögezi: “Krisztus megsebzett oldala továbbra is ontja azt a patakot, amely soha nem merül ki, soha nem múlik el, hanem újra és újra felkínálja magát mindazoknak, akik úgy akarnak szeretni, ahogyan ő. Mert egyedül az ő szeretete képes új emberiséget létrehozni.” (Dilexit nos, n. 219) Nem is lehetne ennél szebb és egyszerűbb evangelizációs és missziós programot elképzelni országotok számára: hogy mindenkivel felfedeztesse azt a gyengéd és kiváltságos szeretetet, amelyet Jézus irántunk érez, és amely képes megváltoztatni az életünket.

Ennek kapcsán a három évfordulós szent kétségtelenül olyan mester, akinek életét és tanításait folyamatosan ismertetni kell Isten népével, és becsessé tenni őket a szemükben. Hiszen nem Szent Jean Eudes volt az első, aki liturgikus szertartást tartott Jézus és Mária Szívének tiszteletére? Nem Vianney Szent János volt az a lelkipásztor, aki szenvedélyesen átadta magát a szolgálatnak és kijelentette: „A papság Jézus szívének szeretete”? És végül nem a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz volt az a nagy tudós a szeretet tudományában (scientia amoris), akire szüksége van a világunknak, aki életének minden pillanatában Jézus nevét suttogta spontánul és elevenen, és aki egy „nagyon könnyű” utat tanított a legkisebbeknek, hogy eljussanak Hozzá?

E három kanonizáció centenáriumának megünneplése mindenekelőtt arra hív minket, hogy hálát adjunk az Úrnak azokért a csodákért, amelyeket az evangelizáció és a keresztény élet hosszú évszázadai alatt Franciaország földjén véghezvitt. A szentek nem spontán bukkannak fel, hanem a kegyelem által jelennek meg az élő keresztény közösségekben, amelyek átadták nekik a hitet, és meggyújtották szívükben a Jézus iránti szeretetet és a vágyat, hogy kövessék őt. Ez a keresztény örökség még mindig a tiétek, még mindig mélyen áthatja kultúrátokat, és eleven maradt számos szívben.

Ezért kifejezem azt a kívánságomat, hogy ezek az ünnepségek ne csupán nosztalgikusan idézzék fel a már befejezettnek tűnő múltat, hanem ébresszék fel a reményt és adjanak új missziós lendületet. Isten a szentek segítségével, akiket nektek adott, és akiket ünnepeltek, megújíthatja a csodákat, amelyeket a múltban véghezvitt. Nem lesz-e Szent Teréz a missziók védőszentje éppen azokon a vidékeken, ahol született? Nem fogja-e megszólítani Vianney Szent János és Szent Jean Eudes sok fiatal lelkiismeretét a papság szépségéről, nagyszerűségéről és termékenységéről? Nem ébresztenek-e bennük lelkes vágyat, és adnak-e nekik bátorságot ahhoz, hogy nagylelkűen válaszoljanak a hívásra, miközben a hivatások hiánya kegyetlenül érezhető az egyházmegyéitekben, és a papok egyre nehezebb próbatételeknek vannak kitéve? Itt köszönöm meg szívből Franciaország összes papjának bátor és kitartó elkötelezettségét, és szeretném kifejezni nekik atyai szeretetemet.

Kedves püspök testvéreim, Szent Jean Eudes, Vianney Szent János és a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz közbenjárását kérem országotokért és Isten népéért, amely bátran vándorol itt a közömbösség, az anyagiasság és az individualizmus szemből fúvó, olykor ellenséges ellenszelében. Adjanak új bátorságot ennek a népnek, abban a bizonyosságban, hogy Krisztus, a világ Megváltója valóban feltámadt.

Hatalmas védőszentjének, a Nagyboldogasszonynak az anyai védelmét kérem Franciaországra, és apostoli áldásomat adom mindnyájatokra és mindazokra, akik lelkipásztori gondozásotokra vannak bízva.

Írta és fordította: Solymosi Judit