Vasárnapi ráhangoló: A hit próbája – a tanúságtétel fájdalma és öröksége

A „tanúságtétel” nem vallomás vagy jogi eljárás, hanem Isten próbája, amely a keresztség és a tanúságtétel valódi tartalmát tárja fel. Ez a próba nem arról szól, hogy formálisan bevalljuk hitünket, vagy hivatalos határozatot vegyünk át: lényege, hogy a minden határon túli, személyes elköteleződésünket teszi próbára, gyakran testi–lelki fájdalom és megkülönböztetés által.

Az Apostolok Cselekedetei ötödik fejezete kézzelfogható illusztrációja ennek a titokzatos igazságnak. Amikor Pétert és társait a jeruzsálemi főtanács elé hurcolták, a főpap szigorúan megparancsolta nekik, hogy Jézus nevében semmi esetre se tanítsanak. A hatalomban levők abban reménykedtek, hogy a vesszőzés és a nyilvános megalázás hallgatásra kényszeríti az apostolokat. Ehelyett ők bátran és örömmel vállalták a testi szenvedést, hiszen „méltóknak találták magukat arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek”.

Ez az esemény nem egy egyszeri, elszigetelt történet: az ősegyház életének fordulópontja, amely végigkíséri a kereszténység két évezredes történelmét. A kezdeti üldözésektől a modern kor titkos vagy nyílt kirekesztéseiig mindig újra és újra felbukkannak azok a helyzetek, amikor a hívőnek döntenie kell: a kényelem, a társadalmi elismerés vagy a hitbéli hűség mentén. Bár ma talán ritkábban látunk vértanúhalált, a hétköznapok kis „tanulságtételei” – a megbélyegzés, a jó hír hangoztatásának anyagi vagy szakmai kockázatai – mégis mindennaposak.

A valódi tanulságtétel nem fehéringes esemény, nem tárgyalótermekben zajlik, és nem is pusztán logikai meggyőzés kérdése. Sokkal inkább az emberi bölcsesség és az Istenbe vetett bizalom próbája, amely akkor bontakozik ki igazán, amikor választanunk kell a személyes biztonság és a hitből fakadó cselekvés között. A XX. század politikai perek színjátékai, a mai közösségi nyomás vagy a karrier és az erkölcsi hit között feszülő ellentétek mind ugyanannak a próbának a modern változatai.

A mai olvasóknak éppúgy szól az Isten hívása, mint az apostolok korában: ne a hatalom rendeletei határozzák meg tanúságtételünket, hanem a feltámadt Krisztusba vetett engedelmesség és szeretet. Legyünk készek vállalni a próbákat – legyenek azok kicsik vagy nagyok –, mert csak így válhat hitünk igaz tanúságtétele életünkben és közösségünkben.