Ráhangoló sorozatok

Pünkösdi ráhangoló

Minden napra szóló meghívás a lelki elmélyülésre. A Zarándok.ma videósorozata egyszerre kínál evangéliumi ihletésű elmélkedést és egy apró, mégis tartalmas napi kihívást, hogy a pünkösdre való készületet, amely így 3 hetes, tudatosabban és intenzívebben éld meg. A sorozatot hetente válatkozó lelki vezetők kísérik, segítve, hogy napról napra közelebb kerülj a Szentlélekhez és önmagadhoz. Készülj együtt velünk pünkösdre!

cropped Szenegeto Istvan profil
Szénégető István
vezető szerkesztő

Szentlélek nélkül nem létezne Egyház

Jó leírni vagy kimondani, tudatosítani ezt. A Szentév ennek kiemelten hangsúlyt ad most. Tudni illik, hogy minden frissen maradás vagy megújulás, minden remény(kedés) szavatolója, középpontja a Lélek ihletése, igazsága, ereje, derűje, lendülete.

Szentlélek jelenléte, működése nélkül az Egyház pusztán szép és segítő emberi együttlétek egymásutánja. Korlátolt emberi valóság, amelyben hamar kifáradnak a sok jóra törekvők, mert olykor túlsúlyba lendül, sőt agyon is nyomja saját intézményi kerete, struktúrája.

Pünkösd közeledése azt a felbonthatatlan egységet (is) eszünkbe juttathatja. Vagyis ami az Egyházban a lélek és az intézmény között áll fenn. Az Egyház és a Szentlélek egymással szorosan összefüggő realitások. Miként a karizma és a megszentelt hivatás is az.

Isten mindig megelőz minket minden jóban. Imáinkat Lelkével ihleti, „a Lélek maga imádkozik bennünk” (Róm 8,26). Szentlelke által vagyunk képesek csak szerető kommunikációra, egyetértésre, eredményes együttműködésre. Megelőzi szavainkat, gondolatainkat és döntéseinket, ha kérjük és hívjuk Őt: Veni Creator Spiritus! Jöjj Alkotó Lélek!

Szabadon, szívből, egyedül vagy együtt hívjuk Őt: Jöjj, Szentlélek! Jöjj el! Jöjj közénk!

A 2025-ös Pünkösdi ráhangoló lelki vezetői

Velünk lesznek az úton…

Bartha Angela SSS
Bartha Angéla SSS

szociális testvér (Budapest)

Kunszabo Zoltan
Kunszabó Zoltán

diakónus (Budapest)

Jeges Mirjam OCD
Jeges Mirjam OCD

kármelita nővér (Magyarszék)

Ami a készületet illeti

Tudnivalók

Ezekkel a lépésekkel a Pünkösdi ráhangoló valódi, hétköznapokba ágyazott lelkigyakorlattá válhat, amely nem csupán lelki, de hétköznapi döntéseidre is hatással lesz. Légy kitartó, és tapasztald meg, hogyan formálja át mindennapjaidat a pünkösdre való lelki felkészülés!

Válaszd ki a napnak azt a szakaszát, amikor csendben és figyelmesen tudsz lenni – legyen ez reggel, amikor ébredezel, vagy este, amikor már elcsendesedtél. A rendszeresség segít abban, hogy a megszokás révén a lelki gyakorlat természetes részévé váljon a napodnak.

Mielőtt megnéznéd a videót vagy elolvasnád az aznapi evangéliumot, teremts magad körül nyugodt légkört: halkítsd le a telefonodat, lélegezz néhányat lassan, és próbáld elcsendesíteni a gondolataidat. Így tudatosabban és nyitottabban tudod fogadni az üzenetet.

Hallgasd meg az evangéliumi gondolatot és a hozzá kapcsolódó magyarázatot, majd szánj rá néhány percet, hogy átgondold a hallottakat. Ha teheted, vezess egy rövid “lelki naplót”, ahová leírod a téged megszólító gondolatot, érzést, vagy azt, hogy miért fontos neked az adott üzenet.

A videósorozat minden napra kínál egy apró, mégis lényeges feladatot, amelyet érdemes kipróbálni. Tedd meg még azon a napon, amíg friss az inspiráció. Ez lehet egy jótett, egy apró önmegtagadás, egy imádság vagy egy gesztus valaki felé – a kulcs a tudatosság és a szívből jövő szándék.

Este, vagy másnap reggel gondolj vissza a kihívásra: sikerült megvalósítanod? Mit tapasztaltál általa? Érezted-e Isten jelenlétét vagy kaptál-e bátorítást másoktól? Ez a rövid önreflexió segít, hogy a lelki feladatok ne maradjanak felszínesek.

Ha van rá lehetőséged, beszélgess másokkal is arról, amit a Nagyböjti ráhangoló során megélsz. A tapasztalatok megosztása, az inspirációk cseréje sokat segíthet abban, hogy érezd: nem vagy egyedül a lelki utadon, és mások lelkesedése is továbblendít. Keress olyan embert, akivel együtt tudjátok bejárni ezt az utat.

Ha úgy érzed, mélyebben szeretnél foglalkozni a lelki élettel, kérd egy lelki vezető, pap, szerzetes segítségét. Csatlakozhatsz egy közösségi csoporthoz is, amely segít abban, hogy kitarts a vállalt elhatározásokban.

Ne terheld túl magad hirtelen nagy célokkal. A nagyböjt a lélek átalakulásának, letisztulásának és Isten felé fordulásának az ideje, amely fokozatos folyamat. Légy türelmes magaddal és hagyd, hogy lassan mélyüljön el benned az, amit napról napra kapsz.

A videók hajlanban érkeznek. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás
Köszönet

Szeretnénk szívből megköszönni mindenkinek, aki támogatta a Pünkösdi ráhangoló létrejöttét. A segítségetek és nagylelkűségetek nélkül nem hozhattuk volna el idén is ezt a sorozatot, mely nap mint nap segít a lelki elmélyülésben. Ha te is szívesen támogatnál bennünket, örömmel fogadjuk hozzájárulásodat – kattints a gombra!

A Pünkösdi ráhangoló részei

3. évad – 2025 – C év