Szent Teréz ezt a mondatot ismételgette mindig, amikor magányos volt
Szent Teréz gyakran elmélkedett egy mondaton: „az élet hajód s nem lakóhelyed!”, hogy erőt merítsen belőle megbirkózni a magányossággal.
Liseiux-i Szent Teréz élete nem mindig volt könnyű, bár gyakran vették körül szerető barátok és családtagok, sokszor magányosnak érezte magát és depresszióval küzdött.
A magányosság érzése már gyermekkorában jelentkezett, majd a kolostorban töltött idő alatt is előfordult.
Önéletrajzi könyvében elmondja, hogy gyermekként félénk volt, nem nagyon akadt barátja, Jézust tekintette az egyetlen barátjának.
A cikk a hirdetés után folytatódik…
„Hetente kétszer kellett az apátságba járnom, és bevallom, ez távolról sem szolgált örömömre, rendkívül nagy teher volt számomra; nekem a többi növendékkel ellentétben, nem volt tanítónő barátnőm, akivel több órát együtt tölthettem volna, éppen ezért, megelégedtem azzal, hogy üdvözöltem a tanítónőt s azután csendben dolgoztam a kézimunkaóra végéig. Senki nem törődött velem, én azután felmentem a kápolna karzatára s az Oltáriszentség előtt maradtam, míg csak Papa értem nem jött, ez volt az egyetlen vigasztalásom, – nem volt-e Jézus egyetlen barátom?…”
Ebben a lelkiállapotban jutott eszébe egy verssor, amelyet édesapja, St. Louis Martin tanított neki gyermekkorában.
„Az élet hajód s nem lakóhelyed!”
Azt írja: „Való igaz, a magány ezen időszakaiban néha szomorú voltam, és sokszor azzal vigasztaltam magam, hogy egy gyönyörű versnek ezt a sorát ismételgettem, amit a papa tanított nekem: ’Az élet hajód, s nem lakóhelyed’”.
Érdekes módon tévesen idézi Alphonse de Lamartine egyik versét, amelynek címe: „Elmélkedés”. Ebben írja a költő: „Az idő a hajód, s nem a lakóhelyed”.
Ez a rosszul idézett mondat azonban sok vigaszt adott neki, amint azt az önéletrajzában kifejti.
„A hajó képe még ma is magával ragadja a lelkemet és segítségére van a száműzetés elviselésében… Mikor ezekre a dolgokra gondolok, lelkem a végtelenbe merül, mintha súrolnám már az örök partot… Mintha átölelne Jézus … Szinte látom, amint jön Égi Édesanyám, hogy ott legyen, mikor találkozom Papával… Mamával… a négy kistestvéremmel… S végül szinte már élvezem az igazi, az örök családi életet…”
Ezt szem előtt tartva könnyű belátni, hogy ez a mondat miként vigasztalta Szent Terézt, és hogyan segíthet nekünk is „elviselni az élet száműzetését”, tudva, hogy egy napon minden könnyünket letörlik, és hogy az eljövendő örök életben a szeretteink majd újra átölelnek minket.
Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia
