Az ima nemesít, soha ne feledkezzünk el róla! – Ferenc pápa szerdai katekézise
Ferenc pápa a nyári szünet előtti utolsó katekézisében Dávid király imájáról elmélkedett. Életét sok ellentmondás övezi, mégis az imádság soha nem alszik ki szívében. Az ima nemesít, soha ne feledkezzünk el róla!
A bűnös, a szent, a gyilkos, a zenész, az üldözött, az áldozat: Dávid élete minden szakaszában imádkozik Istenhez. Az ima alkotja élete vezérfonalát. Az ember hajlamos a következetlenségre, de az ima egységet ad, nemesít. Ferenc pápa erről beszélt június 24-én délelőtt, az Apostoli Palota könyvtárában megtartott katekézisében.
Mint már megszoktuk a koronavírus-járvány ideje alatt, a Szentatya nem a Szent Péter-téren, a hívek részvételével tartotta meg a szerdai audienciákat, hanem a televízió és az internet segítségével élő adásban követhettük tanítását hétről hétre. Legutóbbi katekézis-sorozatát az imának szentelte. Először az „igazak imádságáról” elmélkedett, rámutatva, hogy az üdvösség története kezdetétől fogva a terjedő rossz ellenében mindig az imádság vetett gátat annak, hogy a gonoszság eluralkodjon. Ábrahám, a vakon született ember, Mózes imája után most Dávid király imáját elemezte. A júliusi szünet előtt ez az utolsó általános audiencia, legközelebb augusztus 5-én tart újra katekézist Ferenc pápa. A vasárnapi Úrangyala-imádságok a megszokott rendben tovább folytatódnak.
“Szeretlek, Uram, erősségem. Az Úr menedékem, váram, szabadítóm. Istenem, sziklám, hozzá menekülök. Védőpajzsom, üdvösségem záloga, mentsváram. (…) Igen, te vagy világosságom, Uram, Istenem, te megvilágítod sötétségemet. (…) Isten felövezett erővel, feddhetetlenné tette utamat.” (Zsolt 18,2-3.29.33)
A cikk a hirdetés után folytatódik…
Az imáról szóló katekézisek sorában ma Dávid királlyal találkozunk – kezdte elmélkedését a pápa. Gyermekkorától fogva kedves volt Isten előtt, aki olyan küldetést bízott rá, mely központi szerepet kapott Isten népe történetében, és a mi hitünkben egyaránt. Az evangéliumokban Jézust többször Dávid fiának nevezik, hiszen ő is Betlehemben született. Az ígéret szerint Dávid leszármazottai közül jön el a Messiás.
Így ír erről a Katolikus Egyház Katekizmusa: „Dávid kiemelkedően “Isten szíve szerinti” király, pásztor, aki imádkozik népéért és annak nevében, meghajlása Isten akarata előtt, dicsérete és bűnbánata a nép imádságának példaképe lesz. Imádsága mint Isten fölkentjének imádsága hűséges ragaszkodás az isteni Ígérethez, [25] szeretetteljes és örvendező bizalom abban, aki az egyetlen Király és Úr. A zsoltárokban a Szentlélektől sugalmazott Dávid a zsidó és keresztény imádság első prófétája. Krisztusnak, Dávid Fiának és az igaz Messiásnak imádsága fogja kinyilatkoztatni és beteljesíteni ennek az imádságnak értelmét.” (KEK 2579)
Dávid története a Betlehemet körülvevő dombokon kezdődik, ahol legelteti apja nyáját. Ő a legkisebb testvérei között, a szabad ég alatt tölti idejét, egyetlen társasága a citera, melyen Isten nevét dicsőíti magányos óráiban. Dávid tehát juhász, aki gondját viseli a rá bízott állatoknak, megóvja őket a veszélytől, eteti őket. Amikor pedig Isten akaratából a népről kell gondoskodnia, nagyjából ugyanezeket a feladatokat végzi tovább – jegyezte meg katekézisében a pápa. Ezért bukkan föl sokszor a pásztor alakja a Bibliában. Jézus is Jó Pásztorként jelenik meg, aki életét adja juhaiért, vezeti őket, nevén szólítja valamennyit. Dávid sokat tanult első mesterségéből. Amikor Nátán próféta felrója neki súlyos bűnét, Dávid azonnal rádöbben, hogy rossz pásztor volt, megfosztott egy másik embert egyetlen juhától, melyet szeretett. Megérti, hogy nem alázatos szolga többé, hanem a hatalom rabja, gyilkos fosztogatóvá lett.
Ugyanakkor a zene, az ének és a hangszer arra utalnak, hogy Dávid lelke érzékeny, fogékony az imára, legyen az dicsőítés vagy bűnbánat. Nem véletlen, hogy Dávidot nagy zsoltárszerzőnek tiszteljük. Álma az, hogy jó pásztor legyen – ez olykor sikerül neki, máskor kevésbé. Mégsem ez számít az üdvtörténetben, hanem az, hogy egy másik nagy Király előhírnöke. Tekintsünk Dávidra – buzdított a Szentatya. Szent és bűnös, üldözött és üldöző, áldozat és gyilkos – csupa ellentmondás. Mi magunk is sokszor ellentmondásos dolgokat cselekszünk életünkben. Mindenki vét következetlenségből. Dávid életében van azonban egy fő vezérfonal, ami egységbe foglal mindent, ez pedig az imádság. Az ima hangja soha nem szűnik meg életében. Arra tanít minket, hogy mi is párbeszédben legyünk Istennel. Osszuk meg vele örömünket, szeretetünket, a szenvedést, a barátságot vagy a betegség súlyát. Isten mindig ott van, és meghallgat minket.
Dávid, aki ismerte a magányt, valójában sosem volt egyedül. Ez az ima ereje, amit mindenki megtapasztal, aki kipróbálja. Az ima nemesít, és Dávid nemes lesz, mert imádkozik. Gyilkos, aki imádkozik, megbánja bűnét, és az ima révén újra visszanyeri nemes voltát. Az ima ugyanis visszaállítja a kapcsolatot Istennel, aki az ember egyetlen igazi útitársa élete viszontagságaiban. Imádkozzunk tehát! Mondjuk ki: Köszönöm, Uram! Félek, Uram! Segíts, Uram! Bocsáss meg, Uram! Dávid olyannyira bízik Istenben, hogy amikor üldözik és menekülnie kell, nem hagyja, hogy védelmére keljenek. „Ha az én Istenem így megaláz engem, Ő tudja, miért teszi”. Mert az ima nemessége Isten kezébe helyez minket. Isten szeretettől sebzett kezébe: ahol egyedül megleljük a biztonságot – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.
Forrás: Vatican News
