46. nap: Istennek elkülönítve – Biblia egy év alatt podcast
Korszak: Egyiptom és a Kivonulás
Ima
Mennyei Atyánk, dicsérünk téged most és mindörökké, mert te folyamatosan feltárod nekünk szívedet, és hívsz bennünket, hogy neked adjuk a szívünket. Szentté teszed szívünket, mert te vagy az Úr és te vagy az, aki szentté tudsz tenni minket. Te vagy minden jónak a forrása, és valahányszor kapcsolatba kerülünk veled, az igazi jósággal kerülünk kapcsolatba. Segíts minket, Uram, hogy ma is meghalljuk igédet és hagyjuk, hogy átformálja értelmünket, szívünket és azt a szemléletet, ahogyan erre a világra tekintünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmas nevében kérjük ezt. Ámen.
Elmélkedés
A Leviták könyve a szentség „kódjának”, jelrendszerének a könyve. Nem csak szabályok gyűjteménye, hanem valójában a szentté válásról szól: az elkülönítésről, mert ezt jelenti szentnek lenni. Héberül a szent: kadosh, ami valójában a profántól elkülönítettet, elvágottat jelent, és csak a Leviták 22. fejezetében hússzor fordul elő. Ez vonatkozhat időre, térre, emberre vagy tárgyra. Vagyis Istennek szentelve lenni, szentté tenni az életet, az ünnepet vagy éppen dolgokat, tárgyakat az Úr számára. Ez ismerős nekünk, katolikusoknak, hiszen nekünk is van egy hagyományunk, gyakorlatunk az emberek és tárgyak megáldására vonatkozóan. Áldást kérünk étkezés előtt, megáldjuk a járműveinket, a medálokat, a feszületeket, rózsafüzéreket. – Mit is jelent ez a megáldás? Nem csak annyit jelent, hogy lehívjuk rájuk Isten jóakaratát, hiszen az áldásmondás latinul bene dicere, ami azt jelenti: jót mondani. Bár természetesen ezt is megtesszük, ezzel együtt azt is jelenti az áldás, hogy elkülönítjük egy bizonyos célra, egy megszentelt célra az adott tárgyat vagy embert. Ha valamikor kértetek áldást valamire, azt kértétek, hogy az a dolog el legyen különítve. Onnantól már nem egy hétköznapi tárgy, hanem egy különleges céllal bíró, megszentelt tárgy. Egyedi célra elkülönítve. Ha az egy nyakban viselt megáldott kereszt, akkor az többé már nem ékszer: egy sajátos célra lett elkülönítve, és úgy is kell viselni, úgy is kell kezelni. Erről beszél Isten a Leviták és a Kivonulás könyvében. Amikor valamit elkülönítettünk, akkor azt már nem úgy használjuk, ahogy nekünk tetszik. Ez akkor is igaz, amikor például az olajról van szó, a papi felkenés olajáról vagy a tömjénről. Ha észrevettétek, a Kivonulás könyvében azt mondja Isten: ezt a tömjén-fűszerkeveréket, amely az illatáldozat oltárán ég, ne készítsétek el magatoknak, ne használjátok otthonaitok illatosítására. Ez egy szent célra elkülönített illatszer, különleges rendeltetése van: ez az áldozat illata Isten számára. Az a rendeltetése, hogy Isten jelenlétét a szent sátorban édes illatú füsttel jelenítse meg. Ehhez hasonlóan tilos volt hétköznapi célra elkészíteni a papi felkenés olaját. Az is meghatározott, isteni célra készült.
Egy idézetet szeretnék felolvasni Szent X. Piusz pápától, aki a következőket mondta papokra és laikusokra egyaránt vonatkoztatva a Haerent Animo kezdetű apostoli buzdításában 1908-ban: „Csak az életszentség tesz minket azzá, amit isteni hivatásunk megkövetel: a világnak keresztre feszített emberekké, akiknek a világ keresztre feszíttetett, új életet élő emberekké. Akik, ahogyan Szent Pál írja a 2. Korintusi levél 6. fejezetének elején, Isten szolgáinak mutatkoznak a munkában és az álmatlan éjszakákon, a böjtben, az ártatlanságban, a tudásban, a hosszantartó szenvedésben, a kedvességben, a Szentlélekben, a nem színlelt szeretetben, az igazság Igéjének hirdetésében (vö. 2Kor 6,4-7). Olyan emberek, akik csak a mennyei dolgokat keresik, és minden eszközzel arra törekszenek, hogy másokat is oda vezessenek.” Ebben az idézetben Szent X. Piusz pápa a szentségről szól, amit élniük kell a papoknak, és amit láthatóvá is kell tenniük. Ahhoz, hogy szentéletűek legyenek, úgy kell élniük, hogy bár minden családnak tagjai, de nem tartoznak egyikbe sem, minden párkapcsolat segítői, de nem résztvevői, mindenkinek barátai, de senkinek sem kizárólagosan. Ebben az értelemben hogyan tud egy pap, mint én is, hogyan tudok teljesen az Úrnak szentelve élni? Úgy, ahogyan Szent Pál mondja egy másik kontextusban: „Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem (Gal 2,19-20).
Ezt jelenti szolgáló papnak lenni, és erről olvasunk a Kivonulás és a Leviták könyvében, de ezt jelenti a királyi papság is. Akik ezt olvassátok, és nem vagytok felszentelt papok, keresztségetek révén ti a királyi papság tagjai vagytok. Ahogy Szent Péter írja első levelében: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára” (1Pt 2,9). Ez a hívek általános papsága, akik szintén arra vannak meghívva, hogy Istennek szentelt, elkülönített életet éljenek, hogy szentek legyenek.
Az Egyház történetében már megtörtént, hogy túlságosan kiemelték az áldozópapság méltóságát, amit persze jó tudatosítani, de ezt néha a hétköznapi munka fontosságának kárára tették. Pedig milyen fontos a munka, milyen fontos a tehetséges és szakképzett munkás. A Kivonulás könyvének 31. fejezetében azt halljuk Becaleel és Oholiáb kapcsán, hogy megvan a képességük és az intelligenciájuk, rendelkeznek a szaktudással, hogy kigondolják a művészi terveket és arannyal, ezüsttel, bronzzal dolgozzanak, követ munkáljanak és fát faragjanak. Kétkezi munkások ők, szakképzett munkások és művészi érzékkel rendelkező iparosok. Nemcsak arról van szó, hogy kiváló szakemberek, hanem Isten azt mondja: Eltöltöttem őt – Becaleelt – Isten Lelkével. Ez mit jelent? Azért tölt el téged is Isten az ő Szentlelkével, hogy a munkádat jól tudd végezni. Ez hihetetlen! Ha eltölt Isten Lelke, akkor, ha Sámson vagy, leteríted az oroszlánt, kidöntöd az épület tartóoszlopait és megölöd a filiszteusokat. Ha Dávidként tölt el Isten Szentlelke, akkor Izrael hadseregét vezeted a csatában. Amikor Jézust tölti el a Szentlélek, megvív a sátánnal a pusztában. Amikor téged tölt el a Szentlélek, akkor a napi munkád különleges lesz, még ha hétköznapi munkát végzel is. Mivel oda vagy szentelve, el vagy különítve Isten számára, a munkád különleges minőséget hordoz. Ezt fontos, hogy meghalljuk! Ezért kell hívnunk Isten Szentlelkét minden munkakezdés előtt is.
A Kivonulás könyvének 31. fejezetében azt olvassuk, hogy ezek az átlagos munkások átlagon felüli teljesítményt nyújtottak, mert el voltak töltve Isten Lelkével. Minden munkájukat Istenért végezték. Az ő esetükben tényleg konkrétan Istennek szánt tárgyakat készítettek: a szent sátor tartozékait, olyan dolgokat, amelyek az istentisztelet eszközei lettek. De biztosra vehetjük, hogy ez igaz mindenkire, aki dolgozik. Akár hívásokat fogadsz vagy tanítasz, adminisztrációs munkát végzel vagy légiirányítást, falat festesz, vagy fodrászkodsz, gyereket nevelsz vagy unokázol, bármi legyen is a munkád, ha Isten Lelkével eltöltve teszed, a hétköznapi munka is magasztossá válik. A világi munka is megszentelődik, mert aki végzi, Istennek van szentelve. És ti, testvéreim, meg vagytok szentelve, szentek vagytok, eltöltött benneteket a Szentlélek. Így gondoljatok erre a napra, ha éppen munkába indultok, hogy micsoda ajándék ez a nap! Az egyszerű munka is különlegessé, szentté válik, mert átalakult a Szentlélek által. Ez már nem csak egy ember munkája, hanem Isten gyermekének munkája! Ez csodálatos és felfoghatatlan!
Ez még mindig csak a 46. nap. Tudom, hogy ha eddig kitartottál velünk, akkor már megvívtad a magad küzdelmeit azért, hogy folytatni tudd ezt az utat. Kérlek, továbbra is imádkozzunk egymásért, mert ez az út jó volt, nagyszerű volt, óriási áldás volt – de erőre is szükségünk van ahhoz, hogy tovább menjünk. Hosszú utat tettünk meg és még ennél is hosszabb a folytatás.
És figyeljetek: a mai nap után már csak öt nap van hátra a Kivonulás és a Leviták könyvének végéig, és akkor már olyan emberek lesztek, akik végigolvasták, végigjárták a Kivonulás teljes könyvét és a Leviták teljes könyvét. És innen tovább megyünk a Számok könyvéhez, a Második törvénykönyvhöz – egy szent, Istennek szentelt, rendkívüli élet felé.









