BIY HU cover 21. nap

21. nap: Istennel járni – Biblia egy év alatt podcast

József Egyiptomban.

Amikor Józsefet elvitték Egyiptomba, Potifár, a fáraó egyik tisztviselője, a testőrség parancsnoka, egy egyiptomi ember vásárolta meg az izmaelitáktól, akik odavitték. De az Úr Józseffel volt, s így minden sikerült neki. Urának, az egyiptominak a házában maradt. Ura meglátta, hogy az Úr vele van és hogy az Úr sikerre segít mindent, amihez hozzáfog, azért József kegyelmet talált szemében: neki kellett őt kiszolgálnia. Azután házának intézőjévé tette és egész vagyonát rábízta. Attól az időtől kezdve, hogy vagyonának intézőjévé tette, az Úr József miatt megáldotta az egyiptomi házát. Az Úr áldása volt mindenen, ami a házban és a mezőn az övé volt. Tehát egész vagyonát rábízta Józsefre, s nem törődött semmivel, csak az étellel, amit evett. József amellett szép külsejű és szép arcú volt. A történtek után urának felesége szemet vetett Józsefre, és így szólt hozzá: „Hálj velem!” Ő azonban vonakodott, s azt mondta ura feleségének: „Nézd, uram semmivel sem törődik mellettem a házban, egész vagyonát rám bízta. Neki sincs ebben a házban nagyobb hatalma, mint nekem. Semmit sem vont meg tőlem, csak egyedül téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetnék el ilyen súlyos igazságtalanságot és hogyan vétkezhetnék Isten ellen?” Jóllehet naponta csábította Józsefet, az nem hallgatott rá, hogy vele háljon és hozzá adja magát. Amikor egyik nap bejött a házba dolgait intézni és a ház népe közül senki sem volt otthon, az megfogta a ruháját és így szólt: „Hálj velem!” De ő ruháját a kezében hagyta, elmenekült és kifutott. Az látva, hogy ruháját a kezében hagyta és elfutott, összehívta házanépét, s ezt mondta nekik: „Na lássátok! Idehozott nekünk egy hébert, hogy erőszakoskodjon velünk. Hozzám jött, hogy velem háljon, de én hangosan kiabáltam. Mikor hallotta, hogy hangosan kiabálok, itthagyta ruháját mellettem, elmenekült, és kiszaladt.” És a ruhát magánál tartotta, míg a férje haza nem jött. Akkor elmondta neki a jelenetet és így szólt: „A héber szolga, akit a házba hoztál, idejött hozzám, hogy erőszakoskodjon velem. De mikor hangosan kiabáltam, itt hagyta ruháját mellettem, menekült, és kiszaladt.” Ura felesége szavának hallatára, hogy a rabszolga – úgymond – így tett vele, haragra gerjedt. Ura elfogatta Józsefet, s abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait őrizték. Ott maradt a börtönben. De az Úr Józseffel volt, és irgalmat gyakorolt vele. Feléje fordította a börtönfelügyelő jóindulatát. A felügyelő rábízta Józsefre az összes foglyot, aki csak a börtönben volt. Ami ott történt, annak az ő rendelkezése szerint kellett végbemenni. A börtönfelügyelő nem törődött többé semmivel, ami rá volt bízva. Az Úr vele volt, és amihez csak hozzáfogott, azt sikerre vezette.

A tisztviselők álma.

Bizonyos idő múlva Egyiptom királyának pohárnoka és sütőmestere vétettek uruk, Egyiptom királya ellen. A fáraó megharagudott a két tisztviselőre, a főpohárnokra és a fősütőmesterre, és börtönbe vetette őket a testőrség parancsnokának házában, oda, ahol Józsefet is fogva tartották. A testőrség parancsnoka Józsefet bízta meg szolgálatukkal. Egy ideig börtönben voltak. Egyszer mindkettőnek ugyanazon az éjjel álma volt, olyan álma, amelyiknek mindkettőjük számára különös jelentősége volt: az egyiptomi király főpohárnoka és fősütőmestere számára, akik börtönben ültek. József másnap reggel a börtönbe ment, s látta, hogy le vannak törve. Megkérdezte a fáraó tisztségviselőit, akik urának házában vele együtt fogva voltak, s így szólt: „Miért vágtok ma olyan bús arcot?” „Álmot láttunk – felelték azok –, és nincs itt senki, aki megfejtené.” József ezt mondta: „Az álom megfejtése nemde Isten dolga? De azért mondjátok el!” A főpohárnok elbeszélte álmát Józsefnek e szavakkal: „Álmomban egy szőlőtőkét láttam magam előtt. A tőkén három vessző volt. Amikor kirügyezett, kinyílt a virágja is, és a szőlőfürtök érett szemeket hoztak. A fáraó pohara a kezemben volt, vettem a bogyókat, belefacsartam a fáraó poharába, és a poharat a fáraónak nyújtottam. József azt felelte, hogy ez a jelentése: „A három vessző három napot jelent. Három nap múlva a fáraó fölemeli fejedet és visszahelyez hivatalodba. Úgy nyújtod majd a poharat a fáraónak, mint azelőtt, amikor pohárnoka voltál. Gondolj rám is, ha majd jól megy a sorod! Gyakorolj kegyet velem, emlékezzél meg rólam a fáraó előtt, és szabadíts ki ebből a házból, mivel elraboltak a héberek földjéről, s itt sem követtem el semmit, amiért börtönbe kellett volna vetni engem.” A fősütőmester látta, hogy kedvező magyarázatot adott, ezért így szólt Józsefhez: „Álmomban olyan volt, mintha a fejemen három kosarat vittem volna finom süteménnyel. A legfelső kosárban mindenféle étel volt, amelyet a pék a fáraónak készített. De madarak jöttek, és felfalták a fejemen levő kosárból.” József feleletül így szólt: „A megfejtés ez: a három kosár három napot jelent. Három nap múlva a fáraó fölemeli fejedet, felakasztat egy oszlopra és a húsodat a madarak szedik le rólad.” Harmadnap a fáraó születésnapja alkalmából lakomát rendezett összes udvari tisztviselője számára. Udvari tisztviselői jelenlétében fölemelte a főpohárnok fejét és a fősütőmester fejét. A főpohárnokot újra visszahelyezte hivatalába, újra nyújthatta a poharat a fáraónak. A fősütőmestert pedig felakasztatta, ahogy József az álmot értelmezte. A főpohárnok azonban nem gondolt többé Józsefre, hanem elfelejtette.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek. Különben odafönt mit kapnék Istentől, milyen örökséget a Mindenhatótól? Nem a gonoszokra vár-e a romlás, nem a gonosztevő sorsa a pusztulás? Hát nem tartja szemmel mind az útjaimat, és nem számlálja meg minden lépésemet? Hogyha hazudozva szédelegtem, ha becsapni sietve vitt a lábam, akkor ám mérjen meg az igazság mérlegén, és meglátja az Isten ártatlanságomat. Hogyha lépéseim letértek az útról, és ha szívem netán szememet követte, vagy ha a kezemhez mákszemnyi folt tapadt, akkor más egye meg, amit én vetettem, és ami nekem nő, azt mind ki kell tépni. Ha hagytam, hogy szívemet asszony behálózza, és ha leskelődtem más ember ajtaján, akkor feleségem hadd örüljön másnak, s hajoljanak fölé idegen emberek! Páratlan gyalázat volna az ilyesmi, és olyan bűn, amely bírák elé való. Olyan tűz ez, amely a pokolig éget, és fölemésztené minden vagyonomat. Ha semmibe vettem szolgámnak jogait, és a szolgálómét, mikor pörlekedtünk, mit tehetnék, hogyha fölkelne az Isten, ha vizsgálatra fogna, vajon mit felelnék? Nem az én Teremtőm alkotta-e őket, nem ugyanaz formált az anyánk méhében? Ha a szántóföldem panaszt emelne rám, és ha minden barázdája sírna, ha fizetés nélkül ettem a termését, s a szántóvetőkből sóhajt fakasztottam, akkor búza helyett csak tövist teremjen, és rajta árpa helyett csak gyimgyom sarjadjon! Ha megtagadtam a szegény kívánságát, hagytam, hogy az özvegy szeme elepedjen, vagy ha a falatom egymagam ettem meg, és az árvának részt belőle nem adtam, – ifjúságom óta atyám volt az Isten, anyámnak méhétől ő vezérelt! – hogyha szerencsétlent láttam ruhátlanul, olyan szegényt, kinek nincsen takarója, kinek a csípője ne mondana hálát, mivel bárányaim gyapja melegíti, vagy ha ártatlanra emeltem a kezem, mikor a kapunál segítségre leltem, akkor nyakszirtemtől váljék el a vállam, és a forgójából karom szakadjon ki! Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni. Hogyha reménységem aranyba vetettem, s színaranynak mondtam: „Te vagy bizodalmam”, hogyha örültem, mert nőtt a gazdagságom vagy mert nagy dolgokat vitt végbe a kezem, ha a napot néztem, miként ragyogott, vagy a holdat, mikor méltósággal haladt, ha a szívem titkon tán megzavarodott, s ha csókra emeltem kezemet a szájhoz, ez is bűnszámba megy a bíró szemében, hisz akkor fent az Istent megtagadtam volna. Vajon örültem-e ellenségem baján, vagy vígan voltam-e, amikor baj érte, és engedtem-e, hogy a szám vétkezzék, kívántam-e életét egy-egy átokszóval? Kik sátramban laktak, nem vallották-e meg: „Ki nem lakhatott jól húsával bármikor?” Idegenből jöttnek nem kellett kint hálni, minden jövevénynek nyitva állt a kapum. Ha emberek előtt eltitkoltam volna, s bűnömet szívemben elrejtettem volna, mert a nagy tömegtől tán tartottam volna, s megijedtem volna a törzsek gúnyjától, akkor csöndben volnék, ki sem lépnék az ajtón. Bár volna itt valaki, s hallgatna meg Isten! Utolsó szavam ez: „Felelj nekem, Mindenható!” Itt az irattekercs, mit ellenfelem írt. Az igazság az, hogy a vállamra venném, s mint koronát a fejemre tenném. Megmondanám neki lépteimnek számát, s mint egy fejedelem, sietnék elébe. Jóbnak szavai itt befejeződtek.

III. AZ ELIHU-BESZÉDEK
Elihu veszi át a szót.

A három férfi felhagyott vele, hogy Jóbnak felelgessen, mert igaz volt a saját szemében. Ekkor fölgerjedt a Rám nemzetségből való Barákel fiának, a Búzból való Elihunak a haragja. Jób ellen támadt fel haragja, mert az Isten előtt igaznak gondolta magát. Három barátjára is mérges volt, mert nem találták el a feleletet, és így eltűrték, hogy Istent meghazudtolja. Míg azok beszéltek, Elihu addig várt. Mert azok idősebbek voltak, mint ő. Amikor azonban Elihu látta, hogy a három férfi nem tud többé mit válaszolni, fölgerjedt haragja. Ekkor hozzákezdett Barákel fia, Elihu és így szólt: Fiatal vagyok még, ti pedig már őszek, ezért tartózkodtam, aztán szégyelltem is tudtotokra adni, mi a véleményem. Gondoltam magamban: „Szóljon az öregkor, évek teljessége hirdesse bölcsességét!” De csak a szellem, amely az emberben lakik, a Mindenható lehelete, csak az tesz okossá. Nem mindig okosak, kiknek éve számos, s nem mindig helyes a vének felfogása. Ezért bátorkodom szólni. Figyeljetek! Szeretnék magam is véleményt mondani. Nézzétek, én vártam, míg ti beszéltetek, és odafigyeltem bölcs szavaitokra. Míg a megfelelő szóra rátaláltok, jól odafigyelve követtem szavatok. De lám, egyiktek sem cáfolta meg Jóbot, közületek szavára egy sem felelt meg. Ne gondoljátok: „Mi találtuk fel a bölcsességet, egyenest az Isten, nem ember tanított.” Én bizony nem szólnék ilyenféle módon, s nem felelnék neki mondásaitokkal. Azok zavartak, választ nem adnak, kifogytak a szóból. Várakozzam tán még? Hisz már nem beszélnek, csöndben álldogálnak, s nem felelnek semmit. Felelek hát akkor a magam részéről, tudtotokra adom, mi a véleményem. Mert gondolatokkal vagyok telis-tele, űz és hajt a lélek, amely bennem lakik. Lám, olyan a keblem, mint a lefojtott bor, új tömlők módjára utóbb még szétszakad. Így hát beszélnem kell, hogy megkönnyebbüljek, megnyitom ajkamat, hogy választ adhassak. Nem fogok senkinek a pártjára állni, hízelgő szavakkal senkit nem illetek. Nem értek én ahhoz, hogy kell hízelegni, Teremtő Istenem hamar elszólítna.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Az Úrnak átka van a gonosz házán, hanem az igazak otthonát megáldja. Akik gúnyolódnak, azokat ő is kigúnyolja, az alázatosakhoz jóindulattal van. Megtiszteltetés lesz a bölcsek osztályrésze, megszégyenülés a balgák öröksége.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, köszönetet mondunk Igédért, hogy felfeded előttünk szívedet! Köszönjük a hősöket, a hűséges embereket, mint amilyen József is! Segíts, hogy olyan férfiak és nők lehessünk, akik ismerik nevedet, ismerik parancsaidat, és megkapják a kegyelmet, a képességet, a kitartást és a benned való bizalmat, hogy megtegyék akaratodat minden dolgukban! Ezt kérjük Jézus Krisztus nevében! Ámen.

Elmélkedés

Az ószövetségi József élete sok párhuzamot mutat az újszövetségi József életével. Néhány párhuzamot majd később látunk, de most megtudhatjuk, hogy az ószövetségbeli József is igaz ember volt. Bibliaolvasásunk kezdete óta, az utóbbi 21 napban átlagos emberek családjait követjük nyomon, megtört, rendetlen, összevissza életekkel és viszonyokkal. Olyan emberekét, akik bár megpróbáltak jót tenni, sokszor kudarcot vallottak.

És most mégis itt van előttünk az egyik legerényesebb szereplő, akinek történetét ma olvassuk. Például Noét is igaz embernek írja le a Szentírás, de József az, akinek az életében azt is látjuk, hogyan csinálja: következetesen az Úrral való járást választja. Mindig Isten és az ő igazsága, a becsületes út mellett dönt, kiélezett helyzetekben is. Valójában ez József jelzője; ez az, amit refrénként hallunk a történetében: „az Úr vele volt”, „mert az Úr vele volt”.

Ez az ige az, amelyben vigasztalást találhatunk a magunk életére nézve is. Józsefet elárulták a testvérei, szolgának adták el, igazságtalanul vádolták, és börtönbe került, és mindezek közben a refrén: „az Úristen vele volt”.

Néha elgondolkodom rajta, hogy én csak akkor ismerem fel az Urat magam mellett, a saját életemben, ha a dolgok úgy mennek, ahogy én szeretném. De akkor nem, amikor a megtörtségem ellenére, a kedvezőtlen helyzet ellenére tud használni az Úr, és áldás van a munkámon, vagy gyümölcse van a munkámnak, vagy éppen vigaszt találok.

József ebben egy csodálatos példa számunkra. Itt van egy szörnyű helyzetben, amit nem ő alakított ki, aminek gyakorlatilag az áldozata, de ezt nem áldozatként, hanem inkább győztesként éli meg. Az Úrral járva élt, és az Úr vele volt!

Mi olyan könnyen elfelejtjük, hogy az Úr minden helyzetben és körülményben velünk van! Még akkor is, ha Jób ezt úgy mondja el, hogy bár az Úrral járt, igaz volt, mégis úgy érzi, az Úr nincs vele. Én azt állítom, hogy valamilyen módon mégis azt mondja ezzel Jób, hogy Isten vele van, hiszen ő nem hagyta el Istent, és Isten sem fogja elhagyni őt. Tehát Isten ott van, még ha most nem is tapasztalja áldását.

Mi, keresztények, katolikus keresztények a kinyilatkoztatás teljességét birtokoljuk. Nemcsak az ószövetségi történeteket ismerjük, hanem azok beteljesedését is: Jézus kinyilatkoztatását az Újszövetségben, ahol Isten nemcsak a szavát, hanem teljes valóját adja nekünk! És mégis azt kérdezem: mindezek alapján mi hirdetjük-e, hogy Isten hűséges hozzánk, hogy számíthatunk rá, hogy harcol értünk, akármi is történik?

Pedig mindannyian, saját megtört, ideálisnak nem nevezhető helyzetünkben is teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy az Úr velünk van! Ámen.

Alig várom, hogy folytassam veletek ezt az utat. Holnap és a következő napokban tovább haladunk József történetében, és meglátjuk, mit tesz majd Isten, ahogy továbbra is vezeti és kíséri népét.

Holnap találkozunk Elihuval is — ő az a „fiatal titán”, a „fiatal kölyök”, aki nem sokat kertel. Megmondja az idősebbeknek, mit gondol, és utána megjelenik majd valaki… valaki igazán fontos Jób könyvében. Ő, aki eddig csendben volt, most megszólal — és nekünk hallanunk kell, amit mond.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.