102. nap: Lázár halála
Korszak: Messiási ellenőrző pont
Ima
Mennyei Atyánk, dicsérünk és magasztalunk téged! Atyánk, lehetőségünk van hallgatni, ahogy Fiad, Jézus Krisztus szól hozzád, ahogyan Atyának, Abbának, Apának szólít. S mivel Ő nekünk adta Lelkét, nekünk is az Atyánk, Apánk vagy – mi pedig a te fiaidként és lányaidként jövünk eléd, hogy hálát adjunk. Magasztalunk téged, Apa, Édesapánk, Istenünk, Atyánk, te jó vagy hozzánk. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy életünk minden napján, minden percben a te fiaid és lányaid lehessünk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
János evangéliumának ez a három fejezete is hihetetlenül gazdag. A 10. fejezetben Jézus, a jó pásztor jelenik meg, aki azt mondja: „ismerem juhaimat, és juhaim ismernek engem” (Jn 10,14). Van viszont egy ellenség, aki valóságos. Jézus úgy írja le, mint aki csak a gyilkolást, a rablást és pusztítást keresi. A Jn 10,10-ben kijelenti: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen”. Azért jött, hogy teljes életünk lehessen. Ez az örömhír: van egy ellenség, aki a vesztünket kívánja, de eljött Jézus, aki szeret, és teljes életet akar adni nekünk. Ő a zsidók megígért megmentője – ő minden ószövetségi prófécia beteljesítője. Mégis, ahogy mondja, vannak távolabbi népek, civilizációk, akik még nem ismerik őt. Azt mondja, hogy ők is meg fogják ismerni, és nekik is a pásztoruk lesz. Egy nyáj leszünk, egy pásztorral. Hatalmas ajándék ez!
Észrevehetjük, hogy Isten harcolni akar értünk. Harcolni akar értünk a gonosszal, és egyesíteni akar minket. Ez az Egyház egyik legnagyobb ajándéka: benne kibékülnek a népek fiai. Korábban is mondtuk már, hogy az Ábrahámnak tett ígéret, a szövetség, amelyet ezzel a családdal kötött – köztük Mózessel és Dáviddal –, beteljesedik a jézusi szövetségben. Az Egyházon keresztül minden nép, nemzet, etnikum, rassz, minden nyelv, minden kontinens egy családba, egy királyságba, egy nyájba gyűjthető, az élen Jézussal, az egyetlen pásztorral.
Ezután Lázár történetét – az ő halálát és feltámasztását olvashattuk. Ebből legalább két dolgot kiemelnék.
Először is azt, hogy Jézus megengedi magának, hogy sebezhetőnek mutatkozzon. „Jézus könnyekre fakadt.”(Jn 11,35) – Ez a Biblia egyik legrövidebb verse. Mindössze három szó. Amikor Jézus látja az embereket sírni, amikor szembesülnek a halállal, ő is sír. Tudja, hogy fel fogja támasztani Lázárt, mégis érzi a mellette levők fájdalmát. Az ő fájdalmuk Jézusnak is fájt. Ez rendkívül fontos számunkra. Ezek nem csak szavak, vagy történetek valami távoli eseményekről. Ezek a történetek egy valóságos személyről szólnak. Jézus a megtört szívűek Istene. A saját szívét is engedi összetörni a mi összetört szívünket látva.
Másodszor pedig megmutatja nekünk, hogy szavának ereje által képes halottakat feltámasztani. Lázár egészen halott volt. Kétszer is olvashatjuk, hogy már négy napja elhunyt. A zsidók elképzelése szerint, a halál beállta után a lélek még három napig kapcsolatban állt a testtel. Az, hogy Lázár már négy napja nem élt, arra utal, hogy valóban egy halottról beszélünk. Jézusnak mégis van ereje visszahívni őt az életre. Amikor a dolgok teljesen reménytelennek tűnnek, Jézusnak akkor is van ereje változást hozni. Ez pedig nem csak a halottak feltámasztására, hanem életünk minden területére és eseményére igaz. Ő képes belépni a reménytelenségbe és a halálba, és amikor már úgy tűnik, mindennek vége, Jézus ekkor azt mondja: „Még nem”. Jézussal mindig van remény. Végül pedig látjuk, hogy sokan, akik jelen voltak Lázár feltámasztásánál, hittek Jézusban. Mások, a nép vezetői, a farizeusok és a Heródes-pártiak viszont a meggyilkolását tervezték.
Ez a valóság: Jézus az, akinek mondja magát. Mi sem hallgathatjuk úgy Jézus történetét, mintha mindegy lenne. Nem mondhatjuk, hogy „vagy igaz, vagy nem, nekem mindegy”. Számunkra is ez a két lehetőség van. Vagy az övé leszek, vagy meg akarom ölni. Csak ez a két lehetőség van. Nem lehet „csak” egy igaz próféta, egy szent ember, aki nem Isten. Ő vagy Isten, vagy egy szélhámos vagy őrült, aki Istennek mondta magát. Vagy Isten, akinek a szívünkkel tartozunk, vagy egy csaló, aki megérdemli a halált. Mindössze ez a két lehetőség van, amikor Jézusról beszélünk.
A tegnap és ma olvasott történetekben megmutatja nekünk, hogy ő valóban az, akinek mondja magát. Mit válaszolunk neki?
Jézusom, ha te az vagy, akinek mondod magadat, akkor én is az vagyok, akinek te mondasz engem. Te pedig azt mondod, hogy én a tied vagyok. Add, hogy a tied lehessek! Ámen!
Folytatjuk utunkat János evangéliumában. Már csak három nap van hátra belőle. Aztán visszatérünk Sámuel első könyvéhez, ami szintén izgalmas lesz.
De a következő három napban egyszerűen csak járjunk Jézussal, kövessük őt, ahogy belép a szenvedésébe, a halálába, és a feltámadással legyőzi a halált.
Ő harcol érted.
Az ő szíve megszakad érted.
És visszahív az életbe.
Imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem! Köszönöm.










Kedves Kornél Atya !Köszönöm