Visszavonták a vallásos nevelésről szóló, hamis eredményeket tartalmazó tanulmányt
A vallásos neveltetésű gyerekek mégsem kevésbé nagyvonalúak, mint a nem vallásos nevelésben részesülők
Tévesnek bizonyult az a 2015-ben a Current Biology c. szakfolyóiratban megjelent tanulmány, amelynek szerzői azt állították, hogy a vallásos nevelésben részesülő gyermekek kevésbé nagyvonalúak.
A Jean Decety és kutatócsoportja által készített tanulmányról annak idején több mint 80 médium, köztük a The Economist, a Los Angeles Times és a Boston Globe is hírt adott.
Az eredeti, immár megcáfolt és visszavont tanulmány szerzői azt állították, hogy a vallásos családban felnövő gyermekek kevésbé önzetlenek, mint az ateista nevelésben részesülő társaik. E téves következtetést egy hat országban végzett játékkísérletből vonták le, amelyben összesen több mint 1100 öt és tizenkét év közötti, különböző kulturális hátterű gyermek vett részt. A kísérletből úgy tűnt, hogy a keresztény és muszlim gyerekek kevésbé hajlandóak az osztozásra, viszont mások aszociális viselkedését keményebben büntetnék.
A kísérletvezetők az első játék során arra voltak kíváncsiak, hogy a gyerekek matricáikból hányat ajándékoznának egy velük azonos etnikai-vallási hátterű társuknak. A második kísérletben egy filmet vetítettek le, ahol az egyik szereplő meglökte a másikat, a gyerekeknek pedig arra kellett választ adniuk, mennyire tartják elítélendőnek e cselekedetet.
A meglepő eredmény szerint az ateista családok gyermekei szívesebben osztoztak matricáikon másokkal, mint a muszlim és keresztény gyerekek, míg utóbbiak a videóban látott erőszakos megnyilvánulást súlyosabb büntetéssel szankcionálták volna, mint nem hívő társaik.
Decety és kollégái a kísérletből azt a következtetést vonták le, hogy a vallásosság és az erkölcs messze nem szinonimái egymásnak, ami megkérdőjelezi azt is, hogy a vallásosság döntő volna az erkölcsi fejlődés tekintetében.
A tanulmány eredményei ugyancsak meglepték Azim Shariffet, a vallás és szociális viselkedés közti összefüggés neves szakértőjét, mivel saját vizsgálatai és metaelemzései arra mutattak rá, hogy a vallásos nevelés majdnem minden körülmények között növeli a nagyvonalúságot.
Shariff elkérte kollégájától az elemzés alapját képező adatokat, hogy kideríthesse, mi okozta a tanulmány és a saját eredményei közötti jelentős eltérést. Megállapította, hogy Decety eredménye egy kódolási hibából származott, azaz hibát vétettek a nyers adatoknak a statisztikai elemzésbe történő átemelése során. A hiba korrigálása után Shariff megállapította, hogy a Decety által kimutatott eredmények nem állják meg a helyüket.
Shariff elemzése, a hiba felderítése 2016-ban jelent meg, ismét a Current Biology c. szaklapban. Erre a cikkre azonban – az eredeti tanulmánnyal kapcsolatos szenzációkeltő felhajtással ellentétben – mindössze négy más sajtóorgánum reflektált.
Sőt, Decety hibán alapuló tanulmányát annak kijavítása után is még idézték különböző médiumok. A Current Biology a szerzők kívánságára 2019 augusztusában hivatalosan visszavonta az eredeti cikket. A szerzőcsoport így indokolta a visszavonást: „Amikor újraelemeztük az adatokat, hogy kijavítsuk a hibát, rájöttünk, hogy az eredmények alapvetően sokkal inkább függtek a származási országtól, mint a vallási meggyőződéstől.”
Forrás: Kath.net, Scinexx, Cell
Ezt a cikket Vágyi Vata Mihály önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.