A holodomor (ukránul: Голодомор, magyarul éhhalál, 1932–1933) az ukrán nép történelmének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát 3-3,5 millió és 7,5 millió közé teszik. A katasztrófa része volt a nagy szovjet éhínségnek, amely a Szovjetunió más részeit is érintette.
A lengyel rendezőnő, Agnieszka Holland a «Sztálin árnyéka» című alkotásával felkavaró történetet tár elénk arról, hogyan próbálta meg egy walesi újságíró, Gareth Jones, felrázni a süket és tunya Nyugatot, hogy figyeljen fel a Holodomornak nevezett ukrán éhínségre, melyet maga Sztálin indított el tudatosan, abban a reményben, hogy megsemmisíti az országot. Szívet tépő, lélegzetelállító és rémisztő krónikája ez a közel 9 évtizede, 1933-ban zajlott eseményeknek. A filmet június 22-én mutatták be a francia mozikban.
Három, Holokausztról szóló film után Agnieszka Holland rendezőnő itt egy másik valóságot fest le, az 1930-as években személyesen Sztálin által programozott éhínségben meghalt ukránok millióinak valóságát. A fő téma a gyilkos nagy éhínség, a cselekmény másik szála pedig Gareth Jones újságíró hősies cselekedete (James Norton játssza), aki elszántan vetette magát a tények feltárásába. George Orwell írót közvetlenül inspirálták ennek a vészharangokat kongató fiatalembernek a felfedezései abban, hogy megírja az Állatfarmban (1945) támadását a totalitarizmus, különösképpen a sztálinizmus ellen. Agnieszka Holland mélyre hatol, és leleplezi a hallgatást, az egalitarizmus illúzióját, mely arra vezetett, hogy elkendőzze a megfeszített munka és az éhség kínszenvedését, és elpusztítsa az embert. A rendezőnőnek jó oka van erre, hiszen a Holodomor emberiség elleni bűntettének nagyságát még mindig relativizálja és megkérdőjelezi a világ, sőt egyesek egyenesen vitatják az éhínség szándékos okozását. “Hitler bűneivel szemben ezek a kommunista bűnök a globális tudatból eredtek. Az emberek elfelejtették, milyen árat kell fizetni ezért az ideológiáért” –emlékeztet a rendezőnő.
Egy hosszú ukrán tél hideg és megrázó freskója …
1933-ban Gareth Jones még nincs 30 éves. A diplomáciai karrierjét elbukva, de ettől kezdve újságíróként tevékenykedve, továbbra is a politikai intuíciója vezérli. Miután arra vállalkozott, hogy Hitlerrel készítsen interjút, szerencsét akar próbálni Sztálinnal is. Irány Moszkva, ahol összegyűlnek az újságírók a világ minden tájáról. Hamarosan egy, a kommunista ügynek megnyert újságírónő, Ada közvetítésével megtudja, hogy kapcsolattartóját és kollégáját, miután Ukrajna témáján dolgozott, meggyilkolták. Moszkvában az a mondás járja, hogy Sztálin aranya a búzája, mert a hátország bővelkedik búzában. Azt is mondják, hogy a parasztok boldogok, és imádják a «nép atyuskáját». De honnan jön hát a pénz, amikor a világgazdaság összeomlott? Mert ahhoz, hogy pénz álljon a házhoz, eladni is tudni kell, és úgy tűnik, Sztálin bővelkedik a pénzben, csakúgy, mint az apparatcsikok szerte az országban. Ott van Moszkva, meg aztán ott van Ukrajna. Két külön világ. Na persze nem a New York Times szerint, melyet egy bizonyos Walter Duranty (Peter Sarsgaard) vezet, kinek szennyes és korrupt ügyei fölött a hazája rendre szemet huny. (Innen van a Pulitzer-díja.)
A Nyugat elsősorban a saját gazdasági érdekeit tartja szem előtt, nem az ukrajnai haláleseteket. A harcias és vakmerő walesi azonban nem hagyja, hogy elhallgattassák. Ukrajnába, Oroszország magtárába utazik. Sűrűn hullnak a hópelyhek, az égbolt sem látszik, mintha nem is létezne, az árnyak az éhségtől meggyötört túlélők – vagy inkább élőhalottak – árnyai. A hatalmas térségeket feloszlani nem tudó holttestek népesítik be. Gareth Jones kimerül a menekülésben, ugyanis hamar kémnek vélik. Követjük a kálváriáján. Még mindig havazik, és rettenetesen hideg van. Csak fadarabok akadnak neki harapnivalónak. És egyre közeledik a borzalom, Roman Polanski vagy Andrej Wajda filmjeihez méltó jeleneteken keresztül, melyek rávilágítanak arra, mit is örökölt Wajdától régi asszisztensnője.
Szépség és kegyetlenség keveredik. Az élettelen testek vagy a hó valósága annál igazibb, mert látjuk, hogyan gyengül fokozatosan a főszereplő valaha élettel teli teste, ahogyan halad előre útján. Később találkozik George Orwell-lel. Ő az egyetlen, aki elhiszi a történetet és fontosságot tulajdonít neki. Annak ellenére, hogy a sajtókonferenciáról kifelé jövet az író ezt mondja: « A Szovjetunió kétségtelenül jobban teljesít… És az ingyenes egészségügyi ellátáshoz és ingyenes oktatáshoz mit szól? » Gareth Jones pedig azt feleli: «Az ottani egalitarizmus a mi rendszerünk, de annál sokkal rosszabb kiadásban.» A filmes ebben a párhuzamban a szerző akkor még meg nem írott művével, az 1984-gyelnyitja és zárja a filmet. A Nyugat nem akarja meghallani? Meg kell téveszteni a cenzúrát.
Agnieszka Holland csodálatos módon tiszteleg a harangok félreverője, (a később gyanús körülmények között meggyilkolt) Gareth Jones előtt, aki életét áldozta a tömegek ügyéért és az igazságért; épp mint előtte Szolzsenyicin. Azt kiáltja nekünk az alkotó, hogy inkább a tényekhez ragaszkodjunk, ne az eszmékhez, inkább magukhoz az emberekhez, ne az emberideálhoz, amíg nem késő. És mindig emlékezzünk a szabadság fontosságára, amely a legjobb védelem az egalitarizmus kísértése ellen, és a tisztesség fontosságára, szemben a korrupció minden kísértésével.
Fordította: Sáriné Horváth Mónika
Forrás: Aleteia
