Téves politikai ideológiák gát nélküli terjedése sodorja romlásba társadalmainkat. Ez a múlt század során egymilliárdnál is több ártatlan áldozat, többségében meg nem született gyermek halálát, valamint számtalan lélek elkárhozását okozta.
Az alábbi tanulmány valódi katolikus nézőpontból elemzi a szólásszabadságot, miközben azt a kárt is vizsgálja, amelyet e jog félreértelmezése okoz a társadalomnak.
Az igazság kimondásának szabadsága döntő fontosságú
A jog, hogy erkölcsi elvekről és vallási igazságokról szabadon beszéljünk, sosem volt nagyobb veszélyben, mint napjainkban, és sosem volt ilyen fontos ezt mégis bátran és határozottan megtennünk.
Az utóbbi néhány év eseményei – különösen a COVID–19 idején kötelezővé tett karantén és oltás – megmutatták, milyen gyenge lábon állnak elemi szabadságjogaink, és mennyire elszántak ellenségeink abban, hogy azok utolsó nyomaitól is megfosszanak bennünket.
Szabadon, cenzúra és zaklatás nélkül kell tudnunk felszólalni a politikai korrupcióval és a veszélyes ideológiákkal szemben, hogy küzdhessünk a társadalmunkat gyötrő, és különösen a legártatlanabb és legsérülékenyebb lelkeket mérhetetlenül károsító erkölcsi rossz ellen.
Jelen katasztrófánk egyik kiváltó oka a téveszmék szabad terjesztése
Ugyanakkor másfelől a szólásszabadság nevében nagyon rossz dolgok is történtek. Éppen a szólásszabadság zászlaja alatt terjesztették el azokat az ideológiákat, amelyekben modern bűneink gyökereznek. Ennek a szabadságjognak a nevében adtak ki könyveket, terjesztettek újságokat, osztogattak pamfleteket, és terjedt el téveszmék özöne az egész világon.
Téves politikai ideológiák gát nélküli terjedése sodorta romlásba társadalmainkat, és okozta a múlt század során egymilliárdnál is több ártatlan áldozat, többségében meg nem született gyermek halálát, valamint számtalan lélek elkárhozását.
E bűnök terjedésében fontos tényező volt, hogy az állam folyamatosan elhanyagolta azt a kötelességét, hogy polgárait a veszélyes téveszméktől megvédje. A liberális ideológia hatása alatt megengedték hamis vallási doktrínák és ártalmas politikai nézetek korlátlan propagálását. Végül a múlt században az erkölcsi renddel szemben álló anyagok tiltása is megszűnt, úgyhogy ma a pornográfia is csaknem mindenütt szabadon hozzáférhető.
XVI. Gergely pápa 1832-ben kiadott Mirari Vos kezdetű, „A liberalizmusról és a vallási indifferentizmusról” szóló enciklikájában így figyelmeztetett:
Mert ha széttört a zabla, amely az embereket az igazság keskeny ösvényén megtartja, akkor az egyébként is rosszra hajló természetünk hanyatt-homlok rohan az örvénybe… Mert ebből a tévtanból erednek a gondolkozás változásai, az ifjúság egyre nagyobb romlottsága, a megszentelt dolgok és szent törvények megvetése – más szóval ebből ered az a ragály, amely halált hozóbb a közéletre, mint bármi más. Tapasztalat bizonyítja már ősidők óta, hogy az államok, amelyek gazdagságban, hatalomban és hírnévben virágoztak, siralmasan omlottak össze eme egyetlen gonoszság, nevezetesen a féktelen véleményszabadság, a szólásszabadság és reformvágy által. [1]
Ide (az általunk elutasított dolgok körébe) tartozik az a soha eléggé el nem ítélhető és meg nem vethető szabadság, amely minden lehető iratot elterjeszt a nép között, olyan szabadság, amit sokan a legbűnösebb buzgósággal követelnek és pártolnak. Borzadállyal állapítjuk meg, hogy milyen szörnyű tanok, vagy jobban mondva milyen szörnyű tévtanok nehezednek ránk, amelyek mindenfelé elterjedtek a hatalmas tömegű könyvek, iratok, brossurak és iratok révén, melyek súlyban talán nem, de gonoszságban igen nagy méretűek, s melyekből könnyes szemmel látjuk, hogy átok terjed a földre. [2]
Amit XVI. Gergely pápa 1832-ben előre látott, korunkban minden bizonnyal beteljesült.
A tévtanok az emberi természet esendősége miatt veszélyesek
Néha azt halljuk, hogy egyesek szerint a határtalan szólásszabadság nem veszedelmes, mert ha az igazságot is szabadon hirdetik, akkor az mindig győzedelmeskedik a tévtan felett. Ez félrevezető állítás, mert nem veszi figyelembe az eredendő bűn hatásait, amelyekre XVI. Gergely pápa a fent idézett bekezdések közül az elsőben utalt, és amelyekre XIII. Leó pápa is figyelmeztetett:
[A] polgárok legnagyobb része a szemfényvesztő okoskodások hamisságát, különösen ha ezek a szenvedélyeknek hízelegnek, vagy éppen nem, vagy csak nagy nehezen veszi észre. [3]
XVI. Gergely pápa megjegyzi, hogy egy ártalmas kiadvány gonosz hatását nem szükségszerűen ellensúlyozza egy jó kiadvány pozitív hatása.
De vannak emberek, akik arra vetemednek, hogy makacsul állítsák: a tévtanoknak a sajtószabadság következtében áradó özönét bőven kiegyenlíti bármely olyan könyv, amelyet a vallás és az igazság védelmében adnak ki. [4]
De:
Vajon ki az az értelmes és józan ember, aki valaha is azt mondaná, hogy szabadon lehet mérgeket osztogatni, nyilvánosan árusítani, magunkkal vinni, sőt meginni, mert ezáltal alkalmasint olyan gyógyszerre is akadhatunk, amelynek használata megóvja az embert a haláltól? [5]
Vajon például hihető az, hogy ha könyveket forgalmaznak arról, hogy miért rossz az abortusz, az már önmagában bőven kiegyensúlyozza az abortuszpárti propagandát? Vagy a pornográfia veszélyeiről szóló könyvek kiadása elegendő ahhoz, hogy a pornográfia elérhetősége már ne is legyen veszélyes?
Olyan helyzetben találjuk magunkat, amelyben a fogalmakat nagyon gondosan kell meghatározni. Egyrészt helyes a szólásszabadságot védelmezni, ha az az erkölcsi értékek és vallási igazságok terjesztését, törvényes civil és politikai jogok védelmét szolgálja. Azonban azt is tudjuk, hogy vannak olyan beszédformák, amelyek veszélyesek, és amelyeket szívesen látnánk korlátozva vagy akár teljesen betiltva is.
De hogyan határozzuk meg, hol kell a szólásszabadságot megőrizni és védeni, és hol lehet azt korlátozni vagy akár elfojtani?
A megoldás: valódi emberi szabadság, amely a jó felé irányul
Erre az ellentmondásra világos megoldást ad XIII. Leó pápa, aki Libertas kezdetű, „Az emberi szabadság természetéről” szóló enciklikájában világosan megkülönbözteti a fogalmakat.
Ebben az enciklikában az egyházfő megismétli elődeinek elítélő véleményét a szólásszabadság hamis formáiról, kijelentve:
Vegyük továbbá szemügyre a föltétlen szólás- és sajtószabadságot. Alig kell említenünk, hogy ez, ha nem mérsékeltetik, s túllép a valódi szabadság határain, jogot nem képezhet. [6]
Ezért nem létezik a szólásszabadság joga, ha a beszéd
1. nem mérsékelt, és
2. „túllép a valódi szabadság határain”.
Ez azt jelenti, hogy van a szólásszabadságnak egy legitim formája, amely
1. mérsékelt
2. összhangban van a valódi szabadsággal, és nem lépi túl annak határait.
Leó pápa világosan tanítja, hogy az embernek igenis van bizonyos joga a szólásszabadsághoz:
Jogos dolog az igazat és a jót, hogy mennél több ember tulajdonává váljék, az államban szabadon és okosan terjeszteni. [7]
És így tanít:
Azon kérdésekre vonatkozólag …, melyeknek kutatását Isten az emberekre hagyta, mindenkinek szabadságában áll azt gondolni, s szabadon kimondani, ami tetszik, mert az ilyen szabadság soha sem vezeti az embereket az igazság elnyomására, hanem inkább nagyon gyakran annak kipuhatolására és földerítésére. [8]
De vannak más dolgok, amelyek közzététele és propagálása nem jogos:
[J]ogos, hogy a közhatalom a hazugságoknak, melyeknél nagyobb veszedelem az észre nézve nem létezik, s a bűnöknek, melyek a lelkeket és az erkölcsöket megrontják, szorgosan, nehogy az állam romlására terjedjenek, útját állja. [9]
Valóban, a pápa előre látta mindazt, ami napjainkban történik:
A szabados elme kicsapongásai… minden bizonnyal a tudatlan sokaság elnyomásához vezetnek. [10]
Így folytatja a tanítást:
A teljesen korlátlan szólás- és sajtószabadság mellett semmi sem szent, semmi sem sérthetetlen; még a minden kétségen fölül álló legigazabb természeti elvek, melyek az emberi nemnek közös és legnemesebb örökségéül tekintendők, még ezek sem lesznek megkímélve. Ily módon a sötétség az igazságot elhomályosítván, miként gyakran történni szokott, veszedelmes és sokféle tévelyek jutnak uralomra. Az ilyen állapot előmozdítja ugyan a szabadosságot, de igen nagy kárára van a szabadságnak: a szabadság annál nagyobb és biztosabb, mennél nagyobb korlátok közé van szorítva a szabadosság. [11]
Ezért azonosítani tudjuk a szólásszabadság valódi és hamis formáit: az elsőt az államnak őriznie és alkalmaznia kell, a másodikat pedig erélyesen visszaszorítania. A különbség köztük az, hogy az első a szabadság igazi célját szolgálja, a második pedig nem.
Mi a szabadság igazi célja?
A szabadság – tanítja a pápa – „a természet legkiválóbb java, mely az értelemmel vagy ésszel bíró lények kizárólagos tulajdonsága, az embernek azon méltóságot adja, hogy önmagának és cselekedeteinek ura legyen.” [12]
Az ember racionális teremtmény. Értelme felismeri a jót, és akarata képes azt szabadon választani.
XIII. Leó pápa kifejti:
A szabadság tehát, amint kimutattuk, azoknak tulajdonsága, akik ésszel, vagyis értelemmel bírnak, ha pedig annak lényegét tekintjük, akkor nem más, mint a képesség azt választani, ami bizonyos célnak megfelel; akinek hatalmában van több dolog közül egyet választani, az cselekedeteinek ura. [13]
Az ember szabadon választhat a lehetséges cselekedetek egész sorából. Ebben különbözik más állatoktól:
[M]íg a többi élőlény csak érzékei által vezettetik és csak természetének ösztöne folytán keresi azt, ami neki jó, és kerüli azt, ami ártalmas, az ember életének minden tettében eszét bírja vezérül. [14]
A választás e hatalma az ember „természetes szabadsága”. Azonban a képesség, hogy a sok közül egyet kiválasszon, azt is jelenti, hogy az embernek természetes képessége van a kisebb jót választani a nagyobb jó helyett. Olyasvalamit is választhat, ami jónak látszik, de ténylegesen ellenkezik az erkölcsi renddel.
Amint XIII: Leó pápa tanította:
[M]egtörténhetik és gyakran meg is történik, hogy az elme azt állítja az akarat elé, ami valósággal nem jó, hanem csak annak látszik, és hogy ilyenkor az akarat is e látszólagos jó után törekszik. [15]
Az ember képes – vagyis lehetősége van – arra, hogy a jónak tűnő rosszat válassza. Ebben az értelemben, szabadságában áll vétkezni.
Vegyük a tolvaj példáját, akinek értelme azt sugallja, hogy jó lenne megszerezni az autót, amely más tulajdonában van. Az autó ellopásával az akarat olyasmit választ, ami jónak tűnik, de valójában nem jó, mert más tulajdonát elvenni valójában ellenkezik az észszerű renddel.
Az egyházfő így tanít:
Az ember követheti az ész sugallatát, gyakorolhatja az erkölcsi jót és egyenesen törekedhetik végső célja felé. De ugyanő más irányt is követhet, a javak csalékony képei után indulva a szükséges rendet megbonthatja, és önszántából saját vesztére törhet. [16]
De ez az utóbbi választás nem az a cél, amelyre az ember teremtetett. Az ember arra teremtetett, hogy mindörökké élvezhesse Isten boldogító látását.
Erkölcsi szabadság
Most meg kell vizsgálnunk a „természetes szabadság” és az „erkölcsi szabadság” közti különbséget.
Isten minden dolgot annak kijelölt célja felé irányít az Ő örök törvénye által. E törvény szerint – mondja Aquinói Szent Tamás – Isten kormányozza a világegyetem egész közösségét az Ő „isteni értelme” és „isteni gondviselése” által. Minden teremtmény alávetett az örök törvénynek: „minden lény valamennyire részesedik az örök törvényből, amennyiben az örök törvény hatására irányul a saját tetteire és céljaira”. [17]
Az emberek is alávetettek ennek az örök törvénynek. „Ezért ő maga is részesedik az örök törvényből, és általa van természetes irányulása a kellő actusra és célra. Az értelmes teremtmény ezen irányulását nevezzük természettörvénynek.” [18]
A minden emberbe belekódolt természettörvény irányít bennünket természetes céljaink felé: „a természetes ész fénye, amellyel felismerjük, hogy mi a rossz, és mi a jó, ami a természettörvényhez tartozik, semmi más, mint az isteni fénynek bennünk való hatása”. [19]
Ha az ember oly módon cselekszik, ami nincs összhangban a természetes ész fényével, akkor cselekedete saját természetének mond ellent.
Amint XIII. Leó pápa Szent Tamásra hivatkozva kifejti:
Ha pedig valami külső ok indít [valakit], az nem saját természete szerint, hanem idegen befolyás alatt cselekszik, és ez szolgaság. Ámde az ember természeténél fogva értelmes lény, midőn tehát esze által indíttatik, saját természete szerint cselekszik, ami a szabadság jele; de midőn vétkezik, az ész ellen cselekszik, és így ekkor más valami indítja őt és tartja idegen korlátok között, miért is: ‘aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek’’. [20]
Amikor az ember az értelme ellen cselekszik, saját természete ellen cselekszik, és valami rajta kívülállót szolgál.
Az igazi szabadság több, mint “természetes szabadságunk” gyakorlása, vagyis több, mint az a természetes képességünk, hogy számos tett közül kiválasztunk egyet. Az igazi szabadság inkább az arra való képességünk, hogy valódi erkölcsi szabadságot gyakoroljunk, és értelmünkkel összhangban válasszunk a tettek közül. Az értelemmel szemben cselekedni nem szabadság, hanem szolgaság.
A szólásszabadság két fajtája
Miután a „természetes szabadság” és az „erkölcsi szabadság” közötti különbséget megfogalmaztuk, megkülönböztethetjük a szólásszabadság két formáját is:
- A liberalizmus szólásszabadsága egyedül a „természetes szabadságon” alapszik, és vallja, hogy az embernek jogot kell kapnia e természetes szabadságának gyakorlására azáltal, hogy kimondhat bármit, amit ki tud mondani, és terjeszthet bármilyen elvet, amelyet terjeszteni kíván, akkor is, ha az hamis vagy káros.
Támogatói alkalmanként korlátozást javasolhatnak a másik ember sérelmének elkerülésére – például rágalmazás vagy felbujtás esetében –, azonban e korlátozások általában önkényesen kialakítottak, és vagy elégtelenek a teljes erkölcsi rend védelmére, vagy pedig túlzottak, amennyiben a ténylegesen igaz beszéd korlátozását célozzák.
- Az autentikus szólásszabadság, amelyet a katolikus egyház mindig támogat, az ember erkölcsi szabadságán nyugszik és XIII. Leó pápa tanítása szerint nem más, mint a beszéd és írás felhasználása az igazság „terjesztésére”, illetve „feltárására és ismertetésére”. [21]
A szólásszabadság ezen első formáját az egyház elítéli, és ha a közjó megkívánja, gyakorlását az állam korlátozhatja. Ez azért van – ahogy Aquinói Szent Tamás kifejti –, mert amíg a természeti törvény „egyetemes és meghatározatlan” módon irányít bennünket, a törvényes hatóságok részéről gyakran szükséges „bizonyos részletesebb intézkedések” megtétele, hogy az embereket segítsék végső céljuk, az Istennel való egyesülés elérésében. [22]
A természeti törvény például azt parancsolja, hogy az emberek tartózkodjanak a pornográfiától. Az állam támogathatja az állampolgárokat a természeti törvény követésében azáltal, hogy megtiltja a pornográfia terjesztését.
Hasonlóan az állam megelőzheti, vagy korlátozhatja más kiadványok – például veszélyes politikai ideológiák, erőszakra buzdító anyagok, istenkáromló vagy eretnek munkák – terjesztését is. ha azok veszélyeztetik a polgárok javát.
Mindez alapvetően ennyit jelent: nincs jogunk téveszméket hirdetni. De megvan a jogunk az igazság hirdetésére.
Értelem és kinyilatkoztatás
Az igazságok két kategóriába oszthatók: vannak természetes és természetfeletti igazságok.
XIII. Leó pápa megmagyarázza, mit értünk természetes igazságok alatt:
A természeti igazságok, milyenek a természeti elvek és az azokból közvetlenül folyó tanok, mintegy az emberi nem közös örökségét képezik; ezen örökségen mint a legszilárdabb alapon nyugszanak a tiszta erkölcsök, az igazságosság, a vallás, az emberek társadalmi összeköttetése, minélfogva gonoszság és embertelenség volna ennek megsértését és szétrombolását büntetlenül megengedni. [23]
A természetfölötti igazságokról ezt írja:
Hasonló lelkiismeretességgel kell megőrizni azon igazságoknak nagy és szent kincstárát, melyeket az Isten kinyilatkoztatott.
Ez isteni tannak főbb pontjai, melyeket a hitvédők leginkább iparkodnak bebizonyítani, íme a következők: létezik isteni kinyilatkoztatás; az Isten egyszülött fia testté lett, hogy az igazság mellett tanúságot tegyen. Ugyanő egy tökéletes társaságot, vagyis egyházat alapított, melynek ő maga a feje, s egészen a világ végezetéig vele van; s egyúttal azt akarta, hogy azon igazságokat, melyeket Ő maga tanított, ezen egyház megőrizze, védje és törvényes tekintéllyel magyarázza; megparancsolta továbbá, hogy egyházának az összes népek csakúgy engedelmeskedjenek, mint önmagának; akik pedig ellenkeznek, örökre elvesznek.
Ezekből világos, hogy az embernek legjobb és legbiztosabb tanítója az Isten, aki minden igazság forrása és kezdete; – hogy az Isten egyszülött fia, ki az Atyának kebelében van, az út, igazság, élet és igaz világosság, mely minden embert megvilágosít, s hogy az Ő szavára minden embernek hallgatnia kell: ‘És mindannyian Isten tanítványai lesznek.’ [24]
Nekünk, mint egyéneknek, morális kötelezettségünk az igazságot kimondani, és az igazságot hirdetni. Az államnak joga és kötelessége támogatni bennünket az igazság terjesztésével, és visszaszorítani azt, ami téves és ártalmas, ha azt a közjó megköveteli. A meghatározó tényező nem az államhatalom önkényes felhasználása, hanem a természetes értelem, és kellő engedelmesség a katolikus egyház tanítói tekintélye iránt.
Befejezésként idézzük XIII. Leó pápa világos és mély értelmű állásfoglalását az Immortale Dei kezdetű, „Az államok keresztény alkotmányáról” szóló enciklikájából:
A szabadságnak, mint az embert tökéletesítő tehetségnek az igazra s jóra kell irányulnia; már pedig az igaz és jó mivolta az emberek ízlésétől független, mindig ugyanaz marad, és épp oly változatlan, mint maga a dolgok természete. Ha az elme hamis véleményeket fogad el, és az akarat azt választja és követi, ami rossz, akkor veleszületett teljességét egyik sem tudja megvalósítani, hanem veleszületett méltóságából a romlottság mélységébe kell hullania mindkettőnek. Ezért semmi olyasmit, ami az erénnyel és igazsággal szemben áll, nem helyes csábító formában tálalni az emberek elé, még kevésbé törvény által szentesíteni és védeni.
A helyes élet az egyetlen út az üdvösségre, amire mindannyian rendeltettünk, azért az állam eltér a természet követelményétől és rendelésétől, ha a gondolat- és cselekvésszabadságot annyira el hagyja szabadulni, hogy büntetlenül lehessen az elméket az igazságtól s a lelkeket az erénytől eltántorítani. Az egyházat pedig, amelyet maga az Isten alapított, a nyilvános életből, a törvényhozásból, az ifjúság neveléséből, a családból kizárni nagy és vészt hozó tévedés. Jól rendezett állam vallás nélkül nem lehetséges, s tán már kelletén túl is megmutatkozott, milyen önmagában, és hová irányul az életnek és erkölcsnek úgynevezett polgári bölcselete.
Krisztus egyháza az egyetlen és igaz tanítója az erénynek és őre az erkölcsnek. Egyedül az egyház őrzi meg eredeti tisztaságukban azokat az elveket, amelyekből a kötelezettségek erednek, és azáltal, hogy igen erős érveket hoz fel az erényes élet mellett, nemcsak azt parancsolja, hogy forduljunk el a rossz cselekedetektől, hanem azt is, hogy elménk észszerűtlen gondolatait is tartsuk kordában, még ha azok nem is válnak tettekké. [25]
Isten megadta nekünk a természetes szabadságot, hogy szabadon választhassuk végső célunknak a Vele való egyesülést. Használjuk bölcsen a szólás és írás szabadságát, hogy az közelebb vezessen bennünket ehhez a nagyszerű célhoz.
| 1 | XVI Gergely pápa, Mirari Vos, No. 14 |
| 2, 4, 5 | XVI Gergely pápa, Mirari Vos, No. 15 |
| Magyar fordítás ld. | |
| 3, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 21 | XIII Leó pápa, Libertas, No. 23. |
| 12, 16 | XIII Leó pápa, Libertas, No. 1. |
| 13 | XIII Leó pápa, Libertas, No. 5. |
| 14 | XIII Leó pápa, Libertas, No. 3. |
| 15, 20 | XIII Leó pápa, Libertas, No. 6. |
| 23 | XIII Leó pápa, Libertas, No. 25. |
| 24 | XIII Leó pápa, Libertas, No. 26. |
| Magyar fordítás ld. | |
| 17 | Aquinói Szent Tamás: A Summa Theologiae kérdései a jogról ST, II. I q.91 a.2. |
| 18, 19 | ST, II. I q.91 a.2. |
| 22 | ST, II. I q.91 a.3. |
| Magyar fordítás ld. | |
| 25 | XIII Leó pápa, Immortale Dei, No. 32. |
Írta: Matthew McCusker
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: LifeSiteNews
