A híres kellsi kódexet (Book of Kells) gyakran „Kolumba könyveként” emlegetik, mert létrejöttének története ezzel a misszionárius szenttel és tudóssal kezdődik, akinek ünnepét június 9-én tartják.
Írországot a szentek és tudósok földjeként ismerik, mivel a szigetország létfontosságú szerepet játszott a hit és a tudás fényének megőrzésében Európa sötét korszaka közepette. A 6. és a 9. század között a smaragd sziget 500 kanonizált szentet adott az egyháznak; ez alatt az idő alatt sok kolostorban virágzott a művészet és a tudomány, amelyet misszionáriusok vittek el a Római Birodalom összeomlása miatt szenvedő európai kontinensre.
A híres kellsi kódex az aranykor legikonikusabb alkotása. Ez a gazdagon illusztrált kézirat nagy kulturális kincs, és Írország egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága. A dublini Trinity College könyvtárában kiállított könyvet évente több mint félmillióan keresik fel. Jelentőségét mutatja, hogy James Joyce a legtisztább ír örökségnek nevezte.
Gyakran „Kolumba könyveként” emlegetik, mert létrehozásának története ezzel a misszionárius szenttel és tudóssal kezdődik, akinek ünnepét június 9-én tartják. Szent Kolumbát (vagy ír nevén szent Comcille-t) Írország három védőszentjének egyikeként tisztelik Patrik és Brigid mellett, de a történelemre gyakorolt hatása messze túlmutat hazáján.
Rá vonatkozó ismereteink zöme a Szent Adamnan (Ionai Szent Adomnán) által írt életrajzából származik, amely két évtizeddel Kolumba halála után keletkezett.
Szent Kolumba Crimthann néven született 521-ben nemesi szülők gyermekeként az északnyugat-írországi Donegal megyében. Anyja, Ethne a Leinster királyi ház ősatyjától, Cathair Mortól származott. Apja Fedelmid mac Ferguso volt, a nagy Uí Néill nemzetségfők leszármazottja, akik főként Ulster északi régiójából irányították Írországot a hatodik és a tizedik század között. Az „Uí Néill, O’Neil” név (jelentése „Niall leszármazottai”) a kilenc túszt tartó Niallra utal, aki Tarában egész Írország nagykirályává emelkedett. Neve onnan ered, hogy képes volt leigázni ellenségeit úgy, hogy túszul ejtette családtagjaikat, és csak akkor engedte szabadon, ha az ellenállók behódoltak neki.
A sok túsz között, akiket a mai Anglia és Skócia partjai mentén végzett rajtaütései során ejtett, egyesek szerint volt egy Patrik nevű fiatal. Kolumbának volt még egy Uí Néilltől származó őse, a kilenc túszt tartó Niall fia, Conall Gulban, aki a mai Donegal megyében alapította meg királyságát „Tír Chonaill, Conall földje” néven. Ő lesz az első király, akit Patrik megkeresztel, és ez nyitja majd meg az utat az ír uralkodó osztály többi tagjának megtéréséhez.
Ha a kegyelem a természetre épít, akkor Raymond O’Flynn szerint: „az ír szentek esetében ez a folyamat még nyilvánvalóbb. Mert senki másban nem volt ennyire természetes vagy ilyen teljes a vér és a vallás összeolvadása… Már nemzeti apostoluk életében „a skótok fiai és leányai példátlanul nagy számban váltak Krisztus szerzeteseivé és szüzeivé” … Ez a buzgó vérmérséklet – perfervidum ingenium Scotorum, ahogyan nevezték – rettenthetetlen apostolok seregét hozta létre rohamos gyorsasággal.
Írországnak ebben a korai keresztény korszakában még a nemesek közt is szokás volt, hogy felajánlják elsőszülött fiukat az egyház szolgálatába. A fiatal Crimthannt egy Cruithnechan nevű pap nevelte.
Az ír egyház már szent Patrik idejében szerzetesi szellemben fejlődött. Fiatal megtérői közül sokan, köztük még a királyok fiai és lányai is, arra vágytak, hogy életüket Istennek szenteljék mint szerzetesek és apácák. A Patrik halála utáni évszázadban Írország-szerte kolostorokat alapítottak. Bár ezeket a zavartalan imádság elzárt helyeinek szánták, hamarosan a királyok és a gazdagok pártfogása alá kerültek: magukhoz vonzották az embereket, körülöttük települések alakultak ki. Ezek a szerzetesi városállamok a gazdasági élet és a tanulás központjai, a civilizáció csomópontjai lettek. A legfontosabbak a könyvtárak és scriptoriumok (könyvmásoló műhelyek) voltak, ahol az ókori görög-római világ bölcsességét őrizték.
Ahogy egy kicsit idősebb lett, Crimthannt elküldték, hogy a Down megyében lévő Movilla kolostorában Szent Finnianus mellett papnak tanuljon. Valószínűleg itt kapta az „Egyház galambja” becenevet, a galambot jelentő latin Columba szóból, amelyet Colmcille-re „íresítettek”.
Kolumba a híres clonardi apátságban folytatta tanulmányait Meath megyében. Ezt a kolostort egy másik Szent Finnianus alapította. Felügyelete alatt az ír kereszténység történetének legjelentősebb személyiségei tanultak, akiket ma „Írország tizenkét apostolaként” emlegetnek (köztük első helyen áll Kolumba). Felszentelése után Colmcille saját kolostorokat kezdett alapítani, közülük az egyiket Kellsben, Meath megyében.
Miközben a Római Birodalom városait barbár törzsek fosztották ki, műtárgyakat raboltak és könyveket égettek, az ír szerzetesek igyekeztek megőrizni a klasszikus civilizáció bölcsességét azáltal, hogy a nyugati irodalomból minél több kéziratot másoltak le. Ezek gyakran nemcsak tudományos művek voltak, hanem művészeti alkotások is. A kódexmásoló művészek a Szentírás kéziratait díszítésekkel ékítették, például kidolgozott miniatűr illusztrációkkal a lapszéleken, sőt a szöveg betűi körül is. Akik képesek voltak ilyen szépség megalkotására, megbecsült helyet foglaltak el az ír társadalomban.
Kolumbának szenvedélye volt a kódexmásolás ügye, minden általa alapított kolostorban kellett scriptoriumnak lennie. Úgy mondják, a 300-at is elérheti azon kéziratok száma, amelyeket élete során saját kezűleg másolt le.
Egy elterjedt, de nem feltétlenül megbízható hagyomány szerint az ügy iránti szenvedélye komoly bajba is sodorta – ezt a híres esetet gyakran emlegetik a történelem első szerzőijog-sértési pereként, amely egy véres csatához és Kolumba Írországból való száműzetéséhez vezetett.
Eszerint Kolumba kölcsönkért egy zsoltáros kódexet régi mesterétől, a Movilla kolostorbeli Finnianustól, és engedély nélkül lemásolta azt. Finnianus tiltakozott, és azt követelte, hogy adják át neki a másolatot. Vita alakult ki, és az ügyet Írország főkirálya, Diarmait mac Cerbaill elé terjesztették, aki híres mondásával Finnianusnak adott igazat: „Minden borjú a tehenéhez tartozik, ezért minden másolat a könyvéhez tartozik.”
Kolumba nem fogadta el az ítéletet, mert kifogásolta Isten igéje terjesztésének korlátozását. Korábban is volt ellentéte a királlyal, ugyanis egy rokona véletlenül megölt egy férfit egy labdajáték során, majd Kolumba egyik kolostorában keresett menedékhelyet a hatóságok üldözése elől. Azonban a király katonái megsértették a szent hely adta védelmet, betörtek és tárgyalás nélkül megölték a menekülőt a helyszínen. Ez az eset, valamint most a kódexmásolási ügyben hozott kedvezőtlen döntés feldühítette Kolumbát. Lázadásba vezette klánját, az O’Neill klánt, ennek következménye lett az ún. „Könyv-csata”, ír nyelven a Cúl Dreimhne.
Kolumba győzött, és háromezer ember élete árán megtarthatta a zsoltáros kódex másolatát. A helyi püspökök zsinata az okozott vérontás miatt száműzetésre ítélte. Kolumba készséggel engedelmeskedett.
Az Úr és apostolai példáját követve tizenkét szerzetest vitt magával, hogy száműzetését missziós küldetéssé tegye. Arra vágyott, hogy Krisztus zarándoka legyen, és annyi lelket térítsen meg, ahány keresztény a Könyv-csatában meghalt.
Letelepedett az első szigeten, ahonnan már nem látszottak hazája partjai. Ez Iona szigete volt Skócia nyugati partvidékén. Ő és társai 563-ban érkeztek oda, és létrehozták a középkori világ egyik legfontosabb szerzetesi központját. Ma Iona szent szigetnek számít, és népszerű zarándokhely, mint a skóciai kereszténység szülőhelye.
Raymond O’Flynn így ír a kolostorról:
A kolostor nyüzsgő kaptárhoz hasonlított, mivel Kolumba regulája és a hozzá tartozó vezeklési fegyelem nem tűrte a munkátlanságot. A szerzetesek a rövid alvási órákat és az imára szánt időt leszámítva különféle kézműves tevékenységgel és kéziratmásolással foglalkoztak.
Szent Benedek szerzetesházaival ellentétben az ír kolostor soha nem pusztán menedéket nyújtott a világ zajától. Inkább fellegvár volt. Olyan hadműveleti bázis, ahonnan a szerzetesek – akiket Adamnan Krisztus katonáinak nevezett folytathatták uruk hadjáratát a kolostort környező területen.
Könnyű megfeledkezni arról, hogy Róma bukása után a kereszténység akár ki is halhatott volna a kontinensen. Róma keresztény birodalom volt, amely pogány barbárok kezére jutott. Iona szigete volt az a hely, ahonnan a kontinensen megindult a kereszténység újjáépítésének folyamata.
Ionából indultak útnak a misszionáriusok, akik először a skóciai pikteknek, majd az észak-európai római provinciák romjain letelepedett barbár törzseknek hirdették az evangéliumot.
Kolumba és szerzetesei áthajóztak más szigetekre, és behatoltak a kontinens belsejébe is, térítve és templomokat alapítva. Kolumba egyik misszionáriusi kalandjának leírása tartalmazza talán az első írásos beszámolót a Loch Ness-i szörnyről. Egy nap Kolumba és társai a Loch Ness tavat a tengerrel összekötő Ness folyó mellett jártak. Néhány piktre bukkantak, akik éppen egy olyan embert temettek, akit a szörny ölt meg. Kolumba imái csodálatos módon visszahozták a férfit az életbe.
Mi több, Kolumba ezután arra utasította egyik szerzetesét, hogy ússzon át a tavon, és hozzon át egy kis csónakot, amely a szemközti parton volt kikötve. Amikor ezt a szerzetest is megtámadta a szörny, Kolumba a kereszt jelét mutatva az Úr nevében megparancsolta neki, hogy azonnal engedje el az embert. A lenyűgözött piktek megtértek mindannak hatására, aminek tanúi voltak, és a helyszínen megkeresztelkedtek a Ness folyó vizében.
Malachy McCourt így foglalja össze Kolumba életének jelentőségét:
Colmcille élete bővelkedett drámai helyzetekben. Írországban a kereszténység és a tudományosság központjaivá vált kolostorokat létesített, majd amikor távozásra kényszerítették, ugyanezt folytatta Nyugat-Skóciában. Tanítványait áthatotta az ő buzgósága és szentsége, és folytatták munkáját. Nem túlzás azt állítani, hogy az ír misszionáriusok beáramlása az európai kontinensre fordulópontot hozott az európai történelemben, a barbár Európát a tanulás hulláma mosta át.
Kolumba 597. június 9-én bekövetkezett halála után ionai lelki gyermekei tovább terjesztették az evangéliumot az angolok között. További kolostorok épültek Észak-Angliában, melyek közül a legkiemelkedőbb a Szent Ailden ionai szerzetes által 635-ben alapított monostor a northumberlandi Lindisfarne szigetén. Itt készítették el a szerzetesek a Lindisfarne-i evangéliumokat, ezt a híres illuminált, gazdagon díszített evangéliumkönyvet, amely megtekinthető a londoni British Library könyvtárban.
A ma Ionába látogató zarándokok láthatják az ún. Apát-dombot (ír neve Tòrr an Aba), ahol a hagyomány szerint Kolumba kunyhója állt: itt szorgoskodott kéziratok másolásán a szent egészen élete végéig, még a halálát megelőző estén is.
Sokáig azt hitték, hogy a híres kellsi kódex készítését saját kezűleg kezdte el, de a tudósok ma már 800 körüli időpontra teszik a kódex befejezését, tehát sokkal későbbre, mint Kolumba 597-ben bekövetkezett halála. Legtöbben úgy vélik, hogy a mestermű készítése még Ionában indult, de félbeszakította a korszak számos kolostorát sújtó viking támadások egyike, és ezzel gyakorlatilag véget ért Írország kreativitásának és befolyásának aranykora. 806-ban Ionát támadás érte, melynek során a közösség 68 tagja meghalt. A túlélők visszamenekültek Írországba, Meath megyébe, a Kolumba által alapított kellsi apátságba, ahol a kéziraton végzett munka befejeződött.
A kellsi kódex a négy evangéliumot tartalmazza, amelyek többnyire Szent Jeromos Vulgatájából származnak, bár a szövegben több korábbi fordítás részlete is megtalálható. Az inzuláris, szigeti írásrendszert használja, amely az ír kolostorokból indult útjára, majd a 6. század vége és a 9. század eleje közt elterjedt az angolszász Angliában és a kontinentális Európában is. Ez az írásforma befolyással volt a Karoling-minuszkula kialakulására Nagy Károly udvarában (vö. minuszkula – Magyar Katolikus Lexikon), létrehozva a középkori Európa egységes kalligráfiáját, a modernkori írások és betűtípusok közvetlen elődjét.
A kellsi kódex a korszak kalligráfiai csúcsteljesítményének számít. Teljes műalkotás, pazarabb díszítéssel, mint bármely más fennmaradt inzuláris evangéliumi könyv, a lapszéleken és a szöveg betűin kelta csomókkal, fonatokkal és spirálokkal, valamint emberek, állatok és mitikus vadállatok alakjaival. A szöveg és a számos egész oldalas illusztráció színek széles skálájával készült. Különösen figyelemre méltó az egyes evangéliumok kezdő szavainak díszítése, valamint a Szent Szűz és a gyermek Jézus ábrázolása, amely a legrégebbi a nyugati kódexekben fennmaradt Szűz Mária képek közül.
Az egész kézirat legikonikusabb képe az ún. Chi-Rho oldal, más néven a megtestesülés oldala.
Ez az oldal arról kapta a nevét, hogy Szent Máté evangéliumának szavait világítja meg, amikor az Jézus felmenőinek felsorolásáról a következő szavakkal tér át a születésre: „XRI autem generatio, Jézus Krisztus születésének ez a története”. Az oldalt bonyolult örvénylő minták uralják, amelyekből Krisztus nevének görög betűkkel írt X-P-I rövidítése alakul ki (e rövidítés angol kiejtés szerinti – Chi-Rho-Iota – olvasatára utal az oldal megnevezése). A betűk ornamentikája mintha mozogna a lapon, a nagyobb körök belsejében kis körök forognak, sok évszázadon át kápráztatva el az olvasókat.
A kellsi kódexre vonatkozó legkorábbi történelmi utalás az 1007-es Ulsteri Évkönyvből származik, amely „Columcille nagy evangéliuma, a nyugati világ legfőbb ereklyéje” szavakkal utal rá. Ugyanez a szöveg mondja el azt is, hogyan lopták el a kódexet a kellsi kolostorból, hogy pár hónappal később egy gyeptégla alatt, drágakövekkel díszített arany fedőlapjától megfosztva találjanak rá. 60 oldal hiányzik az eredetiből, ezek valószínűleg ekkor vesztek el.
Bár a kellsi apátságot a 12. század egyházi reformjai során feloszlatták, a kódex az apátsági templomban maradt, amely plébániaként működött tovább.
Később ugyanebben a században Gerald of Wales írt egy kódexről, vélhetően a kellsi kódexről, és részletezte annak remek kidolgozását:
Nézzük meg alaposabban, és behatolunk a művészet szentélyébe. Csodálatosan bonyolult művet látunk, amely olyan finom és árnyalt, olyan pontos és tömör, annyira telis-tele van friss és élénk színű csomókkal és átkötésekkel, hogy azt mondhatjuk, mindez egy angyal műve, nem pedig egy emberé.
A kódex Kellsben maradt körülbelül 1653-ig, amikor is Cromwell lovassága szállásként kezdte használni a kellsi templomot. Ennek eredményeként a helyi kormányzó megőrzésre Dublinba küldte a kódexet. 1661-ben Henry Jones, az iskola rektorhelyettese és Meath anglikán püspöke (akinek egyházmegyéjében volt Kells) adta át a dublini Trinity College számára, ahol ma kiállítják.
1953-ban a 680 oldalas kéziratot négy kötetbe rendezve kötötték újjá. A kötetek közül kettőt állandó kiállításon láthatnak a Trinity’s Old Library látogatói. Minden nap két különböző oldalt állítanak ki: az egyiken egy nagyobb illusztráció, a másikon pedig kisebb díszítéseket tartalmazó szöveg látható.
A kellsi kódex jelentősége nemcsak szépségében rejlik. Látható jel ez a könyv, amely emlékeztetőül szolgál a jelenlegi és jövő nemzedékek számára, hogy miként segített egy szent hite kihozni Európát a sötétségből a fényre.
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Catholic World Report
