„Az Úr arra hív minket, hogy örömmel hirdessük az irgalom és a remény üzenetét! Jó megtapasztalni e jó hír terjesztésének örömét, annak örömét, hogy megosztjuk a ránk bízott kincset, hogy ezáltal vigaszt nyújtsunk a megtört szíveknek és reményt adjunk sok testvérünknek, akiket körülvesz a sötétség. Ez azt jelenti számukra, hogy követjük és utánozzuk Jézust, aki a szegények és bűnösök felé ment, mint a pásztor az elveszett bárány felé, és teljes szeretetével tette ezt. Vele egyesülve bátran nyithatunk meg új utakat az evangelizáció és az emberi fejlődés terén.”
(Ferenc pápa 2014. nagyböjti üzenetéből).
A nagycsütörtöki szertartással megkezdődik a Szent Három nap, Urunk húsvéti misztériumának ünneplése, ezt tudatosítsuk, hogy igazából a három egy nagy egész. Ebben az ünneplésben különösen is fontos szerepet játszanak a liturgiának különböző elemei, amelyek közelebb visznek bennünket a napok eseményeinek, s életünkre való hatásának jobb megértéséhez. A nagycsütörtöki liturgia – szentmise keretében – több fontos jelenetet is felidéz Jézus utolsó estéjéről. Így az utolsó vacsora, – a lábmosás, – a búcsúbeszéd, – Jézus vérrel verejtékezése, és elfogatása eseményeinek szemléléséhez csatlakozhatunk a liturgiába való belekapcsolódással.
Mindenben hasonló lett hozzánk… utolsó nagy kísértés és elhagyatottság, teljes mélységben átélte:
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” „Mt 27,46”.
Átélte a hinni képtelenek fájdalmát, akik elfordulnak Istentől. Jézus kérhette volna az Atya segítségét, de nem kéri, mert ez nem illett volna bele a megtestesülés logikájába, mely szerint mindenben vállalni akarta a mi sorsunkat, mindenféle könnyítés nélkül. Ugyanakkor emberi értelmével bizonyára maga is várta, az Atya valamiféle közbelépését. Ám most nem nyílik meg az ég, nem száll alá galamb képében a Szentlélek, és nem hallatszik szózat a mennyből. Csönd, süket csönd van. Észre kell vennünk, hogy Jézus a 21. zsoltár szavait idézi, amely semmi esetre sem a kétségbeesés, hanem a reménység és a dicsőség imádsága, amely remény visszacseng Ferenc pápa idézett soraiban. A kettős megszólítás, amely jellemző a bibliai nyelvre, amely mindig erős érzelmi hangsúlyt hordoz, és különös nyomatékot add az utána következő szavaknak. A megszólítás ismétlése a bizalmat mutatja. Ebben a megszólításban jut személyes kapcsolatra Istenével: hozzá intézi panaszát, mert távolléte ellenére is csak tőle várhatja a helyzet megváltoztatását. Különös hangsúlyt kap ezáltal, hogy Isten nem valami távoli, megszólíthatatlan hatalom, hanem megszólítható éppen úgy mint bármely más személy, tehát kapcsolatba lehet lépni vele. Jézus a zsoltárt idézve azonosul Izrael imádkozóival és minden idők szenvedőivel: a lehető legteljesebb mértékben magára veszi és átéli Istentől való teljes elhagyatottság tapasztalatának ezt a legmélyebb fájdalmát, ugyanakkor kifejezi Isten iránti legmélyebb bizalmát.
Szép szokás a lábmosás szertartása a liturgia keretében. Arra gondolhatunk, hogy nincs könnyű dolga a lábmosást végzőnek, de nem könnyű a kiszolgáltatottság sem, amikor mások mossák meg lábainkat és oda kell tartanunk. Nem hiába egészen emberien gondolkodva tiltakozik Péter is. Urunk Jézus a lábmosásban példát akar adni, hogy ha ő, az Úr és Mester szolgált a tanítványoknak, a dolgunk is az, hogy szolgáljunk egymásnak. Úgy kell ugyanis szeretnünk felebarátainkat, ahogy Krisztus szeretett bennünket. Amit az év minden napján gyakorlunk, az most a lábmosás szertartásában rituális megjelenítést kap. Így szolgálatunk nem marad pusztán emberi szinten, hanem titokzatosan egyesül Jézus Krisztus szolgáló szeretetével.
Az áldozás utáni könyörgést követően a pap elviszi az Oltáriszentséget néma, méltóságteljes menetben, hogy holnap, bár szentmise nincs, mégis szentáldozáshoz járulhassunk az esti szertartás keretében. A holnapi nap folyamán a templomban nincs eucharisztia, ezzel is kifejezve, hogy az elfogás, elhurcolás megfoszt bennünket Jézust jelenlététől.
Urunk most indul a Getszemáni kertbe, a vérverejtékezés, elárultatás és elfogás helyére. Az ebben való részvételben lehet segítségünkre az oltárfosztás szertartása, mely a megcsúfolt, ruháitól megfosztott Üdvözítőt állítja szemünk elé.
Nagycsütörtök este, ha módunkban áll közösen, ha nem lehetséges egyénileg elmélkedjük végig Szent János evangéliumából a 14-től -17-ig terjedő fejezeteket, vagyis Jézus búcsúbeszédét. Így virrasszunk az Üdvözítővel.
