Mitől lesz egy katolikus hívő „jó katolikus”?
Vasárnap délelőttönként, mikor hazafelé autóztunk a miséről, a kocsiban ülve a szüleim beszélgetését szoktam hallgatni. Ha olyasmiről beszéltek, ami nemigen érdekelt, akkor inkább baseballkártyákon, képregényeken vagy más, egy 12 éves fiút érdeklő dolgokon töprengtem. De azért gyakran figyeltem a beszélgetésüket is. Általában a templomban történtekről folyt a szó, vagy valakiről, akit a templomban láttak. És amikor a templomban lévők valamelyikéről beszéltek, gyakran használták a „jó katolikus” kifejezést.
Ezt a kifejezést szüleim mindig olyan személlyel kapcsolatban használták, akit aznap délelőtt láttak, vagy akkor beszéltek vele. Apa azt mondta anyának: „Bill Smith igazán jó katolikus”, vagy anya az egyik barátom anyjáról beszélve azt mondta nekem: „Bobby anyja olyan jó katolikus.” A „jó katolikus” kifejezést mindig valaki kívülálló számára tartották fenn. Apám soha nem mondta anyának: „Drágám, te igazán jó katolikus vagy.” És egészen biztos vagyok benne, hogy senki, sem a szüleim, sem a tanáraim az iskolában vagy papjaink a plébánián nem mondták nekem soha: „John, te jó katolikus vagy.” Ezért néha elgondolkoztam azon, hogy Bobby anyja vagy Mr. Smith miért jó katolikusok, amikor anyám vagy apám láthatólag sosem ismerte fel egymásban – vagy bennem – ezt a tulajdonságot.
Nagyobb távlatok
Az elmúlt 50 évben időről időre hallottam a „jó katolikus” kifejezést, és mindig eltűnődöm, mit is jelent. Ha egyesek jó katolikusok, az azt jelenti, hogy mi többiek nem vagyunk jó katolikusok? Pontosan mire kell figyelnünk, amikor egy személyt jó katolikusnak minősítünk? Ha választ keresünk arra kérdésre, hogy mit jelent jó katolikusnak lenni, előbb azt az általánosabb kérdést kell megválaszolnunk, hogy mit jelent katolikusnak lenni.
Az interneten számos webhely található, amelyek különböző szinteken magyarázzák el, mit jelent katolikusnak lenni. A bostoni érsekség webhelyén például van is olyan link, amelyre kattintva a „Katolikusnak lenni” oldalra juthatunk. Hasonlóan, az Egyesült Államok Katolikus Püspökeinek Konferenciája (USCCB) weboldalán a „Kit tanítunk”, „Hogyan tanítunk” és „Miben hiszünk” címszavak alatt találunk információt a témáról. De ha egyszerűen csak felsoroljuk a dolgokat, amit a katolikusok tesznek, illetve hisznek, az elég száraznak és formálisnak tűnik. Úgy érezhetjük, hogy aki minden dolgot kipipált a listán, az már katolikussá is lett.
Nem tagadom, hogy katolikusnak lenni azt jelenti, hogy hiszünk és teszünk bizonyos dolgokat, szertartásokat és vallásos gyakorlatokat, de ezeket hinni, illetve megtenni csak egy része annak, amit katolikus létünk jelent. Mindenki, aki belép a katolikus egyházba – akár kereszteléssel, akár hitvallástétellel (más keresztény felekezetből átlépve) – elkötelezi magát, hogy ismeri, megérti és hiszi mindazt, amit a katolikus egyház vall és igaznak tart. A katolikus egyházban megkeresztelt csecsemő esetében ezt a kötelezettséget kezdetben a szülők és a keresztszülők vállalják. Azok a nagyobb gyermekek vagy felnőttek, akik hitvallásuk megtételével válnak katolikussá, személyesen vállalják, hogy ismerik és hiszik, amit az Egyház vall és igaznak tart.
Minimális feltételek
Tehát, ha valaki keresztség vagy hitvallás révén katolikusnak tekinti magát, részt vesz a vasárnapi misén, bekapcsolódik más katolikus vallási gyakorlatokba, mint a rózsafüzér imádság, nagyböjti időben keresztút, 40 órás szentségimádás stb., akkor ki lehet mondani, hogy az illető katolikus.
De mi van azzal, aki csak időnként megy el vasárnapi misére, és van ugyan rózsafüzére, de ritkán imádkozza? Még mindig azt mondanánk, hogy ez az ember katolikus? Technikai szempontból „igen” a válasz. Sokféle történetet tudnék mondani arról, hogy mi tesz valakit katolikussá, de szerintem egyértelmű, hogy minden olyan személy, aki megkeresztelkedett a katolikus egyházban, vagy hitvallást téve lépett be oda, soha nem utasította el formálisan a vallását (és ki sem közösítették), azt betű szerinti értelemben katolikusnak kell tekinteni. Szándékosan, nyomós ok nélkül elmulasztani a vasárnapi szentmisét mindig súlyos bűn, a súlyos bűn pedig mindig negatívan hat Istennel való kapcsolatunkra. A bűn azonban – bármilyen súlyos legyen is – önmagában nem taszít ki a katolikus egyházból.
Az egyes emberek vallásgyakorlata széles spektrumot mutat. A spektrum egyik szélén azok vannak, akik kívülről szemlélve épp csak megfelelnek a „katolikus” elvárások minimumának. A spektrum másik végén azok állnak, akik kívülről szemlélve bőven megfelelnek a katolikus elvárásoknak: rendszeresen járnak vasárnapi szentmisére, nagyböjtben keresztutat végeznek vagy 40 órás szentségimádásban vesznek részt, imaéletük rendszeres, lehet, hogy gyakran vagy akár naponta imádkozzák a rózsafüzért. Miután meghatároztuk az alapkoncepciót, hogy mi tesz egy személyt katolikussá – nevezetesen az érvényes keresztség, amit nem tagadtak meg eretnekséggel vagy nem szűnt meg kiközösítés által – akkor meglehetősen könnyű meghatározni, hogy ki a jó katolikus. A logika azt diktálja, hogy minél közelebb vagy a spektrum azon széléhez, amelyet az egyház életében való aktív részvétel jellemez, annál valószínűbb, hogy „jó katolikus” leszel.
A szív mélye
De ne siessük el a dolgot. Még ha lenne is valami bombabiztos módja annak, hogy az egyes emberre rátekintve megállapítsuk, hogy a spektrumnak a „minimális katolikus” vagy az „aktív katolikus” szélén, vagy valahol köztük helyezhető el, még akkor sem tudnánk eldönteni, hogy „jó katolikusnak” nevezhetjük-e az illetőt vagy sem. Ez azért van így, mert az, ami jó katolikussá tesz valakit, nemcsak a kívülről megfigyelhető tulajdonságoktól függ, hanem egy bizonyos belső értéktől is. Annak megítéléséhez, hogy valaki „jó katolikus-e” vagy sem, a kívülről látható tulajdonságokkal legalábbis egyenrangú fontosságú ez a belső érték, mivel ez elsősorban az ember és Isten közötti személyes kapcsolathoz kötődik.
Mindig emlékezetünkben kell tartanunk Jézus szavait: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7, 21) Az Atya akaratának teljesítéséhez imára és érzékeny figyelemre van szükség, és csak olyan ember áldoz időt az Atya akaratának megismerésére, aki aktív személyes kapcsolatban áll Istennel. Pusztán külső szavainak és cselekedeteinek megfigyelése alapján nem mondhatjuk rá valakire, hogy jó katolikus, vagy hogy akár jobb katolikus, mint más.
A farizeus és a vámos
Talán a farizeus és a vámszedő példázata mutatja meg a lényeget annak megítéléséhez, hogy valaki jó vagy nem olyan jó katolikus-e (Lk 18, 9-14). Ebben a példázatban Jézus két emberről beszél, akik elmennek a templomba imádkozni. A farizeus hálát ad Istennek, amiért ő maga igazából remek ember. Hálát ad, hogy ő lám „nem rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is”. Azután úgy folytatja, hogy emlékezteti Istent, hogyan böjtöl ő hetente kétszer, és hogyan ad tizedet a teljes bevétele alapján. És mindezt olyan helyen állva teszi a templomban, ahol mindenki láthatja őt.
A vámszedő viszont hátul áll meg a templomban, és még csak a szemét sem emeli az ég felé. Ilyen alázatos módon imádkozik, és kéri Istent, hogy irgalmazzon neki, bűnösnek. Jézus elmondja nekünk, hogy a vámszedő az, aki tetszésre talál Isten előtt, nem a farizeus. Pusztán viselkedésük alapján megítélve őket, a farizeus volt a „jó ember”, aki tizedet fizetett, böjtölt és imádkozott a templomban, hálát adva Istennek, amiért ő olyan igaz ember. De Istennel való belső kapcsolatának minőségéből ítélve úgy tűnik, hogy a farizeus inkább önmagával foglalkozik, és csak másodsorban szól Istenhez. A vámszedő azonban beismeri gyengeségeit és bűnösségét, és Isten irgalmára hagyatkozik. Istennel való kapcsolata külsőleg nem nyilvánvaló, de belülről világos, hogy Isten akaratát igyekszik teljesíteni, jobb, kevésbé bűnös emberré akar válni. Ezért mondja Jézus, hogy a vámszedő megigazult, de a farizeus nem. Vallásgyakorlatunkban Istennel való kapcsolatunk belső minősége számít leginkább.
Miért mondta Jézus: „Ne ítélkezzetek!”
Azt sem mondom, hogy a kívülről hívőnek látszó emberek nem jó katolikusok, a látszatra marginális katolikusok pedig valójában mind azok. Nem erre akarok kilyukadni. Magától értetődik, hogy a vasárnap misére járó, rendszeres imaéletet élő, az irgalmasság testi cselekedeteit gyakorló katolikusok zömének jó az Istenhez való személyes kapcsolata is. Igen valószínű, hogy jó katolikusok. Elég valószínű az is, hogy azok a katolikusok, akik ritkán járnak a vasárnapi misére, ritkán imádkoznak, más módon sem gyakorolják a vallásukat, és nem sokat törődnek az Istennel való személyes kapcsolatukkal, nem valami jó katolikusok. A lényeg egyszerűen a következő: mivel pusztán a külső viselkedés alapján nem tudjuk megmondani, hogy az egyén jó katolikus-e vagy sem, meg sem kell próbálnunk ítélkezni. Talán ezért figyelmezteti Jézus a követőit: „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” (Mt 7, 1).
Jó katolikusnak lenni mind az Istennel való személyes kapcsolaton, mind a pezsgő vallásos életen múlik. Vallásunk megélése viszont azt jelenti, hogy követjük Jézus Krisztus tanításait, és az általa alapított egyház erkölcsi törvényét és előírásait. Amikor Jézus azt mondta a követőinek, hogy ne ítéljenek, nem arra utalt, hogy nem vétkeznek az emberek. Csak azt hangsúlyozta, hogy ne ítélkezzünk, mert csak Isten ítélhet. A „jó katolikus” tehát nem az, aki mások szemében jó, hanem aki Isten szemében az.
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Catholic Stand
INRI,
az elsö katolikus=egyetemes=általános, krisztusi=felkentet a Jézus követö=keresztény a 12 analafabéta zsidó halász volt. Jézus barátai.
Lásd Má´te evangeliuma 12. fejezetet: A tizenkét apostol kiválasztása.
“1Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget. 2A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, aztán testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, 3Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Judás-Tádé, 4a kánai Simon és az Iskariótbol való Júdás, aki később árulója lett, s helyette Mátýast válaszották meg…”
Ök mind bizonyara jó katolikusok voltak. Azzal, ohgy pünkösd után megkeresztelkedtek a szentháromság nevére autómatikusan kizárták magukat a zsidó egyházból, aminek az utolsó vacsoaráig a tagjai voltak. Mert aki megkeresztelkedik az kizárja magát onnan a zsidó felfogás szerint, mert ott zsidó nem lehet keresztény. Az apostolok egy másik vallás papjai lettek, amelyet J´zus alapított, annak m inden ember a tagja lehet ha akar.
Zsidó vallásu csak az lehet akinekaz az anyja is az volt, vagy betér a zsidó vallásba amelyik egyáltalán nem missziós vallás, azért vannak ilyen kevesen. Beleszületni kell…És attól már kiválasztott lesz.
A 613 mozesi parancsaolat lesz rá érvényes, amiböl 10-et köbe véstek.
A katolikus vallásba mindenki beléphet, ez missziós va´llás, nem függ származás´tol sem. Mindegy mikor, mindegy milyen vallású szülök gyermeiként lép be a keresztelkedésés felvétele által. Bibliája 80%-ban betüszerint megegyezik a zsidókéval. Azonban a 613 parancsaolat nem vonatkozik rá, ahnem abból csak a 10 köbevésett parancsaolat. Egy teológiai papi-törvénykönyv elöírása dönti el, hogy ki milyen vallású lesz.
Namost a vallások ideiglenes dolgok. A mennyekben nem léteznek. Ott nincsenek papok sem templomok. Ott mindenki aki “ott van” Istenközeli létállapotban ismeri Öt meg és nem kell egy valaki (pap-egyház-teológia) aki majd elmeséli neki a saját folozófiája és törvénykönyvei vagy “hagyományban gazdag-bölcsessége”alapján…
Ezért a mindegy milyen vallású vagy vallástalan ember elsöször is ha a 10 parancsaolat szerint él üdvözülni fog, akkor ha önhibáján kívül nem tér be valamely vallásba….(tehát nem az igazat hallotta a vállás´rol és rosszakat hallott felöle- ezért nem tér meg és nem keresztelkedik meg…mert pl. anyukájától is mást tanult…)
Erdödi Imre atya a sajóvámosi plebános szerint a keresztény értékrend alapja az ember szabadsága.
De mi is az a Szabadság. A kereszténységnek az a meggyőződése, hogy Istennek az az akarata, hogy szabadok legyünk. Akkor vagyunk szabadok, ha szabadon elkötelezzük magunkat valamilyen örkérvényü, mindenkire kiterjedö normának, amitöl minden megfogant és megszületett ember, és nemcsak egyes kisebb nagyobb klikkek boldogsága függ. Ha azonban váltogatjuk ezeket a normákat divatok, vagy bármely csakis evilági érdekeink szerint, akkor annak szabadság helyett szabadosság=gyilkos-romlott-káosz a neve. (pl. a felettünk kizárólagosan elfogadott pénzuralom, az állati ösztöneink elsödleges uralma, az egyén korlátlan szabadsága amelyet nem korlátoz a másik ember szabadsága sem=az erösebbé az igazság elve stb.)
A judaizmus és a kereszténység is az Ószövetségen alapszik, az abban szereplő Isten tizparancsaolatát követi mindkét vallás, pl. szeresd felebarátodat, szeresd Istent és élj igaz életet, mind innen erednek.
A keresztények az Újszövetséget is követik, azonban csak a kereszténység ellensége vallaná azt, hogy az Újszövetség eltörli az Ószövetségból eredö erkölcsi értékeket.
A világban kétezer év óta háború zajlik azok között, akik eltörölnék, és azok között, akik megtartanák a zsidó-keresztény értékrendet.
Vannak olyan keresztények és zsidók is, akik zavart éreznek egymással kapcsolatban, hiszen a kereszténységnek és a judaizmusnak nem egyezik a teológiája, azonban az értékrendeje, a minden embert boldogító 10 parancsaolata pedig ugyanaz. Lássuk ezeket konkrétan:
1. Istentől származik az objektív moralitás. Ha nincs Isten, aki kijelentette, hogy a gyilkosság rossz, akkor a gyilkosság csak szubjektív módon lehet rossz. Természetesen a nem hivő embereknek lehet az a meggyőződése, hogy a gyilkosság, a lopás, és más cselekedetek rosszak, de Isten nélkül ezek csak vélemények és nem morális tények. A Biblia Istene nélkül nincsenek morális tények.
2. Isten ítéli meg a cselekedeteinket, ezért Istennek kell felelnünk a cselekedeteinkért. A vallásos világnézeten kívül más világnézetben nincs olyan magasabb rendű személy, akinek joga van erkölcsileg felelősségre vonni minket. Ahogy az erkölcs, úgy a jogok is Istentől erednek. Minden embert a „teremtője elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel”, olvasható pl. az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatában.
3. Az emberi lények egyediek és értékesek. Bár a Biblia többször tiltja az állatokkal szembeni kegyetlenkedést (tilos egy élő állat részét étel gyanánt levágni, nem szabad túldolgoztatni a háziállatokat, etetni kell a földeken dolgozó állatokat) stb, de egyedül az ember teremtetett Isten képmására.
4. A világ isteni renden alapszik, és ennek megvannak az éles választóvonalai. Ilyen válaszvonal van: ember és Isten között, férfi és nő között, ember és állat között, jó és rossz között, természet és Isten között.
5. Az ember nem születik jónak. Tehát a legfontosabb morális kihívás, hogy jó emberré kell válni. A vallásos zsidók és keresztények tisztában vannak azzal, hogy az ember élete legnagyobb harcát a saját természetével vívja. Akik nem fogadják el a zsidó-keresztény értékrendet, azok úgy gondolják, hogy a legnagyobb harcot a társadalommal kell megvívni. Mivel nem vagyunk jók autómatikusan, ezért azzá kell válnunk és nem hallgathatunk csak saját magunkra azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes viselkedés. A pokolba vivő út jószándékkal van kikövetve. Az érzelmek az emberi természet részei, de nem vezethetik az életünket. Ez már önmagában elválasztja a Biblia világnézetét elfogadó embereket a baloldaliaktól.
6. Minden ember Isten képmására van teremtve, tehát a bőrszín nem számít. Mindannyian Ádámtól és Évától származunk, akiknek a bőrszíne nincs megemlítve a Bibliában. Az, hogy a történelem során sok vallásos ember rasszista volt, az csak azt bizonyítja, hogy az ember képes újra és újra eltorzítani az igazságot.
7. Istent imádd és szolgáld, ne az embert! Az istenfélelem=istenszolgálat, az Ö törvényei szerinti erkölcs alapja. A Kivonulás Könyvében (II. Mózes) az egyiptomi bábáknak megparancsolta a fáraó, hogy öljék meg a héber újszülötteket. De ők nem engedelmeskedtek Egyiptom királyának. Miért? A Biblia azt írja azért, mert „Istent félték”.
8. A mai világban az emberek inkább félnek a sajtótól, a divatos értékrendeknek való megfelelési kényszer miatt a médiától, mint Istentől. Az emberek szabad akarattal rendelkeznek. A szekuláris=Istennélküli világban nincs szabad akarat, mivel minden emberi viselkedést a géneknek, és a környezetnek tulajdonítanak és állandóan valamilyen kultúrális hóbortnak való megfelelési kényszer lesz a mércéjük…amely hóbórtok az állandó változásban levö értékrendeket vallják. Ha a munkahelyi fönök valamaely ilyetén hóbort követöje, akkor az alklamazott is igyekszik ahoz alakalmazkodni. Ezzel szemben az Egyedül a vallásos világnézet tartalmazza az isteni lélek létezését, ami független a génektől és a környezettől, és ami lehetővé teszi a szabad akaratot. De mi is az a Szabadság. A kereszténységnek az a meggyőződése, hogy Istennek az az akarata, hogy szabadok legyünk. Akkor vagyunk szabadok, ha szabadon elkötelezzük magunkat valamilyen örkérvényü, mindenkire kiterjedö normának, amitöl minden megfogant és megszületett ember, és nemcsak egyes kisebb nagyobb klikkek boldogsága függ.
9. A mostani Istenellenes támadások az egyéni szabadsággal szemben azoktól származnak, akik elutasítják a Bibliát, mint erkölcsi iránytűt. Sajnos a támadók között vannak zsidók és keresztények is, akik vallásellenes nevelést kaptak az iskolában. „Ha azonban a zsidó-keresztény értékrend elveszik, a helyét a gonosz veszi át. Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy ezt valaki elfogadja. Sok vallástalan is felismeri, hogy a vallás elvetése morális káoszhoz vezet a világban. Pontosan ennek vagyunk ma tanúi Amerikában, és ennek voltunk tanúi Európában a múlt században a gyilkos Marxista- ateista diktatúrákban. Vajon milyen gyilkos diktatúra vár Amerikára a 2000 utáni években, ha a kereszténység és a zsidó-keresztény értékrend helyett valamilyen ùjmarxista ideológia kerül hatalomra? Az pedig milyen hatással lesz ránk Európiaakra?”
10. A bibliai teremtéstörténetben tízszer szerepel ez a mondat: „és Isten szólt”. Ebből kiindulva egy ősi rabbinikus magyarázat azt tanítja, hogy Isten a világot tíz igével teremtette (vö. Pirqe avot 5,1). A zsidóság a tízparancsot is így nevezi: „Tíz ige”, „Tíz kijelentés” (Aszeret haddivrot). A rabbik ezáltal összekapcsolják a tízparancsot a világ teremtésével. Azt akarják kifejezni, hogy a teremtés igéje (logosza, logikája) és a tízparancs, az erkölcs igéje ugyanaz. Vagyis azt akarják elmondani, hogy az erkölcs nem valami szubjektív dolog, nem egy esetleges történelmi képződmény, hanem objektív. Egy gyönyörű isteni rend, harmónia, amely bele van teremtve a világba. Benne van az atomokban, a galaxisokban, a sejtjeinkben, az emberi szellemben. Az ember vagy e szerint az objektív isteni rend szerint él, vagy tönkreteszi önmagát és világát. Ez az objektív isteni rend tárult fel a tízparancsban, és tárult fel Krisztusban (akit az Újszövetség örök isteni igének mond, aki által minden teremtetett; Jn 1,1-3). A zsidókeresztény értékrend ezt a kincset hordozza a világ számára.
Isten tízparancsolata
A Sínai-hegyen Istentől adott parancsok a valláserkölcsi élet örök érvényű alaptörvényei (Kiv 20). Az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit összegzi. érvényessége minden időben megmarad, mivel Jézus azt mondta: “Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni” (Mt 5,17).
I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Istent felismerve első kötelességünk a benne való hit, a neki kijáró imádás; hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése.
II. Isten nevét hiába ne vedd!
Minthogy az ember gondolkodása és kimondott szava között szoros kapcsolat van, e hódolathoz hozzá tartozik Isten nevének (és általában az isteni dolgoknak) tisztelete.
III. Az Úr napját szenteld meg!
Istentől való függőségünket fejezzük ki azzal, hogy megtartjuk az Úr napját, ezt az időt (egész életünkkel együtt) Neki szenteljük, ugyanakkor a földi munkálkodás múlandóságát jelezve és a végső nyugalmat előlegezve munkaszünetet tartunk!
Az első három parancs Isten uralmának elismeréséhez vezetett minket. Csak ez biztosítja az ember tökéletes szabadságát. A Tízparancsolat második része (táblája) az embertársak iránti kötelességeket tartalmazza, összhangban a természeti törvényekkel:
IV. Atyádat és anyádat tiszteld!
Kapcsolataink közül első az, mely szüleinkhez fűz, hiszen életünket és felnövekedésünket nekik köszönhetjük. A szülői felelősség és a gyermeki tisztelet egymástól elválaszthatatlan.
V. Ne ölj!
Minden ember élete szent. Az egészség is Isten ajándéka. így kell őriznünk magunk és mások életét.
VI. Ne paráználkodj!
Az új élet nemzése éppúgy tiszteletet és védelmet kíván, mint az ember teste, s a szerelemben a másik felé megnyíló legbensőbb rejtett valósága.
VII. Ne lopj!
Az embernek a munkával szerzett tulajdonhoz, az életét biztosító anyagi javakhoz való jogát szavatolja ez a parancs.
VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet.
IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!
X. Mások tulajdonát ne kívánd!
Az igaz cselekedetek mellett az igaz érzések, gondolatok, vágyak is az isteni akarat teljesítéséhez tartoznak.
A “jókatolikus” mind megtartja a 10 parancsaolatot ez neki elég. A “jó zsidó” is de hozzá még 603 paracsaolatot is.
A mennyekben azonban nincsenek papok teológiák templomok. Azok itt kellenek nekünk, hogy általuk boldogok legyünk…”A mennyei város utcái tükörfényes színaranyból voltak. 22De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma.”
Az igaz szent Isteni cselekedetek mellett az igaz érzések, gondolatok, vágyak is az isteni akarat teljesítéséhez tartoznak.
Lásd jelenések könyve 21. Fejezetet: Az új Jeruzsálem.
… „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!” 10És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. 11Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. 12Széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. Nevek voltak rájuk írva, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a nevei. 13Keleten három kapu, északon három kapu, délen három kapu és nyugaton három kapu. 14A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve…. 18Falai jáspiskőből épültek, a város pedig kristályhoz hasonló színaranyból. 19A város falainak alapjait mindenféle drágakő díszítette… 21A tizenkét kapu tizenkét gyöngy: mindegyik kapu egy-egy gyöngy. A város utcái tükörfényes színaranyból voltak. 22De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma. 23A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány. 24Fényében járnak a nemzetek, és a föld királyai elhozzák bele dicsőségüket. 25Kapuit nem zárják be soha, hisz ott nincs éjszaka. 26A népek odahordják kincseiket és értékeiket. 27Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug…
Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk…
Szerintem 3 szó ami lényeges. Valahol innen kellene elibdulni. Bűnbánat alázat engedelmesség…
INRI,
igen.