Miért van néhány középkori templom mennyezetén nyílás?
A templomi építészet egy érdekes kérdése a Szentlélek számára készített nyílás. A templomok mennyezetén szándékosan hagynak egy nagy lyukat.
Ez leggyakrabban Európa középkori templomaiban fedezhető fel, de a világ más részein is előfordul.
A hagyomány célja az volt, hogy emlékeztesse a híveket a Szentlélek pünkösdi eljövetelére, és látható emlékeztetőként szolgáljon arra, hogy a Szentlélek továbbra is folyamatosan leszáll a keresztény gyülekezetre.
Ennek a spirituális szimbólumnak különösen pünkösd napján volt nagy jelentősége. Ekkor egy ember felmászott a tetőre és kívülről a Szentlélek különféle szimbólumait bocsátotta le a templomba.
Francis Weiser atya a Holyday Book című könyvében elmeséli, hogy néha élő galambokat vagy gerléket, máskor égő szalmaszálakat használtak erre a célra.
Közép-Európa néhány városában az emberek odáig is elmentek, hogy égő kanócot vagy szalmakötegeket dobtak le a Szentléleknek szánt nyílásból, hogy ezekkel a pünkösdi lángnyelveket szemléltessék. Ezt a gyakorlatot azonban végül abbahagyták, mert általában az lett a vége, hogy az embereket külsőleg égtek meg, ahelyett, hogy lelkük mélyén érezték volna a Szentlélek eljövetelét, ahogyan az Jeruzsálemben történt. A tizenharmadik században Franciaország számos székesegyházában élő fehér galambokat engedtek szabadon a szentlelket éltető éneklések alatt, miközben rózsaszirmokat dobtak le a Szentlélek számára kialakított mennyezeti nyílásból.
A „Szentléleknyílás” lenyűgöző középkori hagyomány, és az ezen keresztül leejtett, lebocsátott szimbólumok segítettek tudatosítani az emberekben azt, hogy hitünk valójában nem más, mint a fizikai és a spirituális világ egyesülése.
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia
