Jogos-e, ha a katolikusok nem kedvelik a kutyákat? – Igazán nem kellene idegenkednünk tőlük

Próbáljuk elképzelni a következő helyzetet: a teremtéskor Isten felvonultatja Ádám előtt a különböző kutyafajtákat, ő meg így reagál: „Sajnálom, Istenem, de én nem vagyok egy nagy kutyabolond”.

Ez nyilvánvalóan viccesen hangzik, de állítom, hogy ugyanígy fura, ha ma bármelyik keresztény állítja ugyanezt.

Szent Rókus a kutyák védőszentje. Egy nemesember volt, aki húszévesen árvaságra jutott, és Assisi Ferenc példáját követve minden vagyonát a szegényeknek adta. Ismert volt a pestis áldozatainak szolgálatáról is. Amikor ő maga is megbetegedett, egy kutya volt az, aki minden nap kenyeret hozott neki, és nyalogatta sebeit. Amikor Bosco Szent János szenvedett szükséget, egy nagy szürke farkaskutya védte őt és vigyázott rá.

A kedvelt bernáthegyi kutyák a nevüket menthoni Szent Bernátról (1008) kapták, aki az Alpokban élőket kutyabarátaival együtt szolgálta, és végül kolostort alapított a Szent Bernát-hágó legmagasabb pontján. A kolostor szerzetesei és kutyái hősies múltra tekintenek vissza: a viharokban eltévedt utazókat mentették meg. Munkájuk annyira lenyűgöző, hogy felkeltette Szent Louis Martin, Lisieux-i Szent Teréz édesapjának figyelmét, aki, bár végül nem tudott csatlakozni a rendhez, de a kutyák iránti rajongását továbbadta szeretett lányának, Teréznek, aki nagyon kötődött Tom nevű kutyájához.

Ezek után esetleg néhányan kutyapártinak tarthatnak, olyannak, aki értelemszerűen szemben áll a macskákkal. Több macska tulajdonosaként azonban elmondhatom: egyszerűen bízom abban, hogy hetyke és büszke hozzáállásukkal a macskafélék bizonyára képesek magukat megvédeni ebben a kérdésben. Ezt előrebocsátva érdemes leszögezni, hogy minden állat Isten csodálatos teremtménye. A Katolikus Egyház Katekizmusa kimondja:

„Az állatok Isten teremtményei, gondviselő gondoskodásával veszi körül őket. Már puszta létükkel is áldják és dicsőítik Őt. Az embereknek is jóakarattal kell közeledniük hozzájuk.” (2416).

Azonban elég csak egy pillantást vetnünk mindarra, ahogyan a kutyák az emberiséget szolgálják, s máris lenyűgöz minket ez a faj. Régészeti leletek bizonyítják, hogy a kutyák voltak az első állatok, amelyeket az ember háziasított, és azóta számtalan területen szolgálnak minket. A kutyák éles szaglása hihetetlenül sok mindent felismer, többek között a rákbetegséget, penészt, robbanóanyagokat, cukorbetegséget, narkolepsziát, és elvezet eltűnt személyekhez. Érzelmi kötődésük olyan erős, hogy készségesen szeretnek és őriznek más állatokat, ami felbecsülhetetlen értékűvé teszi őket a földművelő gazdák és az állattartók számára egyaránt.

A kutyák készséges szolgái az emberiségnek, és ami talán még fontosabb, odaadó hűséggel ragaszkodnak az emberhez. Senki sem méltatta ezt ékesszólóbban, mint George Graham Vest ügyvéd a „Tisztelgés a kutya előtt” című híres beszédében, amelyet érdemes teljes egészében elolvasni. Vest így zárja gondolatait:

„Ha a szerencse kereke fordul, s magányosak és otthontalanok leszünk, ő akkor sem kér mást, csak hogy mellettünk lehessen, és óvhasson minket minden veszélytől és ellenségtől. Hűséges marad akkor is, ha gazdáját elragadja a halál és a sír mellett fejét mancsai közé téve, szomorú, de éber szemekkel őrzi társa álmát.”

Amikor Isten megajándékozta Ádámot a kutyával, csodálatos ajándékot adott nekünk. Lehetsz allergiás a kutyákra, bosszankodhatsz a barátod neveletlen kutyája miatt, lehet, hogy nincs időd vagy helyed az életedben arra, hogy kutyát tarts. Azonban tiszteletre méltó, ahogyan a kutya betölti Isten adta hivatását. Igazán nem kellene idegenkednünk tőlük.

Fordította: Marek Éva
Forrás: Catholic Answers