Hogyan maradjunk talpon, amikor kiábrándulunk az Egyházból? – Szent Domonkos 3 tanácsa

Azoknak a keresztényeknek, akiket elbizonytalanít az Egyházban egymást követő botrányok sora, Jacques-Benoît Rauscher testvér, a lyoni kolostor domonkosrendi szerzetese egy olyan utat ajánl a könyvében /”Quand l’Église s’effondre” /Amikor az Egyház összeomlik/ (Cerf Kiadó), amelyet Szent Domonkos élete inspirál, hogy el ne veszítsük a reményt.

Nagyon sok emberrel találkozom az utóbbi időben, akiket lesújt az Egyházban egymást követő botrányok sora. Ezek a személyek nem a papok és szerzetesek által elkövetett gonosztettek közvetlen áldozatai; sőt, nem is vétkesek abban, ami történt. De ezek miatt az események miatt megrendült a hitük. És okkal! Bevallom, nem találom mindig a megfelelő szavakat, hogy segítsek rajtuk. És azt is elismerem, hogy rám is károsan hatnak a baljós hírek, amelyek lerántják a leplet azoknak az embereknek a perverzitásáról, akik az Egyháznak szentelték az életüket.

Elbizonytalanított keresztények

Ezekben az időkben, amikor kicsúszik a talaj a lábunk alól, meg kell nevezni a bűnöket, törődni az áldozatokkal, megoldást találni, mit lehet tenni, hogy ne történhessenek meg többé ilyen szörnyűségek. De arra is vigyázni kell, hogy ne sodródjunk bele az elkeseredésbe. Nem azért, hogy azt mondjuk: ezek a felfedezések csak rossz álmok, melyek elmúlnak végül; hanem hogy legyen erőnk előre nézni és újra rátalálni az Evangélium ízére, mert csak ez teszi lehetővé számunkra, hogy leküzdjük ezeket a borzalmas nehézségeket.

Ezen az úton engem a nagy szentek példája segített előbbre jutni. Még ha nincs is két egyforma korszak, a múltban a keresztények éltek már át olyan időszakokat, amikor úgy tűnt, minden összedől az Egyház életében. Egyikük Szent Domonkos. A 13. században szembesült az akkori Egyházban zajló súlyos válsággal. Azt gondolom, hogy az ő hozzáállása nekünk is kijelölhet háromféle nyomvonalat, hogy mi is talpon tudjunk maradni azokban az időkben, amikor az Egyházban sok minden kifordulni látszik önmagából.

Az első útirány: merjünk sírni

Az első domonkosrendi szerzetesek beszámolnak róla, hogy hallották sírni Szent Domonkost éjszaka a kápolnában. Könnyek kísérték az imádságát. Siratta a világ bűneit, siratta a mindenféle megosztottságok miatt szétszabdalt Egyház szenvedéseit, és siratta az Úr hívására adott saját középszerű válaszát.

Íme hát az első példa, amin lehet meditálni. Amikor minden összeomlani látszik az Egyházban, Domonkos arra hív minket, hogy szánjuk időt a bánatunk átgondolására. Talán még sírásba is meneküljünk. Hiszen ez a szomorúság azt jelenti, hogy nem vagyunk közömbösek, hogy az Egyházat szétszabdaló drámák hatnak ránk, mert a szívünk mélyén szeretjük az Egyházunkat. Már ez a felismerés is fontos.

A második útirány: megismerni a gyökereinket

Szent Domonkos életének tanúi emlékeztetnek arra, hogy ő egy szilárd hitű ember volt. Spanyolhonban, ahol meglátta a napvilágot, alapos képzést kapott. Ez az intellektus formálására irányult, de nem csak arra terjedt ki. Egyben találkozásokat is jelentett hívőkkel, akik mély benyomást tettek rá, olyan személyekkel, akik Isten szavát akarták hallani.

Amikor minden szertefoszlani látszik az Egyházban, nem árt visszatérni a gyökereinkhez, ahogy Szent Domonkos tette: valamely számunkra fontos bibliai szakaszhoz, valamilyen, a hitünk megalapozáshoz nagyban hozzájáruló eseményhez, valamelyik személyhez, akinek a hite hatással volt ránk. Ez a második tanács, amelyet Domonkos életéből leszűrhetünk: emlékezzünk a gyökereinkre, hogy megértsük, mennyire pallérozta a kiforrni készülő személyiségünket a hitünk. Ha gyökereinkre tekintünk, azzal tudatosíthatjuk, hogy mennyire óhajtjuk, hogy az Evangélium üzenete továbbra is visszhangozzon a világban, mert ez páratlan gazdagság.

A harmadik útirány: győzzük le a rosszat a jóval

Szent Domonkos konfrontálódott papokkal és püspökökkel, akik nem voltak hivatásuk magaslatán, nevezetesen mert túlságosan dúskáltak az anyagi javakban. Sokkoltak az életmódjukkal számos keresztényt, akik végül elmaradtak az Egyházból. Domonkos ekkor a vallásos élet egy új, az Evangéliumra jobban támaszkodó formáját javasolta–a szegénységre és az alamizsnára fókuszálva.

Mikor ez Egyházban minden összeomlani látszik, Szent Domonkos eszünkbe juttatja, hogy határozottan ki kell mondani, mi nem működik. De ne hagyjuk soha, hogy a rossz összetörjön minket. Igyekezzünk új utakat keresni az Evangélium és az Egyház Hagyománya nyomán, melyek segítenek kilábalni a krízisből. Mindannyian megtehetünk ennyit a saját szintünkön, hogy ne hinthessen port a szemünkbe a gonosz, hanem azzal a kreativitással kötelezzük el magunkat a legyőzésére, amit a Szentlélek sugall nekünk.

Van tehát miért megrendülni a látványtól, amit az egymást követő botrányok napvilágra kerülésével nyújt az Egyház. De Szent Domonkos nyomában újra rá kell találnunk a hit és az Evangélium hirdetésének örömére. Innen kiindulva tudjuk újraépíteni az Egyházat olyannak, amilyennek lennie kell, és odaadóan törődni azzal, hogy a küldetése ne fajuljon el többé.

Fordította: Sáriné Horváth Mónika
Forrás: Aleteia