Csáky Pál néppárti európai képviselő meghívására és szervezésében népes felvidéki utazócsoport és egyházi küldöttség látogatott Brüsszelbe 2017. november 29-én. Ugyanazon a napon belkörű eszmecserére került sor az Európai Parlament székhelyén A kisebbségi nyelvek szerepe az egyházak pasztorációs tevékenységében címmel -tájékoztatott a hirek.sk.
Ez alkalomból Csáky Pál EP képviselő interjút készített a felvidéki Puss Sándor SJ atyával, aki nemrégiben csatlakozott a Katolikus.ma szerkesztőségéhez. Az interjút eddig online sehol nem publikálták, mi most közzétesszük, a terjedelmére való tekintettel több részre bontva.
Fotó: tokeslaszlo.eu
Csáky Pál: Nyugat Európában mintha a kelleténél erősebb lenne a szekularizáció, sokak szerint viszont a kelet-európai egyházak nagyon konzervatívak, és nem képesek új fejlődési energiákat produkálni. Hogyan látja Ön ezt a problémát, a különbségeket Kelet és Nyugat között?
Puss Sándor SJ: Tapasztalataim alapján elsősorban apró részleteiben látom a különbségeket. Itt és most nevezzük, és nem a rítus alapján Európa Nyugati és Keleti egyházainak. A nyugati egyház képviselői, ami a fejlődést, az iránymutatást illeti sosem végezték teológiai tanulmányaikat a Keleti blokkban. Fordítva viszont egészen más a helyzet. A Kelet-európai egyház papjainak egy része a Keleti (lengyel, horvát, magyarországi) blokkban formálódott tovább „szakmailag”, másik részük viszont a nyugati egyház berkeiben. Így keletkezett egy hasadás az itt és most Keletinek (volt szocialista) nevezett egyházon belül. Gyakorlatilag azok a konzervatívak, akik az egyszerűbb (olcsóbb) Keleti blokkban szerezték teológiai műveltségüket, akadémiai rangjaikat. Akinek sikerült kijutnia nyugatra, legyen az Róma, netalántán a Pápai Gergely Egyetem, vagy Párizsi Sorbon, vagy Németország valamelyik teológiai főiskolája, ill. Innsbruck – azok friss diplomával hazatérve szembesülnek igazán azzal a valósággal, hogy őket ott az egyetemen még konzervatívoknak nézték, egy hét múlva idehaza pedig liberális nézetűeknek, akinek jobb nem is adni akadémiai teret. Értelemszerűleg a továbbképzés, önképzés terén is más és más szakirodalmat, szerzőket olvasnak a nyugati ill. keleti diplomával rendelkezők (már csak a nyelvismeretből is kifolyólag). Ez viszont azzal a veszéllyel jár, hogy minél nyíltabb akar lenni egy tudós elme, annál kisebb a valószínűsége, hogy fogja is tudni publikálni újabb és újabb ismereteit a keleti blok filozófiai – teológiai szaklapjaiban.
– Cs.P.: Ön szerint eléggé aktívak az egyházak korunkban, véleménye szerint milyen szerepet vállalhatnának fel, mennyire erőteljesen legyenek jelen a közéletben? Milyen új tevékenységi és kommunikációs formákra lenne szükség?
– P.S.:– Most tényleg nem azért, mert én is jezsuita vagyok, mint a Pápa, de jezsuták akkor is a Pápa oldalán álltak, amikor enyhébb szelek fújtak – ha mondhatom így. Lehetőségem volt alaposabban tanulmányozni az elmúlt 30 év pápáinak tanításait, gyakran vettem részt pápai kihallgatásokon – elmondhatom, az egyház igyekszik tanítani, csak mi papok nem mindig végezzük el a házi feladatainkat. Én nem az egyház aktivitását vonom kérdőre, hanem annak egyes képviselőit. Nincs szükség újabb és újabb formákra, nagyobb szorgalomra lenne szükség a házi feladatok terén. Mert a leckéket Vatikánból rendszerese kapjuk: szóban, írásban, interneten, nem utolsó sorban példaadással…
– Cs.P.: Új módszereket kér a megváltozott mediális környezet is. Ön szerint jól kihasználjuk a mostani lehetőségeket, illetve milyen újabb módszerek kellenének?
– P.S.: Módszertani megjegyzésként számomra elgondolkodtató, ahogy egyes területeken módszeresen szeretnék (valakik) kimosni az agyunkat. Régi jól bevált módszer, hogy fogalomtisztázással kezdünk egy vitakérdést megoldani. Sajnálattal látjuk viszont, hogy a középfokú oktatásból kiveszett a logika, mint tantárgy, ami viszont az alapja minden módszertannak. Így azután, észre sem vettük és a mód, a módszer alatt kommunikációs technikai eszközöket, módszereket keztünk érteni. Észak-európai gyerekpszichológusok például már kezted publikálni szakirodalmat, melyben belátják, talán még sem volt nagyon éssszerű a kisiskolásokat tabletekkel ellátni. De sorolhatnánk itt a legújabb okostelefon-adta előnyöket…, virtuális tereket, web felületeket stb. Maga az a szó, hogy okostelefon – nagyon megtévesztő tud lenni. Egy eszköz sosem lehet okos, csupán az ember, a felhasználó – ha okosan használja. S mivel az okostelefon eleve „okosnak“ hangzik, bizonyára nem kell hozzá sok okoskodás (okosság?). Az okosság azonban valami egészen más, mint, amit egy telefon tudhat – s ki tudja, még mit fog tudni. Egy okos döntéshez nem elég a minél nagyobb és minél gyorsabban elérhető információhalmaz – sőt ez akadály is lehet, gátolhat a helyes döntésben. Az okosság mint intellektuális erény az erkölcsi ítélőképességet is jelöli, mely adott pillanatban ki tudja választani a helyeset, a lehetségeset. Az okos ember körültekintően, megfontoltan cselekszik, és bölcs előrelátással fölméri tettének következményeit. Az okosság nem áll szemben az osztatlan odaadással, nagylelkűséget kíván. Nem szégyenkezik, ha üdvös megütközést kelt abban a világban, amelyben a jó védtelen és erőszakot szenved.
– Cs.P.: Gyakran az lehet az érzésünk, hogy az emberek belefáradtak a szabadságba Európa keleti felén. A társadalmak mintha egyre inkább kiüresednének, az elektronikus média is teret enged a szennynek és a felelőtlen okoskodásoknak. És egyre nehezebb az iránytűt megtalálni. Mit gondol Ön erről?
– P.S.: Én inkább azt mondanám a szabadságkeresésbe fáradtak bele, mert érzik, hogy egyre inkább rabszolgájává válnak a felkínált lehetőségek kiaknázhatatlanságának útvesztőiben. Európa keleti felénél maradva vegyünk egy atraktív példát: 89 előtt a poronográfia szinte hozzáférhetetlen szennynek számított. Utána meg egyszeriben napirendi pontá vált a szabadossá vált média-világában. Szándékosan nem a szabad szót használom, mert ma sem szabad az egész média, ma is bizonyos érdekeket szolgál. Legyünk még konkrétabbak: itt van az a jelenség, melyet szexepilnek mondnak (ang. sexappeal), szexuális vonzóerő, ami voltaképpen nem más, mint az érosz hétköznapi megelevenedése – a gyakran szürkének látszó élet varázsa, egy szenvedélyesebb élet lehetőségének felvillanása. Ma már a Pápa is arra buzdít bennünket szerzeteseket is, hogy éljünk szenvedélyesebben. Az istenadta érosz nem rossz dolog, vonzóbbá tudja tenni az emberi kapcsolatokat. Viszont a szex az ösztön, azt ismeri az állatvilág is – ezzel szemben az érosz csak az embernek megadatott luxuscikk. Az állatvilág udvarlásai is csak ösztönösek, az embernél az egyszerű flört is válhat végzetessé. Jó lenne a helytelenül szexepilnek nevezett különös (bájos) vonzalmat nem annyira a szex fogalomhoz társítani, mint inkább az éroszhoz. Igen is, szembe kell/kellene a kettőt állítani – de még az erotika és erotizmus sem ugyanaz. Kapcsolatainkat szenvedélyesebben kellene megélnünk, de ezzel nem okozni senkinek szenvedést. Belefáradtunk abba, hogy gyakran a testiségre leszűkített erotikától hajszolva kimarad az életünkből egy általánosabb szenvedély, egy bizonyos elevenség, az életkedv érosza, mint olyan. Egyszóval, a médiában használt gyakori fogalmi visszaélléseket módszeresen kellene tisztáznunk, s minden területen, s mielőbb.
– Cs.P.: A modern társadalmakban nagyon fontos a közösségépítés és a jó példák. Ön mit tett-tesz ilyen vonatkozásban és mit tervez?
– P.S.: Volt szerencsém megtapasztalni a 80-as években az egyházunk virágkorát. Gyakorlatilag 1950 óta rohamos fejlődésnek indult az egyház Közép-, Kelet-Európában – és most itt nem a hagyományos templombajáró egyházra gondolok. Az illegalitásba kényszerült szerzetesrendek valami olyasmit fedeztek fel, ami 1989 óta szisztematikusan épül le – ezt jezsuitaként is ki merem jelenteni. Amit lehetett, megpróbáltam az illegalitásból felszínre hozni. Sajnos Felvidéken kihalóban vannak a magyar szerzetesek (nőkről még itt-ott hallani, de férfiként majdhogynem magamra maradtam. Sokakat ugyanis átcsalogattak Magyarországra). Ezt a helyzetet nagyban nehezítik az ún. internetes közösségi hálok, amik önmagukban jó célt is szolgálhatnak, csakhogy a neveletlen felhasználó épp ellenkezőleg, közösségrombol vele. Mit teszek? Erről, és más aktuális égető kérdésekről folytatok tanulmányokat, igyekszem publikálni – amíg van kinek.
– Cs.P.: Naponta találkozunk egy jelenséggel, ez pedig a fogyasztás mindenekfellettisége. Mi erről a véleménye?
– P.S.: Berkeimben maradva, bizony be kell, hogy valljam –a szerzetesi életet is megfertőzi ez a kérdéses fogyasztói nyavaja. A fogyasztói társadalom kínálta újabb és újabb „eszközök“ leggyakrabban csupán kísértések, melyek szegénységi fogadalmunkat bolygatják. Az engedelmesség terén is egyre jobban ki vagyunk szolgáltatva kísértéseknek. Vegyük csak egy példát: az elöljárónak tudnai kellene mit csinálunk, merre járunk. Manapság a virtuális világban szabadon kalandozhatunk, élvezhejük a profán életet – otthon a kolostorban „engedelmesen a cellánkban üldögélve“. A tisztasági fogadalom terén kicsit más a helyzet. A tisztaság egyrészt parancs, másrészt tanács. A latin határozott különbséget tud tenni (castitas ill. puritas). Van egy általános, minden emberre vonatkozó tisztasági parancs – éljük meg tisztán saját nemiségünket. Ehhez még nem is kell kereszténynek lenni, hiszen ez a legjobb módja a testiség helyes élvezetének. Mindig az a jobb, ami tiszta – legyen az bor, víz, levegő stb. Így kellene lennie ennek a testiség terén is. S mivel egyesek elmennek a kicsapongás végleteibe, mi szerzetesek a másik végletek felé kacsingatunk. Tanácsként arról is lemondunk, amiről nem lenne muszáj – ha lehet így fogalmazni. Ennek legszebb példái az Istennek szentelt szüzek. Felvidéken szinte ismeretlen jelenség, Magyarországon már itt-ott beszélnek róla, hogy talán jó lenne bevezetni… A Szlovák egyház ezen a téren előbbre van, az elmúlt 10 évben sikeresen felcsatlakozott az európai átlaghoz. Ma már nem minden lány vonul kolostorba, aki magát teljesen Istennek és az egyház szolgálatának akarja szentelni. Ebben látom én ellenszerét a kérdésben felvetett fogyasztói társadalom elleni harcban. Hiszem, hogy ha ezek a lányok újra divatba hozzák a szüzességet, sokkal szebbek lesznek bárátnőjeik házasságai is. Régen jól bevált, most mégis valami egészen új… épp most, amikor a a női test már fogyasztói cikké vált.
– 1996-ban jelent meg egy fontos egyházi dokumentum, a Vita consecrata címmel. II. János Pál Pápa levelet írt a szerzeteseknek, benne az Istennek szentelt szüzeknek is (március 25.). A 7. pontban örömét fejezi ki a Pápa: Örömöt és reményt fakaszt látnunk, hogy ma újjáéled a szüzek ősi rendje, melyről a keresztény közösségek az apostoli időktől kezdve tanúskodnak. A szentelés által, melyet a megyéspüspök végez, különleges kapcsolatba lépnek az Egyházzal, melynek szolgálatára odaadják magukat akkor is, ha továbbra is a világban maradnak. Akár egyedül, akár közösségben élnek.
A 88. pontjában ezt olvashatjuk: Az első kihívás a hedonista kultúráé, mely a szexualitást eloldja minden objektív erkölcsi normától, amikor gyakran játék és fogyasztás szintjére süllyeszti, és – bűnös szövetségben a tömegtájékoztató eszközökkel – az ösztönöket bálványozza. Az újrafelfedezett Szüzek Rendje meggyőződésem szerint egy olyan újraéledő egyházi intézmény, mely a múltban is akkor élte virágkorát, amikor minden más látszólag hanyatlásra volt ítélve.
(Folytatása következik.)
A továbbiakban Puss Sándor SJ atya a következő kérdésekre válaszol:
– Ön szerint mire van a legnagyobb szüksége Európának?
– Nem a külsőségekkel vagyunk mi is túlzottan elfoglalva és így gyakran megfeledkezünk a lényegről? Nem túlontúl felszínes ez a 21. századi lét?
– Mi az Ön konkrét üzenete az olvasóknak és melyek a tervei?
– Korunk egyik jellemzője az erőteljes technikai haladás. Ön szerint jól használjuk ezeket az új lehetőségeket, illetve mennyit tudunk tenni negatív hatásainak eliminálásáért?
– Korunk egyik jellemzője a túlzott pénzimádat, a másik az elvándorlás. Hogyan látja ezeket a problémákat?
