pexels cottonbro 4009040 Medium

Együttélés házasság nélkül?

Költözzünk össze? Ezt a kérdést szinte minden pár felteszi, aki manapság már közelebbről megismerkedik, hiszen a házasság előtti együttélés széles körben elterjedt. Sokak számára ez magától értetődő egy olyan világban, ahol a válások száma növekszik, a helyes döntés iránti vágy és a kötöttségtől való félelem kísérletezésre ösztönöz: Vajon tényleg összeillünk?

Voltaképpen különbséget kell tennünk együttélés és együttélés között is. Egyesek számára ez valódi elköteleződést jelent: együtt akarnak élni, viszont nem tartják fontosnak, hogy elmenjenek az anyakönyvi hivatalba vagy a templomba. Ebben az esetben házastársként viselkednek, viszont elszalasztják a szentség kegyelméből fakadó erőt.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Mások anélkül költöztek össze, hogy valódi döntést hoztak volna, sodródva az egyre intimebb kapcsolatok futószalagján. Egy homokra épített, valódi perspektíva nélküli együttélés…

A legtöbb ember számára az együttélés egy olyan lehetőség, amely során eldönthetik, hogy összeillenek-e: „Ahhoz, hogy egy pár legyünk, meg kell ismernünk egymást minden szempontból… És ha minden jól megy, akkor elhatározzuk magunkat, hiszen eddig is minden jól működött.”

Első ránézésre ez észszerű megközelítésnek tűnik. Csak azt felejtik el, hogy az együttélés kötődéseket hoz létre, és nehéz megőrizni a döntési szabadságot, ha az egyik fél erősen, a másik kevésbé kötődik. Másrészről: ha csak akkor akarsz elköteleződni, ha minden stimmel, elfelejted, hogy tökéletes párkapcsolat nem létezik. Előbb vagy utóbb szembesülni fogsz ezzel. A feszültségek kibontakozása és a vágyak mérséklődése elkerülhetetlen.

Mi következik ezután? Egyszerűen beleragadunk az adott helyzetbe, tovább folytatjuk, anélkül, hogy bármit is tennénk, hiszen nem vagyunk biztosak abban, hogy együtt szeretnénk maradni. Vagy összeházasodunk abban a reményben, hogy a házasságkötés javítani fog a helyzeten (bár a válási arány a házasság előtt együtt élő párok esetében magas). Vagy elválnak útjaink, ami az egyik félnek biztosan szenvedést fog okozni. Ebben az esetben a nőknek nehezebb az újrakezdés, hiszen egy férfi 40 évesen is találhat magának egy 25 éves nőt.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy egy párkapcsolat azzal a szándékkal jön létre, hogy a jövőben is fennmaradjon. Arról van szó, hogy elkötelezzük magunkat, és határozott döntést hozunk, hogy mindent megteszünk a különbségek kezelése érdekében, ahelyett, hogy azzal a tudatalatti, romboló elképzeléssel élnénk, miszerint majd szétválunk, ha nem működik.

Meg kell állapítanunk, hogy az együttélés iránti vágy figyelmeztetés is a párok számára, hogy komolyan készüljenek fel a döntésre (kommunikációval, gyengédséggel, nem pedig pusztán együttéléssel) és az előkészületeket ne húzzák a végtelenségig, ha már jónak tűnnek a kilátások.

Fordította: Oberst Olga
Forrás: vision2000.at

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

3 hozzászólás

  1. INRI,

    Együtt élni a házasság előtt?

    A férfi kérdi a barátnöjetöl: “Éljünk együtt a házasságon kívül?” Aki ezt kérdezi az a férfi jelzi, hogy nem érzi jól magát olyan növel akivel nem élt együtt ágy és asztal közöségben már korábban is. Söt ilyesmit is hallani föleg gazdagabb önzö pároktól: az ágy közös, de a pánztárca nem! Tehát nem házasodhatunk össze!
    Bizony az ilyennek meg kell mondani, hogy te mint nö pedig nem érzed jól magad olyan férfi mellett, aki nem hajlandó elköteleződni, és nem vagy hajlandó vele együtt élni, a házasság szentsége nélkül.
    A tartós házasság mindig az elköteleződésen alapszik, ami később a megszokás kényelméhez vezethet – de fordítva ez soha nem müködik. Ha a férfi a kényelmet helyezi előtérbe az elköteleződéssel szemben, akkor nem igazán elkötelezett a közös élet iránt az illetö növel… A házasság késöbb problémákat és és kellemetlenségeket is szül. Amelyek a gyerekek születésével csak szaporodnak. Erre csakis egyetlen orvosság van:
    Az Isten szava erröl a házassági kapcsolatrol, Lásd Máté evangeliuma 19. Fejezetet:
    „El szabad a férfinek bármilyen okból bocsátania a feleségét?” 4Jézus Így felelt: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, 5és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? 6Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” 7De azok mondták: „Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?” 8„Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte –, de kezdetben nem így volt. 9Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.” 10A 12 analfabéta tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog a férj és feleség között, nem érdemes megházasodni.” 11Erre így válaszolt: „Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott. 12Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!”
    Lásd Máté evangelima 7. Fejezezetet is, arról, hogy Jézus szavát követni olyan, mint a sziklára épült házban lakni:
    “Hasonlat a sziklára épített házról, 24Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. 25Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. 26Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. 27Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”
    Erdödy Imre atya a sajovámosi plebános mondta édesanyámnak: „A házasság elötti elkötelezödés, amikor külön kell lenni (az együttlét=a szex nélkül), az oka annak, hogy a sírig tartó elkötelezödés idején=házasság-szentsége után ne külön legyünk, hanem a házasságunkat (együttlétünk=szexéletünk) egy életen táplálja.
    Osli mosolygos Madonna könyörögj éretünk.

  2. Igen ez a kérdés nem egyszerű. Én elvált vagyok 15-6 éve. Egy magamban két gyermekkel albérletben. A gyermekeim tanultak, főiskola, egyetem. A volt férjemtől semmi támogatást nem kaptam. Eljött egy olyan időpont amikor egyedül nagyon nehezen ment. Egy régi barát-ismerős akinek tetszettem. Szerelembe merültünk. A férfi özvegy volt már sok éve. Lánaink egy évben, egynapon születtek. Tehát a férfihez költöztem. Most már 13 éve. Volt egy balesetünk is, amit én Urunk segitségével túl éltem. Nyugdijasok lettünk. Én rokkantnyugdias, ő időszerű kor alapján. Mind ketten egészségügyi “problémákkal ” küzdünk. Gyermekeink kitartanak amellett, hogy legyünk együtt. Van amikor nem egyszerű, én sok mindent tenni nem tudok, egyedül segitség nélkül nem tudnék élni. A lelki gondjaim a hit segitségével “feldolgozhatóak”. Elsőáldozó is voltam, napaimat imádkozással kezdem. Urunkat kérem, hogy legyen velünk.

    1. INRI,
      nekem könnyü.Anyámtol megtanultam imadkozni 0-13 eves korom között. Minden este. Ima ének, hálaadás a Joteremtönek mindenért. Minden vasarnap szentmisepnnepen szentaldozashoz jarultam 6 eves koromtpl. Ez eröt örämet ad legalább egy hętre. Jo apám is volt. Ö reformatus. Anyámat a teny erén horozta gyöngyszemként. Tiszreke szerette a katolinus vallása megélése miatt is. Boldogan imadkoztam jo hazasságért a bernalasom után 13 evesen. Ugy is lett. Erös szerelem füt neerm irant 47 év ismeretseg után is. Mindketten hivö emberek vagyunk. 10 böl 8 felnött gyerekünk us házas. 13 unokánk van. Egyik ketesztelö jön a masik után. Az egesz csalād örömére. Csoda csoda utan esik meg velünk….Hála neked érte Uram. Senkit nem itélek el. Kedves Jatalin. Sok sikert együtt a személyes életükben. Sok boldog együtt imadkozást…kivanok. Egymás szeretete adjon örömöt önöknek. Jo hogy örülni tudnak egymásnak. A parjával. Nem jo az embernek egyedül lenni. A Jezusi magasságok a Mozesi 10 parancsolat boldogito normája minannyiunk celja. Annak ismerete mindekinek elönyös. Kerjük a Joteremtö āldását minden emberre. Aki közlekedik a Kresszt ismernie kell. Magam is vezettem már 1 millo km-ert. Konkrétan 3 esetre emlekszem amikor a kreszt durván āthágtam. Hogy megusztam élve az az Isten csodája volt. Mert csadák azok vannak. Kerni kell öket…Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.