Jean-Eudes Lorne 2020. január 2-án, pénteken hunyt el 64 éves korában a franciaországi Sarthe megyében. Trisomia 21 szindrómával született, egy 10 gyermekes családban látta meg a napvilágot és minden képzeletet felülmúl, ahogy eleget tett Violaine unokahúgával szembeni keresztapai feladatainak. Keresztlánya csodálatos tisztelettel emlékezett meg róla Le Mansban, a Notre-Dame-de-Sainte-Croix templomban, a január 7-i temetése napján.
Violaine de Courières 31 éves férjes asszony, két gyermek édesanyja, újságíró és abban a különleges tapasztalatban volt része, hogy a keresztapja édesanyja egyik Down-kóros fivére lett. “Jean-Eudes bácsi” ahogyan nagybátyját szeretettel nevezte, kis korától fogva átadta neki azt a képességet, hogy más ritmussal éljen. Erről a kegyelemről Jean-Eudes nővére, Guillemette is tanúskodott, aki 15 éven át osztotta meg vele otthonukat, befogadva őt családi házukba szüleik halála után.
“Én voltam az, aki ösztönöztem Jean-Eudest, de ő volt az, aki az életemnek értelmet adott, segített lelkileg átalakulni, egyszerűbbé, emberibbé válni”, mondja bizalmasan.
E testvér és nagybácsi körül egy csodálatos családi egység alakult ki (több mint 40 unokaöccse és unokahúga van!), aki mindenkinél lassabb és törékenyebb volt, de kedvességével és odaadásával központi szerepet játszott benne. Ő volt az, aki a pázsitot vágta, kisebb bevásárlásokat végzett és az előételeket olyan gondossággal készítette, mintha a Szentáldozást készítené elő. «Valójában – állapítja meg Violaine – az az egyszerű tény, hogy figyelnünk kellett Jean-Eudes bácsikára, összekovácsolt minket». Íme a tiszteletteljes megemlékezés szövege:
Jean-Eudes bácsi, keresztapám múlt pénteken hunyt el. Temetése tegnap volt… Trisomia 21 szindrómás volt. Nem mindennapi eset, hogy valakinek ilyen keresztapja van.
A vele való kommunikáció azt jelentette, hogy elfogadjam, egy kevésbé teljesítményközpontú, lassabb világban fogok mozogni. Nehezen fejezte ki magát, dadogott. Türelmesnek kellett lenni, miközben hallgattuk őt. Amikor kicsi voltam, gyakran kért tőlem “egy rajzot”. Elkapkodtam , sietni akartam. Azonban ő újabb részleteket kért tőlem: “szivárványt”, aztán “virágokat”, “felhőket”, “esőt”… Elégedetlenkedtem, menni akartam játszani. De türelmesnek kellett lennem.
Karácsonykor amikor ajándékot adott át, – amelyet nővére készített – a kezében tartotta a csomagot, nem akarta átnyújtani. Nagynénimnek kellett győzködnie, hogy adja oda. Ez is az egyike volt azoknak a szertartásszerű eseményeknek, ahol türelmesnek kellett lennünk.
Vele még nagyon fiatalon megtanultam, hogy a törékenység és a sebezhetőség az élet szerves részei. És amelyek kegyelemmé is válhatnak idővel.
Jean-Eudes bácsi, még nagyon régen, egy keresztbe bedugott és csak évekkel később megtalált papírdarabkára ezt írta nagy betűkkel : «A többiek szépek, én pedig nem, a többiek okosak, én pedig nem, de a Mennyben ez máshogyan lesz».
Itt a földön a legkisebbek egyike voltál közöttünk. A Mennyben te vagy az egyik legnagyobb. A nyomod, amit a földön itt hagysz nekünk, a Napra hasonlító mosolyod.
Köszönet mindazért, amire megtanítottál.
Keresztlányod
Violaine
Forrás: Aleteia
Ezt a cikket Galgóczy Edit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.
