Százötven évvel ezelőtt, 1873. január hetedikén született Charles Péguy francia költő, író. A korszak nagy konvertitái közé tartozik ő is, akárcsak írótársai közül Claudel, vagy a nála sokkal idősebb Huysmans és mások. A jeles katolikus író, szerkesztő, Possonyi László írta szép tanulmányában:
„Péguy életének hajtóereje, Istenhez vergődésének szomja, lelkiismeretének korbácsa az volt, hogy nem bírta elviselni az emberi ártatlanság misztikus állapotának elvesztését. Valami ősi, gyermeki tisztaság ihlette meg egyszer, beléje költözött s ő nem bírta feledni.”
Vigilia, 1936. 2. sz. 15. p.
Péguy egyszerű, paraszti családban nőtt föl, a szegénység volt életének a „vízjele”. Kezdetben harcos szocialista volt, aztán idővel ráébredt arra, hogy a materializmussal vegyített szocializmus zsákutca. Egyik barátja szerint megtérése 1908-ra tehető – a nagy francia egyházüldözés korszakában indult el az úton Krisztus felé. Szocialista nézeteit soha nem adta föl, Prohászka Ottokár szavaival élve ő is úgy gondolta, a szocializmust meg kell keresztelni. Nagy lélegzetű verseivel jelentős hatást gyakorolt kortársaira és az utána jövő nemzedékre egyaránt. Katolikus volt és költő, hogy Pilinszky öndefinícióját idézzük, aki a nagy „maximalisták” között említette őt is.
Érdekes, hogy magyarul önálló kötete soha nem jelent meg, versei és prózai írásai elvétve jelentek meg, leginkább a Vigilia hasábjain, s egyes magyar költők műfordítás-gyűjteményeiben.
Fiatalon, az első világháború első évében halt meg a fronton. Az alábbiakban néhány, múlhatatlan érvényűnek tűnő szövegrészlettel emlékezünk rá.
Egyik ma is időszerű gondolata:
„A római birodalom szétbomlása semmi sem volt a mai társadalom szétbomlásával összehasonlítva. Kétségtelen: sokkal több volt a gonoszság és egy kissé több a bűn. De végtelenül több volt az erőforrás is. Az a rothadás csírákkal volt tele. És a csírák nem voltak olyan terméketlenek, mint ma.”
Egyik hosszú versének rövid részlete Rónay György fordításában; az Úr szavait olvassuk:
„Inkább meghoztok bármilyen nagy áldozatot értem,
Föltéve, ha ti választjátok meg, hogy mi legyen.
Inkább meghoztok bármilyen nagy áldozatot értem,
Föltéve, hogy ne az legyen, amit tőletek én kívánok,
Mintsem olyan kis áldozatokat, amiket én kívánnék tőletek.
Ilyenek vagytok, ismerlek benneteket.
Mindent, akármit megtennétek értem, kivéve azt a kis lemondást magatokról,
Ami az én számomra minden.
Legyetek végre már, mint az az ember,
Ki csónakban ül a folyón,
S nem evez szünet nélkül,
Hanem időnkint rábízza magát az árra.
Így bízzátok rá ti is néha
Csónakotokat s magatokat az időre,
És árján lépjetek be bátran
Az éj hídjának ívei alá.”
Az Éjszaka – Péguy verse szerint az Isten először az Éjszakát teremtette meg, az Éjszaka altatja el, burkolja be valamennyi teremtményt, köztük „az embert, a nyugtalanságnak ezt a szörnyét”.
És végül egy egyszerű, gyönyörű mondat:
„Nincs szebb látvány, mint egy gyermek, aki imája közben elalszik.”
Ez a ráhagyatkozás „művészete”. Akárcsak azé az emberé, aki „rábízza magát az árra”.
