A nyári szabadság alkalmat ad a megnyugvásra, lelki békénk megtalálására, az örömök megosztására másokkal, de nem jelent alkalmat arra, hogy féktelenül minden korlátot ledöntsünk.
A szabadság ideje általában egyet jelent a semmittevéssel, a tétlenséggel, azzal, hogy félretesszük a munkát, elfelejtjük az erőfeszítéseket és eltávolodunk a mindennapi és hétköznapi gondoktól. Ez az “önfeledt szórakozás” ideje, amely túllép a határokon, beleértve néha az illendőség határait is. Sajnálatos, hogy néha egy keresztény is fejest ugrik az ilyen szórakozásba, és elfelejti, hogy a hanyagság soha nem élvezhet elsőbbséget a kontroll és a harmónia felett. Ezzel nem akarjuk ridegen elutasítani a kikapcsolódó pihenést, hanem helyet akarunk biztosítani olyan szórakozásoknak, amelyek semmiképpen sem állnak ellentétben az intellektuális és lelki élettel.
A nyár nem azt jelenti, hogy takaréklángra tesszük az értelmet, a léleknek pedig böjtölnie kell. Ellenkező esetben a lazítás egyszerűen csak lustaságot takar, amely nem feltétlenül átmeneti! Azt tapasztaljuk, hogy sokan a szabadság után nem a legjobbat nyújtják a munkahelyükön, hanem csak sóhajtoznak, vonszolják magukat, és csak a következő szabadságot várják.
Pieter Brueghel festőművész 1567-ben festett egy meghökkentő képet, A lusta emberek országa címmel. A művet Sebastian Brant 1494-es, A bolondok hajója című szatirikus költeménye inspirálta, amelyet később kétszer Hans Sachs is megörökített egy mesében. Brueghel képe a flamand közmondás illusztrációja: “Semmi sem ostobább egy lusta puhánynál.” A festő a jólétet és a dologtalanságot leplezi le abban a korszakban, amikor különösen véres háború indult Németalföldön, Alba herceg és a spanyol csapatok támadásával.
A festő szigorú, kíméletlen képe szörnyűbb, mint a legbuzgóbb prédikáció. Azt is megmutatja, hogy ez az öngyilkos henyélés a társadalom minden kategóriáját érinti. Három ember merül mély álomba, ziláltan és jóllakottan, egy fához kötözött asztal alatt: egy pap, akit megrészegített a torkán lefolyó bor, miközben imakönyve elhanyagoltan hever mellette, egy katona, aki letette a fegyvert, és egy paraszt, aki az ostora mellett alszik.
Ezek az emberek nem pusztán földi élelemmel tömik magukat: hűtlenek állami kötelességükhöz, hiszen elhagyják a közjó szempontjából létfontosságú foglalkozásukat, méghozzá az ország szempontjából több mint kritikus körülmények között.
A “fizetett szabadságok” korszaka – akármennyire is törvényes – fokozatosan a puszta szórakozásba szédítette bele társadalmunkat. Fejest ugrottunk a bőség országába, amely vélhetően minden vágyunkat kielégíti, talán homályosan vonzódva egyfajta elveszett paradicsomhoz, amelyet így csodával határos módon, nagyon rövid időre visszaszerezhetünk. A régi mese erkölcsös következtetése szerint: “Ha jól érzed magad a földeden, maradj ott, mert ha változtatni akarsz, veszíteni fogsz.” Jobb, ha elfogadjuk a sorsunkat, és nem engedünk a lustaságnak, ami a Sátán csapdája.
Szükség van a lazításra, de anélkül, hogy nyakig belemerülnénk a szórakozásba, mert az csak pusztítja azokat, akik engednek neki. Mindezt nem azért írtuk, hogy megakadályozzuk önt abban, hogy utazgasson és kifújja magát a családjával és a barátaival. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a jól megérdemelt pihenésben se feledkezzünk meg a szellemünkről és a lelkünkről, és tudjuk azt választani, ami jó, szép és egészséges.
Az ünnepek nem jelentenek ürességet. Lehetőséget adnak a megnyugvásra, a lelki béke megtalálására, az örömök másokkal való megosztására. Nem arra valók, hogy minden korlátot ledöntsünk és mindent túlzásba vigyünk. Ha a nyarunk az őrjöngés, a zajongás, a kicsapongás, a visszaélések ideje, amikor a polcra tesszük értelmünket és lelkiéletünket, akkor a Brueghel által megfestett emberek mellett heverve találjuk magunkat, mint az állatok.
Szánjunk időt ezekben az áldott hetekben a belső életünk ápolására. Legyünk kíváncsiak a bölcsességre és a szépségre. Szemléljük meg őseink kertjét, és fogadjuk be örökségüket. Isten arra teremtett minket, hogy lelkünk nyugtalanul próbálkozzon egyre jobban hasonlítani Rá. Minden porcikánk részese ennek, és létezésünk egyetlen aspektusa sem idegen ettől. Rajtunk múlik, hogy a tétlenség ne uralkodjon el rajtunk, és hogy pihenésünk gyümölcsöt teremjen. A nyár kiváltságos évszak. Ne rontsuk el középszerűséggel.
Írta: Jean-François Thomas, sj
Rövidített fordítás: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
