A megszólalás hősiessége

Napjainkban mindenhol hősök vannak. Manapság sokuk pusztán azáltal válik hőssé, hogy alapvető, objektív igazságot mond ki, és nem vonja vissza, nem hátrál meg, és nem kér bocsánatot miatta. Mások ennél továbbmennek, és meggyőződésüknek tettekkel adnak hangot.

A tizenhat esztendős Josh Alexander jut az eszembe. Ha még nem hallották volna a hírekben, Josh evangelikál keresztény, és katolikus középiskolába jár Renfrew-ban (Ontario). Ahogy minden bizonnyal hallottak róla, ebben a feje tetejére állt világunkban a férfiak szinte mindenhol, így a katolikus iskolákban is, bemehetnek a női mosdóba. Nem kellene ennek így lennie a katolikus iskoláinkban, ám azok, akiknek ereje és hatalma lenne megakadályozni ezt, beadták a derekukat.
Joshnak legalább egy iskoláslány is szólt, hogy nem érzi biztonságban magát így, ezért rászánta magát, hogy lépni fog. Joshnak az a meggyőződése, hogy a férfiaknak meg kell óvniuk és védeniük a nőket, amikor csak tudják. Szerinte ez a férfi lét része. Amikor a téma előkerült, az osztályban kifejezésre is juttatta, hogy nem ért egyet ezzel a mosdópolitikával. Ennek az lett a következménye, hogy zaklatással vádolták meg, felfüggesztették, kizárták, és amikor megpróbált visszatérni az iskolába, hogy folytassa tanulmányait, törvénysértés vádjával letartóztatták.

Amikor egy katolikus YouTuber arról kérdezte, hogyan reagált minderre, Josh ezt válaszolta: „Elég elkeserítő ezt a választ kapni a sok felnőttől. Úgy tűnik, hogy az emberek egyre éretlenebbé válnak, ahogy felnőnek”. A (felnőtt) riporter erre így felelt: „A felnőttek gyávák. A legtöbbjük az. Üdvözöllek a felnőttek világában.” A korához képest bölcs fiatalember mélyen elgondolkodva a következőt tette hozzá: „Hát, a rendszerünk megköti az embereket, igaz? Mind félnek a munkahelyük vagy bevételeik elvesztésétől. Fogság ez. Börtön, cellák nélkül.”

Nézzük meg a valóságot. Tehát elveszítjük állásunkat. Nem elővigyázatlanságból vagy meggondolatlanságból, hanem azért, mert nem cselekszünk a lelkiismeretünk ellen, arról már nem is beszélve, hogy adott esetben, nagyon helyesen, Isten törvényeivel sem megyünk szembe. Támadnak-e nehézségeink, és kiközösítenek-e bennünket? De még mennyire. Találunk-e másik állást? Nagyon valószínű. Éhezni fogunk? Valószínűleg nem.

A Josht meginterjúvoló katolikus apa egy korábbi tapasztalatából indult ki, amikor is váratlanul kirúgták – katolikus középiskolai tanári állásából az USA-ban –, mert egyszerűen igazat mondott. Ő volt a család egyetlen kenyérkeresője, hat gyermekkel, akik közül a legidősebb súlyos fogyatékkal élt, és nagymértékben rá volt utalva apja egészségbiztosítására. Ő és családja Isten gondviselésébe vetett hitét komoly próbára tették… Isten azonban gondot viselt rájuk.

Vannak olyan egészségügyi dolgozók Kanadában és szerte a világon, akik éppen most mondják meg az igazat, és nemcsak a munkájukat veszítik el, hanem az engedélyüket is arra, hogy az egészségügyben dolgozzanak. És nemcsak az állás elvesztéséről van szó, ugye? A tekintély, a megbecsülés, és sajnálatos módon a barátok és a családi kötelékek elvesztése is kockán forog.

Ahhoz, hogy bízzunk Istenben, nem kell túlontúl optimistának lennünk. Ahhoz, hogy bízzunk Istenben, ki kell szállnunk a csónakból, Rá kell hagyatkoznunk, gyakran még akkor is, ha a szívünk a torkunkban dobog, és úgy érezzük, szabadesésben vagyunk. Isten maga tanítja és parancsolja nekünk azt, hogy bízzunk Benne! Könnyű akkor bízni Istenben, ha semmi nem forog kockán. De valódi bizalom ez? És mindannyiunknak veszélyben van valamije, igaz?

Szinte mindenki kötődik valakihez, akit szeret, vagy felelősséget érez a sérülékeny fiatalok, illetve felnőttek iránt. Hogy mernénk veszélybe sodorni őket? A világ így zokogva érne véget, nem egy robbanással. A boldoggá avatás előtt álló, zsidókat bújtató lengyelországi Ulma család talán rosszat tett, amikor gyermekei életét mások életéért és gyermekeiért kockáztatta? (ld.: A nácik meggyilkolták az Ulma családot)

Mi mit rajzolunk a homokba? Ezt mindannyiunknak el kell most döntenünk, még mielőtt esetleg még nagyobb próbatételek elé kerülnénk. Senki sincs „biztonságban”, senki sem védett. Minden generációnak megvan a maga nehéz és szenvedéssel teli keresztje. A miénk az, hogy megvédjük fiataljainkat, akiket minden oldalról hevesen támadnak, egészen fiatal testük rettenetes megcsonkításáig, profitszerzés és még sötétebb motivációk céljából.

Mit tehetünk azért, hogy támogassuk és bátorítsuk azokat, akik nagyszerű módon megmondják az igazat… úgy, mint Josh?

Szerző: Helena Burns FSP (Szent Pál Leányainak Társasága)
Fordította: Forgács Hajnalka
Forrás: Catholic Register