Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek homíliája a vatikáni magyar kápolna búcsúmiséjén: A Szűzanya régtől fogva és mindmáig Patrónánk
Egy új Jézus szobor lett immár a legmagasabb a világon!
Belgiumban bekérették a pápai nunciust a pápa abortuszról szóló „elfogadhatatlan” megjegyzései miatt
Ferenc pápa 21 új bíborost nevezett ki, köztük Német László belgrádi metropolita érseket
Zarándok Esték októberben Földi-Kovács Andreával
Bukarestben ülésezett a román és a magyar katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsa
Európa „periferizálódik” – mondta három új bíborosjelölt
Ferenc pápa katekézise: Akkor leszünk egységesek, ha mindannyian Krisztus felé haladunk
Belgiumban bekérették a pápai nunciust a pápa abortuszról szóló „elfogadhatatlan” megjegyzései miatt
Az igazi boldogság forrása a szeretet – Ferenc pápa Úrangyala imája
Igazodási pont nélkül nem megy. A hajósnak kell az égbolt, a térképésznek a tengerszint. Így van ez az életformánkkal is, ami persze nem minden...
Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait....
Nagyon sok embert teljesen felkészületlenül ér egy esetleges élet-halál helyzet, ezért a családok jól felfogott érdeke, hogy előre tervezzenek egy ilyen eshetőségre. Azon a...
2024. október 10–11-én tartották közös ülésüket a romániai és a magyar katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsa. Az esemény házigazdája Aurel Percă bukaresti érsek, a...
A pápa folytatta katekézis-sorozatát a Szentlélekről, mely szinodális módon biztosítja az egyház egyetemességét és egységét. Az emberi kapcsolatokban nagy kihívás az egység elérése és...
Három különböző földrészről érkező három bíborosjelölt kedden azt nyilatkozta, hogy a globális Dél egyháza sokféle, nem anyagi jellegű ajándékot tud adni a Nyugatnak, ideértve...
Egy barátom, aki egész életében súlyproblémákkal küzdött, nemrégiben vagy 40 kilóval soványabban bukkant fel, és csak úgy ragyogott. Mindenki egyfolytában megjegyzéseket tett a boldog...
Az alábbiakban az Aleteiában megjelent cikkek nyomán arra bíztatjuk olvasóinkat, hogy velünk együtt gondolkodjanak el a kitartás, a figyelem és a józanság erényeiről. A...
Az állatok nem „kisbabák”, de nekik is megvan a megfelelő helyük a szívünkben. Charles de Gaulle egyszer gúnyosan megjegyezte: „Minél jobban megismerem az embereket,...
A „Lélek Szava” podcast legújabb epizódjában Krúdi Tamás és felesége, Zsófi beszélgetnek Gájer László atyával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológia karának tanárával. A...
Október 8-án, a Szent Péter bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájának búcsúmiséjén a főcelebráns Kovács Gergely gyulafehérvári érsek homíliájában kiemelte: „A Szűzanya régtől fogva és mindmáig...
A tengerszint felett 900 méteres magasságon elterülő indonéziai Toba-tó felett felállított “Jézus Krisztus, a Megváltó” szobor a magasságával immáron új csúcstartónak számít. A közelmúltban...
Az 1910. augusztus 26-án Észak-Macedóniában született Kalkuttai Szent Teréz maradandó nyomot hagyott a világban. A szeretett szent megalapította a Szeretet Misszionáriusai rendjét, amely fáradhatatlanul...
A Catholic Herald október 4-i híradása szerint a belga miniszterelnök bejelentette, hogy bekéreti a Vatikán nagykövetét, hogy tiltakozzon Ferenc pápa megjegyzései ellen, melyeket az...
A Zarándok Podcast legújabb epizódjában Török Bernadett a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ irodavezetője volt a vendég. A beszélgetés során Bernadett életútját, hivatását és az egyházban...
A Zarándok Podcast második adásában Marton József pápai prelátus, nyugalmazott egyetemi tanár volt a vendég, akivel Marosvásárhelyen beszélgettünk a Jezsuita Udvarban. A beszélgetés során...
A Zarándok podcast második évadának első epizódjában Tamási Zsolt erdélyi magyar történész, egyetemi oktató, az újraalapított majd megszüntetett marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus...
Az Apostol TV himnusza, In nomine Jesu – Marco Frisina
Szentmise a Gazdagréti Szent Angyalok-templomból
Rózsafüzér a Gazdagréti Szent Angyalok-templomból
Ferenc pápa tanítása az Apostoli Palota könyvtárában.
Lázár Fülep Tímea életvédelmi műsora
Montserrat jezsuita beszélgetések Nagy Bálint atyával lelkiségről, hivatásról
Begyik Tibor videóklip sorozata
Magyar verbita szerzetesek portréja
Rózsafüzér imádság a világ Mária-kegyhelyeiről
Benvin Sebastian atya reggeli ébresztő tornája
Imádságra hívás és Reggeli dicséret imádkozása a Gazdagréti Szent Angyalok-templomból
Szentmise a Gazdagréti Szent Angyalok-templomból
Rózsafüzér a Gazdagréti Szent Angyalok-templomból
Előadások a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan
Dr. Bagyinszki Péter fr. Ágoston OFM: Mediálni a béke ügyében, de hogyan?! Assisi Szent Ferenc “kudarcos” békemissziója mint sikertörténet. “Assisi Szent Ferenc és al-Kámil szultán keresztény és muszlim oldalon egyaránt ikonizálódott, ugyanakkor történetileg igazolt Damietta melletti találkozójának nyolc évszázados emlékezete „kudarcos” sikertörténet. Ferenc testvér ott és akkor, a konkrét történelmi körülmények között Krisztus Békéjének szolgálatában olyan lángoló, „szeráfi léleknek” mutatkozott, aki képessé vált az „idők jeleinek” éber olvasására és egy egészen kivételes békemisszió kivitelezésére. Bár a karizmatikus rendalapító a konkrét konfliktusban „mediálva” nem tudta elérni a fegyvernyugvást, évszázadok távlatában mégis példáját adta az erőszakmentesség evangéliumi útjának. II. János Pál pápa 1986-ban – Ferenc egyiptomi útjára emlékezve – Assisibe hívta össze azt a hagyományteremtő vallási világtalálkozót, amellyel a szerzetes egykori békemisszióját szerette volna folytatni. Az előadás e paradigmatikus példa nyomán kérdez rá a mai lehetőségeinkre, teendőinkre.”
Dr. Szederkényi Károly atya felnőtt hittanórája a Katekizmus nyomán
Rózsafüzér imádság a világ Mária-kegyhelyeiről
Az Apostol Tv vallási hírei
Zenés szentségimádás a Gazdagréti Szent Angyalok-templomból
Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek katekézise
Irgalmasság rózsafüzére és elmélkedés Szent Faustina nővér naplójából
Beszélgetés Madassery Benvin Sebastian verbita atyával
Szerdahelyi Csongor beszélgetése ferences szerzetesekkel, nővérekkel és a rendhez közeli klerikus és világi személyekkel.
Szentmise a Gazdagréti Szent Angyalok-templomból
Rózsafüzér a Gazdagréti Szent Angyalok-templomból
Csillag Éva hittanórája gyermekeknek
Dr. Szederkényi Károly atya vasárnapi szentbeszéde
Előadások a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan
Szerdahelyi Csongor beszélgetése ferences szerzetesekkel, nővérekkel és a rendhez közeli klerikus és világi személyekkel.
A Hegyvidék Tv aktuális híradója
Mária áhítat olasz nyelven, magyar tolmáccsal
Dr. Bagyinszki Péter fr. Ágoston OFM: Mediálni a béke ügyében, de hogyan?! Assisi Szent Ferenc “kudarcos” békemissziója mint sikertörténet. “Assisi Szent Ferenc és al-Kámil szultán keresztény és muszlim oldalon egyaránt ikonizálódott, ugyanakkor történetileg igazolt Damietta melletti találkozójának nyolc évszázados emlékezete „kudarcos” sikertörténet. Ferenc testvér ott és akkor, a konkrét történelmi körülmények között Krisztus Békéjének szolgálatában olyan lángoló, „szeráfi léleknek” mutatkozott, aki képessé vált az „idők jeleinek” éber olvasására és egy egészen kivételes békemisszió kivitelezésére. Bár a karizmatikus rendalapító a konkrét konfliktusban „mediálva” nem tudta elérni a fegyvernyugvást, évszázadok távlatában mégis példáját adta az erőszakmentesség evangéliumi útjának. II. János Pál pápa 1986-ban – Ferenc egyiptomi útjára emlékezve – Assisibe hívta össze azt a hagyományteremtő vallási világtalálkozót, amellyel a szerzetes egykori békemisszióját szerette volna folytatni. Az előadás e paradigmatikus példa nyomán kérdez rá a mai lehetőségeinkre, teendőinkre.”
Válogatás az egyházmegyék műsoraiból
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Angelica anya a világ legnagyobb katolikus médiavállalat, az EWTN alapítójának tanítása.
Élő közvetítés a Béke Királynője kápolnából, a kolostorvárosból
Angelica anya a világ legnagyobb katolikus médiavállalat, az EWTN alapítójának tanítása.
Liturgikus műsor – élő szentmise közvetítés a Budapesti Városmajori Jézus Szíve templomból
Élő közvetítés a Sziklatemplomból
Leo atya gasztronómiai magazinja
Liturgikus műsor
Szentmise közvetítés a Budapest-Újlaki Sarlós Boldogasszony plébániatemplomból
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Örvendetes rózsafüzér imádság, Mária napi felvétel
Szentmise közvetítés
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Az EWTN Római Irodájának műsora
Szentmise közvetítés Budapesti Városmajori Jézus Szíve templomból
Kapcsoljuk a Częstochowai Jasna Góra (Fényes-hegy) szentélyét lengyel nyelven.
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel (54/47.)
Kecskemét Városháza Látogatóközpont Szerkesztő: Szentirmai Ágnes Kecskemét hírös város – középkortól napjainkig. Ezt a címet viseli, és ez a vezérfonala a megújult Kecskeméti Városháza Látogatóközpont élményterének, melyet dr Virág Zsolttal a Magyar Kastély program ügyvezető igazgatójával, a kiállítás kurátorával járunk be. A városháza díszes épülete Kecsemét főterén áll, közel 130 éve. A szecessziós épülettömb kívülről szemlélve is óriási, de nagyságát a belső tér látványa után érezzük valójában. Az elmúlt négy évben három zárt udvara, széles folyosói, lépcsőháza, díszterme és minden helyisége teljes körűen megújult. Az élmény, tudás és múzeumpedagógiai terek mellett egy, az utcáról megközelíthető kávéház is kiegészíti és bővíti a város turisztikai kínálatát.
Szél Ágnes építész, fotóművész idén nyáron ünnepelte 80. születésnapját. Mai műsorunkban az öt évvel ezelőtti életmű-kiállítására készült beszélgetéssel köszöntjük őt. Szerkesztő: Kékesi Enikő
In memoriam Jelenits István (1932-2023) Egy 2012-ben készült beszélgetéssel búcsúzunk a piarista tanártól. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
páros év, évközi idő 27. hét, szombat ** Lk 11,27-28 ** Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: ,,Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!” Erre ő azt mondta: ,,De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!”
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel (54/48.)
Katyika meg Matyika székely népmese Felolvassa: Kóka Rozi Hangmérnök: Horváth János Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea
Beszélgetés Kelényi Tamás József premontrei szerzetessel Szerkesztő: Fülöp Tamás A Szent Ágoston-i „Szeress, és így tedd, amit tenni akarsz…” gondolat ihlette tízrészes sorozatban egy-egy szerzetes beszél szabadidős tevékenységéről és ezen keresztül az életéről, Istennel való kapcsolatáról. A filmsorozatot Mészáros Anett, a szerzetes-elöljárók irodájának (MSZKI) kommunikációs munkatársa és Bartos Bence operatőr készítette. Augusztusban stúdiónk vendége volt az ötödik portréfilm szereplője: Kelényi Tamás József premontrei szerzetes, aki a Megajándékozott vagyok című rövidfilmben a természetről, az evezés szépségeiről is beszél.
Hungaroring – egy korszak lezárult Szerkesztő: Gadácsi János Mogyoródon 1986-óta folyamatosan láthatunk Forma 1-es futamokat. Ezzel -az olaszországi Monza után- a magyar pálya rendelkezik a második legrégebben fennálló rendezői sorozattal. Ez olyan elképesztő eredmény, amit a britek, franciák vagy a németek is megirigyelhetnek, de amire még a legendás monacói városi kör sem volt képes. Ehhez a teljesítményhez természetesen folyamatos megújulásra van szükség, hiszen a verseny is elképesztő ütemben fejlődik, változik. Az idei Magyar Nagydíj után olyan, 105 milliárd forint értékű felújítási munkálatok kezdődtek a Hungaroringen, amelyek jövőre már új szintre emelik és továbbra is biztosítják a rendezés lehetőségét. Futamunk közel negyven évéről a téma szakértője, Várhegyi Ferenc kommentátor beszél műsorunkban.
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
Kitelepítve – Csorba Emánuel naplójából Főbb szerepekben: Bács Ferenc és Schubert Éva Hangmérnök: Horváth János, hangmester: Biksza Levente Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Szerkesztő: Kovács Gergelyné Rendezte: Lázár Csaba (6/6.) Közreműködik: Nikl János és Péter Ferenc A kommunista diktatúra mintegy 1,5-2 millió embert “potenciális” ellenségként tartott nyilván. A kitelepítésekről az első hír a Szabad Nép 1951. június 17-i számában jelent meg. A deportáltak között volt Csorba Emánuel 1000 holdas földbirtokos is, akinek titkosírással lejegyzett naplójegyzetei 1950 májusától 1952 márciusáig terjednek. Az elsők Kolop pusztán, az utolsók Nyáregyházán íródtak. Naponta leírta a társaival és őreivel folytatott beszélgetéseket. Írásaiból kirajzolódik a kitelepítettek tábori élete, zárt világa. Ebből a rendelkezésünkre bocsátott naplóból készült ez a hatrészes hangjáték.
Anton Bruckner szimfóniái 9/5. rész V. szimfónia (Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, vez. Eugen Jochum) Szerkesztő: Magyar Kornél
Katyika meg Matyika székely népmese Felolvassa: Kóka Rozi Hangmérnök: Horváth János Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea
Előtérben a háttér Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Kitelepítve – Csorba Emánuel naplójából Főbb szerepekben: Bács Ferenc és Schubert Éva Hangmérnök: Horváth János, hangmester: Biksza Levente Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Szerkesztő: Kovács Gergelyné Rendezte: Lázár Csaba (6/6.) Közreműködik: Nikl János és Péter Ferenc A kommunista diktatúra mintegy 1,5-2 millió embert “potenciális” ellenségként tartott nyilván. A kitelepítésekről az első hír a Szabad Nép 1951. június 17-i számában jelent meg. A deportáltak között volt Csorba Emánuel 1000 holdas földbirtokos is, akinek titkosírással lejegyzett naplójegyzetei 1950 májusától 1952 márciusáig terjednek. Az elsők Kolop pusztán, az utolsók Nyáregyházán íródtak. Naponta leírta a társaival és őreivel folytatott beszélgetéseket. Írásaiból kirajzolódik a kitelepítettek tábori élete, zárt világa. Ebből a rendelkezésünkre bocsátott naplóból készült ez a hatrészes hangjáték.
Tímár Sándor Asztrik OFM
Veress Judit Mária
Vidican-Lokodi Tünde és Micaci Cristian
Karácson Tibor
A Vatikáni Rádió elsődleges feladata, hogy szabadon, hűen és hatékonyan hirdesse a kereszténység üzenetét, és összekösse a katolicizmus központját a világ különböző országaival, terjesztve a római pápa hangját és tanítását, információt nyújtva a Szentszék tevékenységéről.
Darvas Piroska
Böjte Csaba OFM
Kertész Mária
Szent Ágoston templom
Pál Ferenc atya
Simó Zsuzsa
Szűcs Tímea
Dávid Gyöngyi
Csiszér Imre
Guia Hugó OFM
Urbán Erik OFM
A Vatikáni Rádió elsődleges feladata, hogy szabadon, hűen és hatékonyan hirdesse a kereszténység üzenetét, és összekösse a katolicizmus központját a világ különböző országaival, terjesztve a római pápa hangját és tanítását, információt nyújtva a Szentszék tevékenységéről.
Mária-áhitat
Mária-áhitat
Mária-áhitat
Olasz Béla
Kispapok
Békességteremtők (2022) – lelkigyakorlat Varga László püspök vezetésével (8.)
Szilágyi László
Karácson Tibor és Ferencz Emese
A Vatikáni Rádió elsődleges feladata, hogy szabadon, hűen és hatékonyan hirdesse a kereszténység üzenetét, és összekösse a katolicizmus központját a világ különböző országaival, terjesztve a római pápa hangját és tanítását, információt nyújtva a Szentszék tevékenységéről.
A házasság felbontathatatlanságáról szóló evangéliumi szakaszt elemezve a Szentatya a kölcsönös önátadásra, a „félmegoldások” nélküli teljes, örökké tartó elkötelezettségre emlékeztette a házastársakat, hangsúlyozva annak...
A nők diakónussá szenteléséről nem fognak tárgyalni a szinodalitásról szóló szinóduson, ugyanis ezt a kérdést a mostani ülés előkészítése során kiszervezték egy munkacsoportba. A...
Október elsején, kedden délután Ferenc pápa vezette a Szent Péter-bazilikában azt a bűnbánati szertartást, amely lezárta a szinódusra felkészítő lelkigyakorlatot. Hét bíboros felolvasta a...
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Amióta kint voltunk Medjugorjéban, tudok a múltban történt dolgokról beszélni. Jelenleg 2 rózsafüzért sikerül elmondanom naponta. Általános iskolában az osztályom...
Még ha nem is vagyunk jelen a szentélyben a szentmisén egy meghatározott feladatot ellátva, elhívást kapunk arra, hogy a magunk egyedi módján vegyünk részt...
Miért mondanak a katolikusok a misén bizonyos kifejezéseket, mondatokat háromszor? Ilyen például, amit eucharisztikus alkalomkor megismételnek, az „én vétkem”, az „Isten Báránya” vagy a...
Anselm Grün szerzetes atya a münsterschwarzachi (Bajorország) bencés apátságból a „Leljük örömünket a kis dolgokban” (Salvator kiadó) c. művében meghív minket, hogy igaz és...
A mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetés elmoshatja a határt a fikció és a valóság között, állítja Eva Weber-Guskar német etikai szakértő a Süddeutsche Zeitungban megjelent...
Három rossz, de nagyon gyakori oka van annak, hogy az emberek a házasságkötés mellett döntenek. Ezek az okok bepillantást engednek a házasság értelmébe is....
Az apák szerepe az anyák mellett kiegészítő, de jelenlétükkel a 21. század apukái biztonságot adnak. Az anyákhoz hasonlóan az apák is részt vesznek a...
Ha csak egy gyermekünk van, az számos kérdést vethet fel az oktatásával, nevelésével, másokkal való kapcsolataival vagy jellemével kapcsolatban is. Ismerje meg egy szakértő...
Ne ítélkezzünk azonnal, hagyjuk, hogy a barátaik eljöjjenek hozzánk, támogassuk a pozitív választásokat … Az alábbiakban adunk néhány tanácsot, ha úgy gondolod, hogy gyermeked...
(A woke az angol nyelv afroamerikai nyelvjárásból (AAVE) származó szó, melynek jelentése, hogy egy személy tudatában van a létező faji megkülönböztetésnek és diszkriminációnak. A...
Koszovó sír, mert a brüsszeli játékvezető nem fújta le Szerbiát. A magyarországi balos tanárok megijedtek, hogy hová gyűjtik be azt a sok mobilt. Az...
A kath.net portálon dr. Riccardo Wagner tollából közölt véleménycikkről az alábbiakban azért készítettünk összefoglalót, mert írása újfajta megközelítésből indít elgondolkodásra. A katolikus Dr. Riccardo...